„Ahogy egy lord özvegye fogalmazott: »Amióta meghalt a férjem, már nem élünk akkora társasági életet. Csak a királynővel és néhány közeli barátunkkal tartjuk a kapcsolatot.« Azt tapasztaltam, hogy a nép jófej, ezután gyakrabban keresem a társaságát. A nem annyira víájpi szoba sem rossz, egyébként, hi-tech facilitások nélkül, és a slepp sem ugrál úgy körbe, mint amikor én is kivételes voltam, de rendes, tisztességes bánásmód jár a nép összes gyermekének. Őfelségünk örvend ennek.
Egy császáros kórterem (értsd: két, császármetszéses szülésből lábadozó nő egy szobában) nagyjából egy Trónok harca könyvklubhoz hasonlít. Összejövünk és napokig beszélgetünk vérről és fájdalomról, kisebb kitérőkben vágásokat hasonlítunk, széklet, vizelet és mellbimbó keveredik ugyanabban a mondatban, intrikák, ki kinek a kije, ki mikor a főnök, ki irányít, vannak kedvesek és besúgók, nők és férfiak (bár a nemi megoszlás és a vezetői pozíciók homlokgyenest ellentétes arányt mutatnak, de tudom, hogy ez azért van, mert a férfiak genetikailag jobb orvosok és a nők jobb ápolók) , alacsony és magas rangúak, egyszóval mindenféle.
És akkor még nem beszéltünk a trónörökösökről, azok szokásairól és méreteiről, színükről és értékelésükről, Sárkányok Anyja, kímélj!”