„A magyar szélsőségesség, irredentizmus elleni »országos« küzdelembe – a kormányerők mellett – beszállt maga az államelnök is. Amióta az RMDSZ újra kormányzati tényezővé vált, aktuálpolitikai meggondolásból, Băsescu újra a magyarságban véli felfedezni legnagyobb ellenségét. Egy hírportálnak adott interjújában arról szólt, az ország területi-közigazgatási átalakítása kizárólag a román állampolgárokra tartozik, kívülről szerinte illetlenség abba beavatkozni. Az államelnök utalt arra is, hogy március 15-én nemcsak a Jobbik képviselője, hanem Magyarország miniszterelnök-helyettese, Semjén Zsolt is Székelyföld autonómiájáról beszélt, amit udvariatlan gesztusnak minősített.
Olvasson még:
Băsescu szerint a fogalom értelmezésével is »játszadoznak«, és felrója, hogy senki sem tisztázta, milyen autonómiát akarnak a székelyföldi politikai vezetők, »ahhoz képest, amivel már rendelkeznek«. Nos, hajlok arra, hogy ebben az esetben némileg igazat adjak az államelnöknek, mert az autonómia fogalmának tisztázásával, pontosabban azzal, hogy ki mit ért alatta, valóban adósok a magyar politikusok, közéleti szereplők, mindazok, akik elkötelezettjei a székely önrendelkezésnek. Amiként a románok is.”