„Félő, hogy a Krím félsziget csupán az első Ukrajna Oroszországhoz csatlakozni kívánó területeinek sorában, hiszen az ország keleti, jelentős számban oroszok lakta régióinak lakossága nem örül a kijevi hatalomváltásnak. Ráadásul az orosz ipari óriás, a Gazprom neki sem fogott a gázcsapok elzárásának…
Kétségessé vált a Moldovai Köztársaság egyben maradása is, miután a szakadár Dnyeszter menti köztársaság, sőt az autonómiával rendelkező gagauzok is Moszkva felé kacsingatnak. Egyre biztosabbnak tűnik, hogy Moldova EU-csatlakozásának területvesztés lesz az ára, hacsak az oroszbarát chişinăui kommunisták meg nem akasztják az uniós integrációs folyamatot.
De arról se szabad megfeledkezni, hogy Oroszország expanziós törekvéseinek lendületét nagyban elősegítette a Nyugat totojázása is. A fenyegetőzéseken és a szankciók meglebegtetésén kívül sem Washington, sem Brüsszel nem lépett fel az elvárt határozottsággal a birodalmi álmokat szövögető Vlagyimir Putyinnal szemben.
Márpedig az orosz elnök alaposan ráérzett, hogy ellentábora gyakorlatilag magára hagyta a térség se az EU-hoz, se a NATO-hoz nem tartozó államait, amelyek ezáltal „szabad prédává” váltak Moszkva számára. Éppen ezért a hidegháború kimenetelét nem is az fogja meghatározni, milyen válaszintézkedéseket foganatosít a Nyugat, hanem hogy meddig hajlandó elmenni Putyin.”