„Engedtessék meg nekem, hogy felháborodjak, vagy legalábbis a fejemet csóváljam a most vitára bocsátandó pedagógusi etikai kódex-tervezet kapcsán. Amely, szerény véleményem szerint, nem egyéb fából vaskarikánál, s amely oktatás és nevelésügyünk mai színvonalának primitív, botcsinálta politikusok által fenntartott állapotának tükörképe. Olyan nevetséges ágyú, amellyel magasságos tanügyminisztériumunk legfeljebb legyekre lőhet, azokra is eredménytelenül.

Félreértés ne essék: nem kételkedem a kormány és a szaktárca jó szándékában, de ezúttal is bebizonyosodik, hogy a pokol útjait is jó szándékkal kövezik ki.

Abban sem kételkedem, hogy legújabb, a rendszerváltás óta tizenvalahányadik szakminiszterünk hisz is új művében, s a kódex közvitára bocsátásával nemcsak a miniszterelnöktől kapott parancsot teljesíti, melyet egy bukaresti iskolai botrány után kapott.

Csakhogy szegény szakminiszterünknek fogalma se lehet a nemzet napszámosainak életéről, a krétaszagról, arról, hogy miként működik egy tanári kar, lévén, hogy elődeihez hasonlóan soha sem tanított egy tanyasi, falusi, kisvárosi, nagyvárosi iskolában, de még egy fővárosi elitgimnáziumban sem, hiszen a szamárlétrán azonnal az egyetemi katedránál kezdte, hogy aztán a politika a legmagasabb rangú kormány-, vagy államelnöki tisztségviselői közé emelje.”