A legszebb csekk

Úgy érzem, a héten megérkeztem nem csupán a rezsiharc, de mindenféle küzdelem csúcsára.
Hirdetés
„A posta 0 azaz nulla forintos csekkes hozott. Ez az a pillanat, amikor szó bennszakad, hang fennakad és a lehelet is megszegik.
Mert nincs ebben semmi csel, semmilyen kampányos trükk. A csekk igazi, sárga, perforált szélű, hogy le lehessen tépni, és tartalmaz minden adatot, ott van a tizennégyjegyű befizetőazosnosító száma, a befizető neve és címe, majd két helyen is az ominózus összeg. A semmi. Na, most lehet bármilyen megátalkodott, kétkedő, és ellenzéki szívű az ember, ilyenkor bizony ellágyul. A világ csöndben helyrezökken. Kinyílik, mint egy virág. A csekkhez, mert itt senki sem végez félmunkát, számlarészletező is társul, ahol csak úgy hemzsegnek a számok, mínuszok és pluszok, ám a végén ott a nulla, a megfellebbezhetetlen, az igazi. (…)
 
Jobb ez, mintha a lottón nyertünk volna sekély milliárdokat. Mert a pénz elfolyik, a dicsőség megkopik, a gőg elszáll. És újra önnön nyomorunkban fetrenghetünk. De így. Az örök világosság fénye mellett barnulhatunk. Az örök szépség jár át bennünket. És tudjuk, igen, ez lesz az utolsó mondat, amit papírra vetünk. Nincs többé aljas szándékú megrendelő, ostoba határidő, perverz szerkesztő sem bogarássza át többé a penzumot.
Innen üzenjük, hogy bekaphatják.
A csatát megnyertük, a háborúnak vége. És félek, hogy ez így is marad.” 

Hirdetés