A tűzijáték csak egy ürügy és jól szimbolizálja a városunk képmutatását. A tűzijáték egy olyan metafora, ami lehet nagyon szép és hatásos, ami ad egy érzelmi összerezzenést a nézőknek, de ugyanakkor tartalmatlan csili-vili, amit fellövünk az örökkévalóságba. Jelképe a nagyképűségnek és képmutatásnak. Egy kisebb, de őszinte tűzijáték is meggyőző tud lenni, ha képvisel valamit. A Szent György Napokat pedig már régóta nem értem. A fogyasztás szellemének áldoznak ezeken a napokon, konzumkényszer és tartalmi szegénység jellemzi. Ez szomorított el és ennek egyértelmű jelképe a nagyon pompás tűzijáték.

 

 

A városunk ünnepe sok mindent jelentett régebben. Mindenkinek volt helye és szerepe, sokan tudtak ott megnyilvánulni. Rólunk önmagunknak szólt és a város vendégeinek. Most sajnos nem több, mint bármelyik nyugati sörfesztivál. Sajnos a kulturális jelleget egyre jobban átveszi a populista »kultúra«. Ez még nem lenne önmagában gond, de az arányokra figyelni kellene. A rendezvény arcát vesztette, túlméretezett lett, és nagyképű. Az első reakció a város részéről a szociális törekvésemre az volt, hogy még nagyobb tűzijátékot csinálnak. Egyébként nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztam a szervezőket, ekkor éreztem először, hogy mit tettem. Amúgy pedig indirekt módon kimondták, hogy őket a képmutató pompa érdekli. Én pedig csak kisebbségre próbáltam hangsúlyt fektetni. A városnapok fontos része az identitásunknak, ezért sem szabadna vásárlási kényszerbe átvinni. Ellentétben Sepsiszentgyörggyel, az európai kultúrfővárosok programja teret ad a helyi megnyilvánulásoknak, infrastruktúrát biztosít és bevonzza az embereket a közterületre. A Szent György Napok szervezői sajnos ebben nem látnak értéket, csak a pillanatnyi szemfényvesztésről gondoskodnak. Felhívnám a figyelmet, hogy Sepsiszentgyörgyön rengeteg ember nem olyan, mint mindenki.”