„Felkapta ősszel a fejét a világ, hogy Putyin orosz elnök szólt közbe, amikor az USA mindenáron fegyverekkel akarta volna megleckéztetni Szíriát: elintézte, méghozzá békés úton az újabb vége-hossza nincs amerikai demokráciatanítást.

(…)

Szóval az előző században támadásairól elhíresült vérmedve valamiféle genetikai mutáció révén békésen játszadozó medveboccsá szelídült, aki már-már fél a játékpisztolyoktól is?!

Az első csodálkozásból felocsúdva kórusban el is kezdték dicsérni ezt az okos lépést, és azon sajnálkoztak, hogy közben lezárultak a béke-Nobel-díj jelölései, úgyhogy majd csak a következő ősszel!

Putyin szerényen elkönyvelte a dicséreteket, és inkább a gázcsapokkal foglalkozott, mintsem népirtó fegyverekkel.

Hát igen, ez az igazi békeharc, mondogatták azok, köztük jómagam is, akiket az elemi iskolában annak idején arra tanítottak, hogy a legegyszerűbb kérvénytől kezdve minden hivatalos iratot azzal kell zárni, hogy Harcolunk a békéért!

A tanítást kiegészítette a szüleink viccesnek szánt, de igazoltan véresen komolyra fordult mondása, miszerint nem lesz háború, csak olyan békeharc, hogy kő kövön nem marad.”