Másfél évvel ezelőtt az ukrán parlament megszavazott egy nyelvtörvényt. Az állam főnyelve az ukrán, de van egy valag melléknyelv: moldáv, román, orosz, fehérorosz, bulgár, örmény, gagauz, német, újgörög, lengyel, szlovák, magyar. Tessék, lehet regionálisan nyelvölködni, mondták. Van rá bötű.
Tegnapelőtt az ukrán parlament eltörölte a fenti nyelvtörvényt. A melléknyelveket kivágták, maradt a fő. De ígérik, lesz majd szép, új. Csak egyszer mossák ki a mindenféle szennyest. Mellesleg, ha nincs törvény, nem fő senki feje, hogy kéne betartani. Vagy betartani neki.
Na. Románia reagált a nyelvtelenítésre. Hogyan? Hát ahogy szokott, fanarióta játékossággal. A napos oldalon a miniszterelnök, a szenátus elnöke, a világ románjainak minisztere és más filiszterek ejnyebejnyéznek, hogy ez a kisebbségek (a román, naná) lábbal tiprása. Az árnyékzónában viszont megszólaltatják az ukrajnai román sajtó- és egyéb orgánumok csahos kutyáit, akik elugatják, hogy ez a nyelvtörvény úgy szar, ahogy volt, tehát végülis mindegy, hogy eltörlik-e vagy sem. Vagyis jól tette az ukrán parlament.
Mit is jelent ez? Nem olyan nehéz kiköbözni. Románia, mint mindig, most is tudja, hogy viselkedni KELL. Európai ing, öltöny, cipő, nyakkendő, mandzsettagomb. Másrészt azt is tudja, hogy ez a nagy kisebbségvédelem olyan lehet, mint a bumeráng. Visszaszállhat a mioritikus hazába. Ahol, ugye, a melléknyelv nem jog, hanem hazaárulás, revízió, pátriának nagy romlása. Ezért azt játssza, amit évszázadok óta megtanult. Itt a piros, hol a piros. Vagyis, ez esetben: itt a román, hol a román.