„Az egykori brémai zsinagóga egyetlen megmaradt részében, a pincében zsúfolódtunk össze. Pici teremben, megható közelségben. A zsinagógát, mint annyi minden mást, a hírhedt Kristályéjszakán dúlták fel és égették le. Azóta sem épült újjá, mert egykori használói ma már csak megsárgult fotókról tekintenek vissza ránk:
Schweigen ist verboten, sprechen ist unmöglich.
Azaz »Hallgatni tilos, megszólalni lehetetlen« (Elie Wiesel). Ennél találóbb mottót, nem is választhattak volna egy ilyen megemlékezésnek a Pax Christi nemzetközi katolikus szervezet tagjai. Akik németes alapossággal szerveztek meg mindent: a felolvasandó szövegeket feltüntető programfüzettel vártak, s pontosan a meghirdetett időpontban, szinte feltűnésmentesen kezdődött a megemlékezés. Ahogy felcsendült a bevezető ének, hirtelen furcsa érzések fogtak el, hiszen németek emlékeztek meg németül az anyáik és apáik bűneiről. Erről pedig hallgatni tilos, beszélni lehetetlen. Ahogy azt is képtelenség szavakban öntenem, amit bennem e nap kapcsán minduntalan felötlő Bréma – Kolozsvár párhuzam keltett. Nem, nem akartam hasonlítani, számon kérni és talán csalódottan konstatálni. De ugye mégsem…? De ugye mégis…?”