„Tulajdonképpen meg kellett volna már szokni, Romániában ez így működik: ahogy valamelyik politikus vagy annak látszó személy meglát egy mikrofont, azonnal locsogni kezd. Naiv állampolgároknak és külföldieknek első ránézésre ez akár úgy is tűnhet, hogy a nyíltság, a lakosság gyors tájékoztatása érdekében nyilatkozik mindenki, de hát jól tudjuk, a korrekt tájékoztatás fel sem merül, sima parasztvakításról és kavarásról van szó. És hogy ettől odalesz a hitelük? Ugyan már! Az eddig sem és ezután sem fog érdekelni senkit.

A médiakormányzás már a Boc-kabinet alatt is erős volt, ehhez nem kevés témát adott az államfő. De most másabb a helyzet, akkor ugyanis a politikai értelemben vett román Bermuda-háromszög, a kormányfő, az elnök és a nagyobb ellenzéki pártok vezérei görbítették a teret. Mostanság azonban főként a kormányon belül dúl a kommunikációs háború, amely a tisztánlátást nem segíti, viszont jelentős mértékben erősíti a gyanút, hogy ezek nemcsak egymást, hanem mindenkit hülyének tartanak.

Nincs olyan híradó, vitaműsor, amelyben valamelyik pártvezér ne replikázna valamire és ne vetne fel egy újabb valamit, amire azonnal replikázik egy másik, és egyben felvet egy még újabb izét, megalapozva a napokig tartó anyázást. Ezt még a legelvakultabb tévésorozat-függők sem bírják követni.

A sok szereplés, üzengetés értékes időt és energiát von el a munkától, pedig ahogy ez az ország kinéz, bőven volna tennivaló. A gazdaság ismét automata üzemmódra van kapcsolva, valamiféle rendszer mindössze csak a fejetlenségben és a kapkodásban fedezhető fel. Egyedül a szövegelés működik. Az azonban nem javít a mi helyzetünkön.”