Johann, a fő-fő lószékely

Én már nem csodálkozom, hogy a fiatal pártot sorra hagyják el saját korábbi vezetői és a jövőre kiszemelt képviselői, hiszen ilyen mélyrepdeséssel nem lehet olyan politizálást folytatni, mely a nemzetmentés igazi eszközének tekinthető.
Hirdetés

„Pedig ez a párt állítólag ezért verbuválódott. Hiszen vannak néhányan tagjai közül, akik ezt máig is, továbbra is komolyan veszik.

Úgy tűnik, Johann Taierling nem tartozik ezek közé, eddigi szereplése inkább magáncéljai megvalósításának „gigászi” küzdelme. Elég sok ilyen embert ismerek, de oda még senki nem süllyedt, hogy a Mikó-ügyben egyenesen a börtönbe kívánja–tessékelje Markó Attilát, egyszerre rúgva a képviselőbe, a Mikó Kollégiumba, a református egyházba és mindazokba, akik a Mikó védelmében tiszta szívvel és őszintén kiálltak. Facebook-förmedvénye tisztán megvilágítja jellemét és jóakaratát.

Milyen alapon ártja bele magát a számunkra vitális jelentőségű gondokba, mitől lett éppen ő a vitézül küzdő lófőszékely, s egyáltalán ki hatalmazta fel, hogy bárki itt lakó nevében igazságokat osztogasson? Hogy milyen örökségek, öröklések révén került a céhes városba, az az ő dolga, esetleg az ügyvédeké és közjegyzőké, de rögtön valamilyen rabonbáni igazságosztó szerepet vindikálni, azért egy kicsit sok.”

Hirdetés