„Ilyen ma a világ, s erre hajt a média is: a negatív szenzáció viszi a prímet. Ami szép, ami jó, az nem érdekes, nagyon kevés embert hoz izgalomba. Az olimpiai nyitóünnepség is rendkívül látványos, színes, ötletes, hangulatos volt, s még hosszasan sorolhatnám a jól kiérdemelt felsőfokú jelzőket, mégis bárkivel beszéltem róla, két mondatban elintézte a lenyűgöző műsort, majd nagy élvezettel, ráérősen részletezni kezdte: – de, láttad Putyint, amikor nem engedelmeskedett a karika?! És zúdult a kárörvendő áradat.

Távol áll tőlem, hogy olyat védjek, aki vagy ami nem szorul védelemre, de vannak alkalmak, amikor érdemes szóvá tenni, hogy nagyon eltájolódtunk. Már-már csak arra figyelünk, ami rossz, kellemetlen, bajhozó, lesújtó, megbotránkoztató, borzongató, rémes. Még egyszer: rémes! Ez már az alapállásunknak szól. Persze, erre szoktatott a mércét mind alacsonyabbra állító média, annak a képviselői viszont arra hivatkoznak, hogy ők csak a fogyasztói elvárásokat igyekeznek kiszolgálni, a tömegek szenzációéhségét csillapítani. És tudományos felmérések alapján teszik ezt. Jól nézünk ki.”