„Így lehetett volna némi esélye, de bent maradva a kormányban, ha be is jutna a második fordulóba, sem a PSD-s szavazatokra nem számíthat, sem az egykori Băsescu-szavazókra, 20 százalékkal pedig nem lehet államfőválasztást nyerni.
De nem ezt tette, és amikor azt nyilatkozta, hogy most lépnek be igazán a kormányba, akkor szerintem igazat mondott. Őmaga, illetve pártja feladták az államelnöki ambíciókat, és örülnek neki nagyon, hogy bent ülhetnek a kabinetben. Johannis búcsút int a polgármesteri széknek, és elmegy miniszternek, ami szintén annak a jele, hogy a liberálisok 2016-ig minimum közösen fognak kormányozni a PSD-vel. Ha látnák esélyét annak, hogy összerúgják a port az államelnöki választáson a PSD-vel, Johannis nem menne el miniszternek Bukarestbe arra a kevés időre, ami hátramaradt a szavazásig.
Olvasson még:
- Hírek hétfőn: 2025-től jöhet az amerikai vízummentesség. Nem lett magyar vezetője Nagybányának
- Miért válhat Kolozsvár a világ egyik közepévé? Hova lettek a tősgyökeres kolozsváriak? – beszélgetés Lukács József helytörténésszel – 1. rész
- Vadászokra támadt egy medve. Napenergia-boom lesz Romániában – vasárnapi hírmix
Feltételezem, megállapodtak abban, hogy pozíciókat cserélnek, Ponta megy államfőnek, Johannis miniszterelnöknek, és így a PNL arcvesztés nélkül jöhet ki ebből a történetből. Antonescu pedig marad a pártelnök, ezért erősít be pártjában. Bár azt mondta, hogy év végén vagy államfő lesz, vagy visszavonul, ezt az ígéretet szerintem elfelejthetjük. Nem az első ilyen ígérete, emlékszünk, azt mondta, ha nem sikerül a Băsescu leváltását célzó referendum, ő visszavonul. Nem vonult vissza, most sem fog, kormányoznak vígan a PSD-vel minimum 2016-ig.”