„Ami a tiltást, majd nemtiltást illeti, nem feltétlenül biztos, hogy a templomajtóból fújt ki a szél, de minden elképzelhető. Ha az ország politikai-gazdasági helyzetét nézzük, bizony el lehet gondolkodni azon, hogy Románia vajon mennyire nimfomániás és hogy milyen értelemben…
A vicces – és egyben elkeserítő – viszont az, hogy ugyanebben az országban az erőszak kultusza, illetve az ál-prüdéria majd’ minden médiacsatornán folyik. Bizonyos dolgokban neo-, másokban meg ókonzervatív a közvéleménynek nevezett reakció-összesség. A vért, bulvárt, erőszakot, annak mutatását illetően »ultraliberálisan« viselkedik, de ha a szexről, annak aspektusairól, az arról való beszélgetésről van szó, mint Lars von Trier filmjében, azonnal összehúzza a függönyt. Pedig ki tudja, odabent mi történik.
Alternatíva még csak nyomokban sincs sem az oktatási rendszerben, sem a médiában, holott inkább arra kellene megoldást találni, hogy a potenciális filmnézőt felkészíteni arra, hogy ez a »botrányfilm«, illetve a rendezőjének munkássága miről is szól.”
Olvasson még:
- Pénteki hírmix: Szülő vert pedagógust az iskolaudvaron. Darwin-díjas baleset egy terepmotor-versenyen
- Ismét orvosokat vádolnak hálapénz elfogadásával, a romániaiak munkaideje az egyik leghosszabb az EU-ban – szerdai hírmix
- A régi fényképek közösségépítő erejéről faggatuk az Azopan fotóarchívum alapítóját