„Hogyan került kapcsolatba a film rendezőjével? Miként kötődik a Szerelempatak című dokumentumfilm az ön néprajzi kutatásaihoz?

Kezdetben vala a könyvem, amely a paraszti nemi kultúráról szól (Amikor az ember nincs es ezen a világon – paraszti nemi kultúra és nemi erkölcs Csíkszentdomokoson). Ezzel a könyvvel Sós Ágnes Budapesten találkozott. Meglátta a lehetőségét annak, hogy az én, 700 oldalnyi nemi kultúráról szóló könyvemet, amit két borítólap közé zártam, és szóban rögzítettem, hogyan lehetne filmbe transzponálni, tehát képpel láttatni. Egyre kíváncsibbá vált, felhívott, hogy szeretne velem megismerkedni, beszélgetni, és meg is jelent a tanszéken. Attól fogva órák hosszat eltartó, részletekbe belemenő beszélgetést folytattunk. Egyre beljebb és beljebb vitt a film világába. Innen történt valahonnan az indulás.

A könyvem a kisgyermekkortól induló erotikától egészen az öregkor, az alkonyodó nemi vágy és ambíció fokozatos csökkenését követi végig, és nyilván számtalan mellékágazattal, vetületével, bonyolultságával mutatja be. Ágnes a beszélgetésünk során arra a következtetésre jutott, hogy a könyv egészéből nem lehet filmet csinálni, mert annyira gazdag, hanem kiválasztott egy szeletet, és ez pontosan a nemi élet alkonya. Az emberi életnek egyfajta visszafelé térő számbavételéről szól a film, a fiatalkor, a múlt emléke, életünk legszebb, rejtett és titkolt, nem nagy nyilvánosság előtt zajló vetületéről.

Miért tartja fontosnak ezt a filmet?

Először is, mert megismerkedhettem a könyvem segítségével – inaktív és mégis aktív közreműködésével – egy ilyen rendezővel, aki művészként, alkotóemberként látott meg a székelység kultúrájából egy szeletet. Számomra nagy elégtétel, hogy én ennek a filmnek tudományos tanácsadója lehettem, mert a film által bennünket egy sokkal gazdagabb népességnek ismert meg Európa – a székely–magyar kultúra vizuális és auditív világán túl –, mert nemcsak táncolni és zenélni tudunk, hanem van egy sajátos lelki világunk, egy sajátos érzékenységünk, szellemiségünk.”