A hatalom nem gyászol

És még azt is mondják Jancsó Miklósról, hogy fantasztikus ember volt, hihetetlenül sármos és kedves, akit mindenki szeretett. Valóban, mindenki szerette őt. Egynéhány, nem túlságosan fontos ember kivételével.
Hirdetés

„Jancsó Miklósról sokan mondták – életében, halálában egyaránt –, hogy mindenkor a szakmai tisztesség jellemezte. Nyilván – és immár teljesen pragmatikus okokból –, ezért sem rajongott érte a hatalom. Mit is lehetne manapság kezdeni Magyarországon olyasféle avítt fogalommal, mint a szakmai tisztesség? Az urambátyám-rendszer Magyarországában csak a vak nem látja: ahhoz, hogy az ország jól teljesítsen, csak annyi kell, hogy a zsírosan fizető állásokat pénzért mindenre képes rokonok, apukák, testvérek, sógorok, komák, no meg a pártkasszához sem szűkmarkú pártkliensek töltsék be. Szakmai tisztesség? Hajrá, magyarország(i rokonok)!

 
A búcsúzók Jancsó Miklós nagy érdemének tartják azt is, hogy szemléletében soha nem volt kirekesztő. Lámcsak, még ezzel is bosszantotta a nyíltan nem is, de szíve szerint komcsizó-zsidózó-cigányozó-szabadkőművesező, a liberálist szitokszóként használó rendszert. Amely hatalmát ráadásul éppen a kirekesztéssel is megpróbálja fenntartani?
És mintha a méltatók szándékosan csak a hatalmat akarnák piszkálni, arról sem feledkeznek meg, hogy a problémákat Jancsó Miklós éppen az elnyomottakon, a társadalom kiszolgáltatottjain keresztül ábrázolta.
 
És még azt is mondják Jancsó Miklósról, hogy fantasztikus ember volt, hihetetlenül sármos és kedves, akit mindenki szeretett. Valóban, mindenki szerette őt. Egynéhány, nem túlságosan fontos ember kivételével.
 
U.i. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amely életében közönyösen viseltetett iránta – három nappal halála után – saját halottjának tekintette Jancsó Miklóst.” 
 
Hirdetés