A politika nem szakrális mesterség

Van természetesen szemléleti változás az RMDSZ-ben, én nem mindennel értek egyet, ami az RMDSZ-ben történik most, de azt hiszem, ez így természetes. Interjú.
Hirdetés

„Az RMDSZ politikai iránya egyelőre nem változott. Taktikai kérdés, hogy részt veszünk-e egy nagy menetelésben, vagy, hogy kikkel tárgyalunk, kikkel nem, kikkel próbálunk együttműködni. A kérdés az, hogy azok az alapelvek, amelyeket a 90-es években kialakítottunk az RMDSZ-ben még érvényesek-e?, és én azt gondolom, hogy érvényesek.

Például…

Az egyik az, hogy egységes politikai képviseletre van szükség a román politikai életben. Esetünkben a többpártrendszer nem csak az 5 százalékos küszöb és részarányunk miatt nem lehetséges, hanem azért sem, mert egy véleményt kell képviselnünk, ahhoz, hogy hatékony érdekérvényesítést tudjunk megvalósítani. Hogy az ideológiai pluralizmust az RMDSZ-en belül hogyan oldjuk meg, az más kérdés. A másik alapelv az, hogy önálló politikát próbálunk folytatni – nem rendeljük magunkat alá sem román, sem a magyarországi politikai akaratnak. Partnerként kívánunk fellépni mindkét irányba, nem pedig alárendelt szerepben.

Él még ez a függetlenség mindkét irányba? Pletykák szerint Budapest felé az RMDSZ letette a fegyvert. A Máért és KMKF tanácskozásokon kritika nélkül aláírnak minden zárónyilatkozatot, holott az elmúlt négy évben a határon túli közösségek feje fölött születtek meg az őket érintő nemzetpolitikai és támogatási döntések, a külhoni szervezeteknek beleszólási joga gyakorlatilag nincs. De úgy látszik, hogy ez így jó, mert a kezdeti bírálatok megszűntek, mintha már nem csak az RMDSZ, hanem az egész közösség is elfogadta volna ezt az új helyzetet.

Ez így nem jó, ha valóban így van, ahogy megfogalmazta. Szerintem részben így is van, részben nem. A mindenkori magyar kormánnyal való minél jobb együttműködés elvét én magam hangoztattam legtöbbször. Igaz, hogy általában olyankor kellett nagyon nyomatékosan elmondanom, amikor engem azért bíráltak, hogy baloldali kormányokkal miért működünk együtt.

Hirdetés

A jobboldalon állandóan azt szerették volna, hogy ha baloldali kormány van, akkor mi is vonuljunk ellenzékbe négy esztendőre. Mindig újból és újból el kellett mondanom, hogy mi egy egész közösséget képviselünk, amelyben vannak jobb és baloldaliak egyaránt, másrészt az erdélyi magyarságnak az az érdeke, hogy a mindenkori magyar kormánnyal minél jobb kapcsolatban legyen. Tehát az, hogy most az RMDSZ vezetősége minél jobb kapcsolatban akar lenni a magyar kormánnyal, hogy rendszeres párbeszédet kíván folytatni, ez rendben van.

Ha ez jobbra igaz, akkor balra is igaznak kell lennie. Az a gond, hogy a határon túli magyar szervezetek az utóbbi időben nem tudják meghatározni, hogy mi történik Magyarországon a határon túli magyarokkal kapcsolatos politikában. Én mindig azt vallottam, hogy az utolsó szót e téren nekünk kell kimondani ezekben a kérdésekben, mert a mi bőrünkre megy a játék, akár a kétoldalú kapcsolatokat, akár pedig a magyar kormány nemzetpolitikai jellegű intézkedéseit illetően. És az utóbbi időben nem érzékelem, hogy lenne módunk az álláspontunkat érvényesíteni. Nélkülünk születnek a döntések, s ezek vagy jók, vagy rosszak. Van, amikor nem jók, persze. A határon túli szervezetek illetékesek abban, hogy a határon túli magyaroknak mi a jó. Ezt a jogot ki kell követelni.”

Hirdetés