„De ha már így állunk, ki kellene használni a lehetőséget, és a meglévő iskolahálózatban olyan beiskolázási számokkal indítani szeptemberben az új tanévet, hogy négy év múlva is megfeleljenek a helyi igényeknek. Kihasználni a gyermekhiány miatt félig üres, az agyonzsúfolt óvodáknál, iskoláknál tágasabb épületeket; az elméleti kilencedik osztályok számának csökkentésével igazi versenyt teremteni az oda vágyó nyolcadikosok körében; népszerűsíteni az újrainduló hároméves szakoktatást, amelynek érdekében az érintett iskolák lobbizzanak a cégeknél, nagyvállalatoknál a gyakorlati képzés megvalósításáért, és tegyék érdekeltté a munkáltatókat a jól képzett szakemberek megnyerésében.
Ha az oktatás minőségének javítása, a fiatalok jövőképének pozitívra hangolása érdekében nem indul el a közös gondolkodás önkormányzati és szakmabeli döntéshozók, az oktatásban közvetlenül érintettek, a gazdasági szféra, egyházak, civil szervezetek, szülők képviselete részvételével, szélesebb társadalmi körök bevonásával, akkor az a lehetőség, amit szándékosan vagy valamilyen kényszer alatt a hatalom a nyakunkba zúdított – más megközelítésben: ami a remélt finanszírozáson felüli összegek kíséretében az ölünkbe hullt –, akkor nem érdemeljük meg az önrendelkezést, nem vagyunk eléggé felkészülve arra, hogy sorsunkat magunk igazgassuk.”
Olvasson még:
- Folytatódik a tanügyi sztrájk, mindenki Trianon-lázban ég – hírösszefoglaló
- Etnikumok harmonikus együttélésének támogatásáért kapott díjat Iohannis, III. Károly kirándulni indult Zalánpatakon – hírmix
- Hétfői hírmix: A galaciak esete a trianoni megemlékezéssel, parkolóházból esett ki a medve, az elnök felesége ékszert reklámoz