// 2025. július 3., csütörtök // Kornél, Soma
Chirmiciu András Chirmiciu András

Tisztogatás

// HIRDETÉS

Néhány évvel ezelőtt Románia még korruptak nélküli korrupt ország volt. Mára a korruptak is előkerültek, beazonosították őket, s mind többen jutnak az igazságszolgáltatás elé.

(Külön)Vélemény

Szerző: Chirmiciu András
2014. január 31., 08:26

„Az igazságügy végzi el a nagytakarítást a politikai osztályban, amit sem a pártok, sem a választópolgárok nem hajlandók vagy nem tudnak, noha roppant szükséges lenne? Az USL következetesen kiáll korrupt politikusai mellett, rendszeresen előléptetett olyanokat, akik ellen korrupció miatt bűnvádi eljárás zajlott. A választók pedig nagy többséggel megszavazták azokat.

Milyen értékrend uralkodik Romániában, ha olyanok módosítják az alkotmányt, döntenek az ország sorsáról a parlamentben, irányítanak miniszteri tárcákat, akik Justitia mérlegén bűnösnek találtatnak? Chiuariu lemondott ugyan az alkotmánymódosító bizottság elnökségéről, de annak továbbra is tagja marad, s parlamenti mandátumát is megtartja.

Milyen szelekciós mechanizmus juttathat, például, egy félanalfabéta korrupt juhászlegényt a parlament jogi bizottságába, ahogy az USL tette Becalival, mielőtt az igazságügy ítélte volna? Milyen szemlélet irányítja azokat, akik veszteségnek tekintik egy korrupt politikus elítélését, ahogy a PNL szóvivője nyilatkozott Fenechiuról? Vagy akik állandóan támadják az igazságügyet, s politikai üldözést reklamálnak, ha utána néz befolyásos politikusok viselt dolgainak?"

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olaszországban bukkant Vlad Țepeș sírjára – állítja a volt Prahova megyei tanácselnök – hírmix
Főtér

Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.

CSM-elnök: összeomlik az igazságügyi rendszer, ha 65 évre emelik a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát
Krónika

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache azzal vádolja a kormányt, hogy „egyik napról a másikra” 65 évre akarja emelni a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát, ami a rendszer összeomlásához vezethet.

Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

185-tel mérték be a rendőrök a két fiatalt, akik menekülés közben a teljesen kiégett autóban vesztették életüket
Székelyhon

Két fiatal vesztette életét egy közlekedési balesetben vasárnapra virradóan Râmnicu Vâlceában. A rendőrség üldözte őket, miután nagy sebességgel közlekedtek, és nem álltak meg a jelzésre – közölte vasárnap a Vâlcea megyei rendőrség.

Megnyirbálta a kormány a közalkalmazottak bérpótlékát, munkabeszüntetéssel fenyegetőznek a dolgozók

Elfogadta hétfő délutáni ülésén a bukaresti kormány azt a rendeletet, amely alapján havi bruttó 300 lejre korlátozzák a közalkalmazottak ártalmas vagy veszélyes munkakörülményekért járó bérpótlékát.

Kiszámolták, mennyivel csökkennének a nyugdíjak a megszorító intézkedések nyomán
Székelyhon

Kiszámolták, mennyivel csökkennének a nyugdíjak a megszorító intézkedések nyomán

A Romániai Nyugdíjasok Országos Szövetsége (FNPR) elfogadhatatlannak tartja, hogy az állami nyugdíjak megsarcolása is része legyen a deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak.

// még több főtér.ro
Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből
2025. június 16., hétfő