„Mint az várható is volt, a Legfelsőbb Bírói Tanács megállapította, a kormányfő megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét a politikai nevelőatyját másodszor is rács mögé küldő ítélet kapcsán tett nyilatkozataival. A testület vizsgálati részlegének jelentése alapján hozott döntésnek semmilyen jogi következménye nincs a plágiumvádjai kapcsán várhatóan márciusban izzadó alanyra, de a vita azóta is megy, hogy a kormányfőnek volt-e joga, vagy sem kritizálni az igazságszolgáltatást.
A vitában eligazodni jócskán segíthet a strasbourgi európai emberi jogi bíróság egy hétfőn közzé tett ítélete, melyről a médiában is talál hivatkozást a kérdéskör hátterében elmélyülni vágyó olvasó. Ez egy 12 évvel korábbi ügyre vonatkozik, amikor egy ügyészt a sajtóban vádoltak meg vádiratok hamisításával. A jogász rágalmazás címén pert indított, első fokon igazat is adtak neki, másodfokon viszont a szólásszabadságra hivatkozva elutasították a keresetét. Nem hagyta annyiban, és a strasbourgi bírák most neki adtak igazat, azzal indokolván ítéletüket, hogy noha egy demokratikus társadalomban bárkinek joga van bírálni az igazságszolgáltatás működését, de egy határon nem lehet túllépni. Szerintük, és ezzel a jogi ismeretek helyett csak józan logikával felvértezett ember is egyetérthet, addig fér bele a kritika a szólásszabadság kereteibe, ameddig igazat mond a bíráló.
Jó ideje igencsak keverik mifelénk a szubjektív véleményt az objektív kijelentéssel, a kettő közti határmezsgye amúgy is vékony. A kettő lehetséges következményei már meredeken eltérőek, mert míg a véleménynyilvánítás szabad, a rosszhiszeműen tett hamis állításért, magyarul hazugságért akár bűnvádi felelősségre vonás is járhat. Márpedig a vonatkozó ügyben a kormányfő nem állított igazat, amikor azt mondta, hogy az eljárást az elnök indíttatta politikai bosszúból, hiszen ugyanolyan jól tudja, mint az ügy bármely ismerője, hogy a per a miniszterelnöki székből a rahovai fegyházba jutó elődje párttársainak bejelentéseiből indult ki.”