Jó ideje igencsak keverik mifelénk a szubjektív véleményt az objektív kijelentéssel, a kettő közti határmezsgye amúgy is vékony.
„Mint az várható is volt, a Legfelsőbb Bírói Tanács megállapította, a kormányfő megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét a politikai nevelőatyját másodszor is rács mögé küldő ítélet kapcsán tett nyilatkozataival. A testület vizsgálati részlegének jelentése alapján hozott döntésnek semmilyen jogi következménye nincs a plágiumvádjai kapcsán várhatóan márciusban izzadó alanyra, de a vita azóta is megy, hogy a kormányfőnek volt-e joga, vagy sem kritizálni az igazságszolgáltatást.
A vitában eligazodni jócskán segíthet a strasbourgi európai emberi jogi bíróság egy hétfőn közzé tett ítélete, melyről a médiában is talál hivatkozást a kérdéskör hátterében elmélyülni vágyó olvasó. Ez egy 12 évvel korábbi ügyre vonatkozik, amikor egy ügyészt a sajtóban vádoltak meg vádiratok hamisításával. A jogász rágalmazás címén pert indított, első fokon igazat is adtak neki, másodfokon viszont a szólásszabadságra hivatkozva elutasították a keresetét. Nem hagyta annyiban, és a strasbourgi bírák most neki adtak igazat, azzal indokolván ítéletüket, hogy noha egy demokratikus társadalomban bárkinek joga van bírálni az igazságszolgáltatás működését, de egy határon nem lehet túllépni. Szerintük, és ezzel a jogi ismeretek helyett csak józan logikával felvértezett ember is egyetérthet, addig fér bele a kritika a szólásszabadság kereteibe, ameddig igazat mond a bíráló.
Jó ideje igencsak keverik mifelénk a szubjektív véleményt az objektív kijelentéssel, a kettő közti határmezsgye amúgy is vékony. A kettő lehetséges következményei már meredeken eltérőek, mert míg a véleménynyilvánítás szabad, a rosszhiszeműen tett hamis állításért, magyarul hazugságért akár bűnvádi felelősségre vonás is járhat. Márpedig a vonatkozó ügyben a kormányfő nem állított igazat, amikor azt mondta, hogy az eljárást az elnök indíttatta politikai bosszúból, hiszen ugyanolyan jól tudja, mint az ügy bármely ismerője, hogy a per a miniszterelnöki székből a rahovai fegyházba jutó elődje párttársainak bejelentéseiből indult ki."
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…

A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…

Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.