Nem esznek meg, még csak meg se kóstolnak (többnyire). Inkább ismerkedjünk meg velük. Mert akkor esetleg kiderül, hogy még a vámpírpók sem az, aminek nevezik.

A legtöbben helyeslik. És persze Bukarestről is megvan a véleményük.

Amúgy Papp Attila Zsolt álnéven jár közöttünk. És bemutatták az új verskötetét Tengerkolozsváron, Vízierdélyben. Kicsit felugrottunk mellé a költői trámvájra.

Pedig éppen csak, hogy felszerelték. De nem baj, a főnackó, izé, az egyetem rektora, Ioan-Aurel Pop majd lemennydörög, és kicserélik azt a piros lámpát a házon.

Bizony, a boldogsághoz nincs szükség titán-kevlár mellényre. A lelkünket kell megedzeni. Legyen olyan, mint a damaszkuszi acél.

És ez felszínre is bukkan, amikor nem patrióták végzik egy-egy épület külső homlokzatának felújítását. És tessék, le se fújta senki trikolór festékkel!

Centenáriumi reklámkiállítás keretében süllyedhet alá a (nem csak) kolozsvári közönség a százéves múlt időnként hátborzongató termékkínálatába. A magyar termékek persze kisebbségben vannak.

Dehogyis! Arról van szó, hogy a Szabók bástyája előtt álló szobor restaurálását végző vistai kőfaragó cégnek történetesen ez a neve. De azért az összhatás kellőképpen vicces.

Mottó: Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan. Egy leány tanított erre engem. (Gárdonyi Géza, persze.)

Szászavinc és Verespatak az elmúlás tragédiája az élet nagy színpadán. A pusztulás képei viszont néha döbbenetesen szépek.

Első ránézésre semmi. A hagyományon kívül.

Amikor épp nincs isiásza. Figyelem: centenáriumi humorveszély!

A pontosság kedvéért: Kolozsvár történelmi központjáról van szó. Amelyet oly büszkén tűznek mejjükre kokárdaként szeretett városvezéreink.

A restaurátorok végre távcső nélkül is szemügyre vehetik Kolozsvár egyik legismertebb műemlékének falait.

Add nótám, Arany: 80 év ritka szép.
És a nő, a férfi, a személy, a lénytárs szíve azóta dübörög a két kerékbe oltott brutális lóerőkért.

A legeslegelső kolozsvári némafilm, Oscar-díjas rendező, igéző képek kicsiknek-nagyoknak, ami csak szemnek ingere.

Uralkodójelölteket kerestünk a tömegben, a Kolozsvári Magyar Napokon.

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”