A kolozsvári állattani múzeumban olyan emberelődökkel találkozhatunk, akik tuti, hogy a dákok előtt itt voltak (FOTÓK)
A kicsiny, ám profi humán evolúciós kiállításon Lucyval, a híres australopithecusszal is szemezhet a néző.
Pénteken délelőtt pontban tizenegy órakor ott voltunk a patinás kolozsvári állattani múzeumban. A beharangozó szerint ugyanis ekkor kezdődött Az ember eredete és az evolúció alapelvei című kiállítás megnyitója, mely kiállításon a legizgalmasabbnak azok az ősemberek (oké, tudományosan hominidák) ígérkeztek, akiknek a koponyarekonstrukcióival közvetlenül (ha a tárlók üveglapjait nem számítjuk) farkas- (illetve ember)szemet lehetett nézni. A rekonstrukciók egyébként a jászvásári képzőművész és amatőr paleontológus, Eduard Olaru munkái, aki, valljuk be, szép munkát végzett.
A megnyitó késett, ugyanis érkezésünkkor a múzeum munkatársain, az alkotón és egy sajtós kollégán kívül csak az előemberfejek, meg néhány más emlősfaj bámult üres szemüregekkel a tárlókból. Ám aztán nagy nehezen összegyűlt egy kisebb ősembercsapatnyi közönség, és sorjázni kezdtek a beszédek. Mi közben alaposan megnéztük magunknak fajunk régmúltját, és máris mutatjuk, mit láttunk:
Ez a kolozsvári állattani múzeum, izé, kiállítóterme. Korunk embere (latin nevünk Homo sapiens sapiens, biza, nem elírás, mi vagyunk a Homo sapiens faj kettőzött nevű alfaja) mindahányszor csak röstelkedik: hogy lehet, hogy Erdély fővárosában, a kincses városban egy ilyen patinás múzeumnak egy... bizony, jól látja, kedves Olvasó, egy folyosó (latin neve corridorum, esetleg cryptoporticus) legyen a kiállítóterme? Kész, ez sehogy se megy a fejünkbe.
Szerencsére a kiállított, nos, tárgyak hamar elvonják az ember figyelmét a borongós gondolatoktól. Tessék, ők az emberelődök rokonai, az emberszabású majmok egyik családja, az emberfélék (latinul Hominidae) képviselői: a csimpánz (latinul Pan troglodytes), az orangután (latinul Pongo pygmaeus), és a... hát, azt nem értjük, hogy a pávián mit keres az előkelő hominida dobogón, mert hogy ő nem igazán emberféle, sőt, még csak emberszabású sem, hanem cerkófféle (letinul Cercopithecidae). Lehet, hogy a gorillát (latinul Gorilla gorilla) akarták pótolni velük a kurátorok, aki (ami?) valószínűleg igazoltan hiányzott, miután a múzeumnak nem volt kéznél megfelelő csontváza. Vagy ha igen, nem tették ki.
Na és itt van a Föld nevű bolygó koronázatlan csúcsemlőse is, a Homo spaie... hoppá, egy elütés van a derék Értelmes ember (azaz Homo sapiens) feje fölötti cédulán. Ő az, aki cikkünk címlapképén közelről vigyorog a végtelenbe, kicsit ferdén.
Itt pedig az a lény látható, akitől talán a legjobban rettegtek elődeink, a hominidák. Ja, és amely lény utódaitól mi, sapiens sapiensek is ugyanvalóst rettegünk ma, főleg Székelyföldön, meg a hegyes vidékeken. A medve, hát persze. A régi-régi hominidák persze egy sokkal nagyobb, sokkal erősebb, és a barlangrajzok szerint sokkal félelmetesebb medvével küszködtek, például lakásért. Ugyanis a barlangi medve (latinul Ursus spelaeus) sem szerette, ha az emberelődök lándzsákkal, kőbaltákkal, tüzes ágakkal zargatták otthonában.
Elmélkedésünket megszakították a megnyitó beszédek. Ennyien voltunk. Nem valószínű, hogy megálltuk volna a helyünket egy barlangi medvével szemben.
Kellemes meglepetésként, a kiállított koponyákat kísérő pannók egy része kétnyelvű volt, úgyhogy magyarul is elolvashattuk az előemberek történetének egy részét, vagy az evolúcióról kialakult tévhiteket. Érdekes módon, a szemben levő falon található pannók viszont már csak román nyelvűek voltak. Na de nem lehet minden tökéletes.
Míg a beszédek zajlottak, átnéztünk a múzeum szomszédos, teremnek nevezhető helyiségébe, és találkoztunk is egy méretes struccal (latinul Struthio camelus), amely első ránézésre tátott csőrrel hallgatta a szónokokat. Bár az is könnyen meglehet, hogy rettenetesen unta a dumát, ugyanis az ő ősei élő egyenesben találkoztak a koponyák tulajdonosaival, és biza, időnként megették vacsorára.
És íme, a kiállítás egyik sztárja. Ő Lucy, a híres Australopithecus afarensis... izé, hölgy, akivel egy bizonyos Donald Johnson nevű úriember randizott Etiópiában, valamikor 1974-ben. A hölgy a pliocén korban élt (azaz kábé 3,2 millió évvel ezelőtt), kicsit alacsony (olyan egy méter magas), viszont irtó kecses (alig 30 kiló) lehetett. A Lucy név onnan ragadt rá, hogy az ásatások közben a Beatles zenekar
">Lucy in the Sky with Diamonds című nótája szólt. Itt szeretnénk még egyszer hangsúlyozni, hogy a kiállított koponyák, csontok oroszlánrésze rekonstrukció, a már említett Eduard Olaru művészi alkotásai. Az eredetik a helyükön vannak, a világ különböző múzeumaiban.
És eljutottunk a hazai tájak előemberéig. A képen látható koponyához tartozó darabokat 2003 és 2005 között találták Krassó-Szörény megyében, a Stájerlakanina közelében található Csontok barlangjában. A koponyához tartozó tinédzser srác a pleisztocén korban éldegélt, körülbelül 40 000 évvel ezelőtt. Valószínűleg az ottani feltárás során semmiféle zene nem szólt, ugyanis a kiscsávót képesek voltak a rendkívül unalmas Csontok 2. névvel illetni. Ja, azért 2., mert valamivel korábban találtak egy állkapcsot is, akit lehangoló modon Csontok 1.-nek kereszteltek el. De azért egészen szép feje lehetett. És olyan biztos, hogy a dákok előtt már itt élt, mint a halál, amely tragikusan fiatal korában elragadta.
És a végén egy szolgálati közlemény: a kiállítást kényelmesen megnézheti bárki kolozsvári, vagy aki éppen erre jár, ugyanis június 30-ig az ősemberfejek nem mozdulnak a helyükről. Tessék csak nyugodtan közel hajolni. Nem harap az ősnéni, ősbácsi!
Fotók: Szántai János
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Fall Sándor
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Varga László Edgár
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába
Sólyom István
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház
Szántai János
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
