Kolozsvárra tegnap beszökött a tavasz... (FOTÓK)
Minden évben megcsinálja. És minden évben eláll tőle a lélegzetünk. Ilyenek vagyunk. És ilyennek láttuk az idén!
Elindultunk valahonnan Kolozsvár nyitnikék szívéből, a Farkas utcából, és eljutottunk a fellegvári kertek lüktető labirintusába. Sétáljon Ön is velünk.
Kezdjük rögtön a tavasz ikonikus virágával, a kertekben már hétágra virágzó Galanthus nivalisszal. Jó, annak kertbe álmodott változatával. És rögtön eszünkbe jut Vámosi János
">nótája. Dúduljuk is már, útközben.
Amint kipattant a nap szeme, s felkúszott a higanyszál a hőmérőkben, az embervirágok is nyiladozni kezdtek. A szürke kövön is!
A tavasz egyik kedvenc színe a rózsaszín. Neki még ez is jól áll. Sőt!
A főtéri árusoknál kapható cukimuki termékeken is tombolnak a színek. Még a hesteg rezisztes naptár is tarkabarkába öltözött a tavasz tiszteletére. Az eladó hölgy nem.
A tavaszi világrend helyreállásának egyik bizonyítéka: megnőtt a főtéren galambokat kergető gyerekek négyzetméterenkénti száma.
Benéztünk egy fotó erejéig a főtéri márciuskavásárba is. Ez a doboz ugyancsak izgatóan hatott ránk. De nem mertük kinyitni. Még találgatni se! A közösségi hálókon keringő hírek alapján annyit elárulhatunk: henger kompozíciójú márciuskákat rejt.
A tavasz a faunát is rendesen megcsiklandozta. De az is lehet, hogy ez a két eb belepillantott a titokzatos 18+-os ládikóba.
Ez a veréb teljesen megrökönyödve nézte a táncoló kutyákat. Pedig köztudott, hogy a Passer domesticus igen buja fajta. De lehet, csak annyi a baj, hogy a képen látható példány még nem talált párt magának.
A bulinegyedben, a Karolina tér tájékán a tavasz zöldje óhatatlanul keveredik az üvegével. Így (is) szép az élet!
A kikeleti eksztázis a köveket sem hagyja hidegen. Még ha hátsó udvarokba dobva, rácsok mögött, úgy is fellángol a szerelem.
Erről a falmászó zöld csodáról a Jurassic Park című film ikonikus sora jut eszünkbe: Life finds a way. Vagyis: az élet utat tör magának.
A Sétatérre érve már messziről éreztük a tavaszi lüktetést. A tisztogatóbrigád két marokra habzsolta a kikeletet. Oké, arra ügyeltek, hogy egyikük azért dolgozzon.
A Sétetér tiszta. Most akkor jöhet a madárpaloták homlokzati és egyéb felújítása. Mert egy ilyenbe egyetlen magára valamit is adó szárnyas be nem költözne.
Tessék, ez a pár milyen szépen tisztogatja a padot, ahol békés hármasban összebújhat. Ja, mert a pad tele van varjúkakálva.
Ők a ludasok, bizony. A pápisták. Azért meg kell adni, szép pár. Gyönyörű utódokat fognak világra hozni.
És itt a másik tavaszi főhírnök: a Primula veris. Bizony, a tavaszi kankalin.
Nézzék, milyen szépen kicsattant a fű is. Izé, a műfű. Az igazi hátrább van. És nem csattant még ki olyan szépen.
Egy szomorú kép: a már elfelejtett, eldobott karácsony. De hát, az élet megy tovább, a közhely szerint is. Igaz, azért nem kellene kukába dobni a fákat, na. Már Andersen mester is megmondta. El is lehetne őket égetni.
Találkoztunk egy másik hű baráttal is, aki végigszenvedi velünk a teleket. Most már azonban büszkén feszít a kamera előtt. Talpig snájdig férfi, na.
Meglátogattuk Kolozsvár (szerintünk) egyetlen igazi entjét is, a sétatéri óriásplatánt. Kicsit beszélgettünk, eldúdoltuk neki Weöres Sándor egyik tavaszos
">versét, de nem vártuk meg a választ. Az ilyen öreg fák alaposan megrágják szavaikat.
A parkban úgy beindult a tavaszi zsibongás, hogy az már a molekulák Brown-féle mozgására emlékeztetett. A bringások elől alig győztünk elugrálni. A kocogók nem ilyen veszélyesek. Meg az apróbringások sem. Akik a kocogókat abriktolják.
És ezt is kipipáltuk: kinyílott a pitypang!
A fellegvári kertek vidékén találkoztunk egy újabb szerelmespárral. Cyanistes caeruleus. Na jó, kék cinke.
Itt pedig sóska szökken a tavaszi égnek. Tudják, Rumex acetosa. Oxálsav van benne, azért olyan savanyú. Persze, nem csak az. Rengeteg C-vitamin. Meg vas. Meg egyéb csoda. De fogyókúrázók, figyelem! Étvágygerjesztő! Hát, az. Még a látványa is.
A Dónát úton nyílnak már... hát, egyrészt nem egészen a Dónát úton készült ez a kép, de megnyugtató, hogy a Rákóczi úton is tanyát vertek az orgonák. És hát, még nem éppen nyílnak, de azért igen szépek ezek a levélkék. Az Anjou-címerrel való hasonlatosság a véletlen műve, persze.
Ez pedig egy kis kék csoda. Gőzünk nincs, milyen virág. De egyszerűen imádnivaló.
Egyelőre csak háromlevelű lóherét találtunk, de ennek is pont úgy örültünk, mintha négylevelű lett volna.
A kert végében leheveredve arra a következtetésre jutottunk: ennek a télnek is vége. Világosan látjuk az alagút mélyét. Meg egy kicsi, és mindenütt tombolni fog Tavasz istennő, no meg az Élet!
Fotók: Szántai János
