A budapesti élőlánccal egy időben, kedden kora délután.
Egyetemi tanárok, kutatók és velük szimpatizálók flashmobbal álltak ki a Magyar Tudományos Akadémia védelmében Kolozsvár főterén, a magyar főkonzulátus előtt, kedden kora délután. A mintegy 60 résztvevő (köztük körülbelül 20 sajtós) könyvet szorongatott a kezében.

A flashmobot Sipos Zoltán, az Átlátszó Erdély oknyomozó blog vezetője hirdette meg a Facebookon.
A napokban kiállt az MTA mellett a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) vezetése is, és szolidaritási nyilatkozatokat tett közzé az egyetem több karának magyar tagozata (intézete) is: a Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet, a Magyar Filozófiai Intézet, a Magyar Történeti Intézet, a Bölcsészettudományi Kar magyar tagozata. Szintén MTA-támogató állásfoglalást tettek közzé a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársai is.
Az erdélyi tanárok és kutatók azt hangsúlyozzák, hogy az MTA-val való együttműködés döntő jelentőségű a tudományos tevékenységük során: igen sok itteni oktató és tudós a budapesti akadémia intézeteiben szerzett fokozatot, rengeteg a közös tudományos és oktatási program, ezért aggódva figyelik az MTA körül kialakult bizonytalanságot.

Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója is jelen volt
Budapesten is tiltakozó megmozdulást szerveztek az MTA támogatására, a nemrég létrejött Akadémiai Dolgozók Fóruma élőlánc alkotására hívta tagjait és szimpatizánsait az akadémia budapesti székházához.
Az MTA dolgozói az ellen tiltakoznak, ahogy a magyar kormány átszabná az akadémia ötezer fős kutatóhálózatának finanszírozását és átalakítaná intézményrendszerét. A tiltakozók szerint az átalakítás, ami Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nevéhez fűződik, felszámolja az akadémiai hálózatot és tulajdonképpen szétveri az MTA-t.
Az akadémia elnöksége kedden délután dönt, hogy elfogadják a kormány terveit, vagy folytatják a tiltakozást.

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.

Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.