Újra világbajnoki aranyérmesek vagyunk a nagy és sajátos demokráciánkban, hiszen a legesélyesebb jobboldali elnökjelölt, Klaus Johannis máig sem tudhatja, egyáltalán érdemes-e még tüsténkednie, hiszen egy folyamatban lévő per van a feje felett.

Kies hazánkban még senkit nem vontak felelősségre a választások manipulálásáért, az eredmények meghamisításáért, egyéb huncutságokért.

A talányos célozgatások, ködös mesék csupán annyira alkalmasak, hogy a csúfosan megvert balliberális ellenzék tolvajt kiabálhasson, s előrehozott választásokat emlegessen.

A modern magyar történelem legcinikusabb és legaljasabb kísérlete, hogy Kádár gyilkos kommunistáinak utódpártja egyáltalán a szájára vegye az ötvenhatos örökséget.

A feltornásztatott minimálbér még mindig a „tisztességes” éhbér tájékán járna, hiszen csupán élelmiszerre egy hét alatt el lehetne költeni.

Aglobális „demokráciáknak” rettenetesen fáj a magyarországi nemzeti jobboldal háromszoros választási győzelme, s ha otthon már nem sikerül győznie a szoclib egyre dicstelenebb táborának, hát Brüsszelben, Washingtonban tanítanák móresre a törvényes magyar kormányt.

A negyedszázada dühöngő román „demokrácia” és piacgazdaság egyik legsötétebb és legtalányosabb története a Lukoil nevű orosz kőolajipari konszern látványos romániai térhódítása.

Az álbaloldal a legvégén oda jutott a marakodásban, hogy maradt neki egy jobboldali – az is inkább áljobboldali! – közös jelöltje, s most Bokros Lajos bajuszától várják, hogy mentené meg a régen elkopott mundér régen lejáratott „becsületét”.

Nem vagyok híve az összeesküvés-elméletnek, de nem nehéz észrevenni, hogy Magyarország, a magyarság ellen valami szervezett hajtóvadászat folyik.

A DNA Erdélyben is belenyúlt néhány méhkasba, s lopott mézet is talált eleget.

Nem csupán magyar, de német, osztrák, szerb és horvát is volt közöttük, ezért meddő minden kései igyekezet, hogy magyar nacionalistáknak tüntessék fel őket. Pedig megpróbálják ma is Aradon és a bukaresti parlamentben is, ahol a legvéresebb szájú soviniszták egyenesen „romángyilkolóknak” neveznék őket.

A szálak még magasabbra vezetnek, s az ügybe egyre inkább belekeveredik Victor Ponta, a jelenlegi miniszterelnök.

Ez nem ajándék ló, minek nem kell megnézni a fogát! Ki is kell verni, ha netán harap vele!

Mind a kilenc volt miniszter abban jeleskedett, hogy teljesen „informatizálták” a romániai oktatást, a Microsoft nevű amerikai világcéggel, annak leányvállalataival, valamint egy japán céggel olyan bérleti szerződéseket kötöttek, melyek – durván összeadva! – valami 110 millió euró kárt okoztak a román államnak.

Vona Gáborék valahogyan nagyon nem szeretnék brüsszeli képviselőjük múltjának megvakargatását, nehogy valami olyan kétes dolog derüljön ki, ami a Jobbik egész szavahihetőségét, netán még pártjelszavát – „Csak a nemzet!” – erősen megkérdőjelezhetné.

Robert Turcescu – saját lelkiismeretén kívül – elsősorban a közvélemény és az újságírói társadalom ítéletére kárhoztatható, hiszen az előbbit hosszú ideig képmutatóan hülyítette, utóbbit pedig becsapta, és elárult.

A skót népszavazás számunkra nem a brit egység próbája volt igazán, hanem a brit demokráciáé, melyből az angolok és a skótok egyaránt győztesként kerültek ki.

A talpnyaló vezérszónokoknál – Oprea, Dragnea, Oprescu, a moldáviai Leancă – csak maga az ünnepelt volt gusztustalanabb és teátrálisabb, már csak azért is, hogy e vöröslő nagy nemzeti palávert képes volt saját születésnapján, a negyvenkettediken megrendeztetni, jó észak-koreai módra.