Síppal-dobbal, nádi hegedűvel…

„Victor Ponta sokadik »elnökjelöltségét« akkora felhajtással rendezték meg Bukarestben, hogy az nem csupán országra-, de világraszólónak is mondható. A nemzeti sportaréna lelátóira és folyosóira visszatért minden, ami 1989 előtt visszataszító, giccses, hazug és közveszélyes volt: a Vezért (vezérlévendőt) köszöntő, krokodilkönnyekkel fűszerezett szónoklatok, az egész országból összecsődített, autóbuszokon Bukarestbe szállított »népi tömegek«, a hatalmas kivetítők, a vörös pólók és nyaksálak, az extázisos skandálások, a vezérnek kiszemelt főnök valóságos megdicsőülése, szentté avatása. Jellemző erre a népre, mely ugyanilyen extázisban ünnepelte Ceaușescut és analfabéta feleségét, ugyanilyen öngyilkos önfeledtséggel, de – mellesleg – teljesen meggyőződés nélkül. Hiába, kell itt a vezérkos, hogy ballagjon, esetleg rohanjon a nyáj. A talpnyaló vezérszónokoknál – Oprea, Dragnea, Oprescu, a moldáviai Leancă – csak maga az ünnepelt volt gusztustalanabb és teátrálisabb, már csak azért is, hogy e vöröslő nagy nemzeti palávert képes volt saját születésnapján, a negyvenkettediken megrendeztetni, jó észak-koreai módra. Ebben a minősítésben teljesen igazat kell adnom Traian Băsescunak, aki Pontát ezen alkalommal Kim Dzsongun koreai diktátor ikerszellemének nevezte, aki ugyan nem örökli dicső felmenőitől a teljhatalmat, de határozottan arra tör. 

Ezeknek eljött az új Megváltó. Egy kicsit korrupt, egy kicsit szélhámos, egy kicsit füllentő, de az övék!"