„Szavazzatok rám, hogy aztán jó legyen nektek” – miről szól a kampány?

Sok-sok évvel ezelőtt valamelyik román tévéadón egy humorműsorban láttam egy rövid jelenetet, amelyben Dorel Vișan kolozsvári veterán színész játssza a politikust (irtó jól tudja hozni ezt a szerepet, többször is eljátszotta). Na és az éppen kampányoló politikus a kellő pillanatban az „éppen kampányoló romániai politikus” álbizalmaskodó és álbizalomkeltő kamerába nézésével és gesztusaival azt mondja: „Votați-mă pe mine, ca să vă fie bine”, azaz „Szavazzatok rám, hogy aztán jó legyen nektek”.

Ez a mondat nyilván humorosnak volt szánva, és az is volt, nevettünk is rajta, mert azt gondoltuk, ennél aztán nem lehet jobban karikírozni az 1989 előtti korszakból a „demokráciába” átlavírozó, dörzsölt, folyamatosan gazdagodó és nyakban vastagodó romániai politikust, aki a kellő pillanatokban (értsd: választási kampányban) mindig be tudja lopni magát az emberek szívébe, akik aztán pillanatnyi elvarázsoltságukban lelkesen rá szavaznak. És hogy ennyire üres és egyszerű frázissal nem lehet jobban kifigurázni a választási kampányt, amit senki nem szeretett, mégis érdeklődve követett.

Mára nyilvánvalóvá vált ennek a frázisnak a groteszk igazsága. Ennél tömörebben és közérthetőbben ugyanis nem lehet megfogalmazni a létező rend lényegét, ami mindig is ott volt a képviseltek elé álló képviselő minden gesztusa mélyén, minden választási kampány értelmének, logikájának és céljának szemérmesen rejtegetett középpontjában. Mindig ott volt, csak így, ennyire egyszerűen és lényegre törően senki nem mondta ki. A humorista mondta ki, mi meg nevettünk rajta.

Pedig ha megnézzük ezt a frappáns mondatot most, a lecsupaszított, kulcsszavas, zsigeri regiszterben zajló kommunikáció korában, nem olyan nehéz rájönni, hogy ennél többet nem igazán lehet mondani. Minden egyéb csak mellékes körítés, aminek csak annyi a szerepe, hogy hatására a szavazás napján a választópolgár hajlandó legyen oda ütni azt a pecsétet, ahova kell. Minden egyéb csak választási kampány, beígért országprojekt, határozottan és magabiztosan a jövőbe mélyedő vezetői tekintet, felelősen és megnyugtatóan az ország ütőerén tartott elöljárói ujj és így tovább.

És csakis ezt. Csakis ez az üzenete minden Facebook-képsorozatnak, minden Instagram- és TikTok-kisvideónak, ami percenként az emberek elé kerül. Ott van ő, a jelölt, szolid, de laza öltözékben. Zakóban, de sportcipőben. Fehér ingben, de feltűrt ingujjal. Nem Mercedesben átrobogva a falun, hanem az utcákon gyalogolva, kapuról kapura járva, piacokon szőlőt vásárolva, kisnyugdíjasokra szeretettel nézve, fiatalokkal lazáskodva, tehát elvegyülve az emberek között. Itt vagyok én, veletek, köztetek. Értetek vagyok itt. És értetek leszek ott. Össze vagyunk kötve, én és ti, képviselő és képviselt, én posztolok, te kommentelsz, hesteg választópolgár, hahó.

„...hogy aztán nektek jó legyen”. Most nem jó, de aztán. Akkor jobb lesz. Nektek lesz jó. Most is jó, de nem eléggé. Az eléggéhez idő kell, azt adjátok meg nekem: az időt. De nem a teljes idő, azt én sem szánom rátok, csak az idő, az időtök egy része, egy időpont kell nekem. A szavazás időpontja, azt adjátok nekem. Amikor kézbe veszitek a szavazópecsétet, na akkor, az a pillanat hadd legyen az enyém. A „szavazzatok rám” időpontja legyen az… Mondhatnám még hosszasan és cirkalmasan, de minek, ebben ennyi van:

Kampányfeliratos tollat, kampányfeliratos kulcstartót, kampányfeliratos sapkát, sálat már nem lehet ajándékozni, még a kampányplakátolás is csak annyira szigorú törvényes feltételek mellett történhet, hogy nem éri meg túl sok energiát pazarolni rá. (Jut eszembe: van egy Băsescu- és PD-feliratú, ritka jó minőségű esernyőm. Csak éppen használhatatlan, mert ugyan ki menne ma az utcára Böszi-esernyőben. Kampányesernyő, használhatatlan).

A régebben igen népszerű liszt-, olaj-, cukorosztás illegális, leszoktak róla a pártok és a politikusok. Ez ugye úgy működött, hogy a furgonból megtraktálták ezekkel az egyszerű javakkal a falvak és lakónegyedek népét és az ennyitől boldog emberek lelkére kötötték, hogy ne felejtsenek el a nép jólétét a szívén viselő jelöltre szavazni, aki ezt a sok jót most felajánlotta drága kebelbarátainak, a szavazópolgároknak.

mint tíz-húsz évvel ezelőtt, mivel senki nem kíváncsi rá, türelme sincs hozzá és nem is érti ezeket a dolgokat. Ma már nem lehet a választópolgárt olyasmivel fárasztani, hogy GDP, külkereskedelmi mérleg vagy külpolitikai stratégia.

A cirkusz jegyében rendezett jelölti vitákról szintén szó sem lehet. Bármilyen politikusi vitánál szaftosabb összecsapásokat lehet ma találni (és bennük aktívan, virtuóz virtuális vérontás közepette részt venni) tetszőleges Facebook-oldalak alatt. Jóval kielégítőbb a saját (vagy bárki) Facebook-oldalán az egekbe dicsérni a rokonszenves jelöltet és elküldeni a jó édes anyukájába az ellenszenvest, az ellenséget, mint órákon át passzívan nézni a tévédíszletek előtt öltönyben dumáló arcokat, akik az unalmas rizsázás közben nem mondhatnak olyanokat, hogy dögölj meg, te pészédés köcsög, vagy hogy húzz a búsba, te pénélés állat.

Tíz fotó a Facebookon a jelöltről, aki éppen az emberekkel van. Ugrándozó kiskutyák és influenszerek közé ékelődő, húsz másodperces kisvideó az Instán vagy a TikTokon, amelyben a jelölt rokonszenves, együttérző, barátságos, szeretni való. Reklámbanner internetes oldalakon, amelyeken a jelölt főz, horgászik, motorozik, gitározik, bevásárol, embernek próbál látszani.

Szóval: „Votați-mă pe mine, ca să vă fie bine”.

És ennyi, vége a cikknek, lehet nevetni.