Pünkösdhöz kell a legnagyobb hit, a Megváltás hite. S ha ez a hely szemeltetett ki a székelység, a csángóság hitvallásához, hát jól van ez így erősen.

Gyanúsan összejött a gyergyószentmiklósi polgármester, Mezei János, Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert és alpolgármestere, Szőke Domokos házi őrizetbe való kényszerítése, és ha a Borboly Csaba ügyét is felmelegítik, ez már több mint gyanús, hiszen mindez a csíksomlyói búcsú előestéjén történik.

Liviu Dragnea a Ponta-csapat második embere volt, Victor Ponta igazi kebelbarátja, s ha most miniszterként nem is szolgálja többé főnökét, azért feltétel nélküli híve maradhat, a szociáldemokraták egyik alapembere, akire mindenben, mindenkor és bárhogyan lehet számítani mint pártkatonára.

Ma két tábor csap össze az erdők kitermelésének jogáért: a kisemberek, a mindig is fából élő vállalkozók és az osztrák érdekeltségű Holzindustrie, mely három hatalmas és korszerű gyárat üzemeltet az országban, a szászsebesit, a radócit, s leg­újabban a rétyit.

Erdély földje a tolerancia földje kellene legyen, mint volt egykoron, de nem a divatos s hazug multikulturalitásé, melynek lényege – sajnos! – a kisebbek letaposása, hagyományainak leszólása, mellőzése.

A Duna immáron soha nem lesz Duna, ahogyan azt néhai Antall József megálmodta, az egész nemzet tévéje, s ahogyan azt szakmailag diadalra vitte Sára Sándor és csapata, Washingtontól Bostonig, a csángóföldi Diószéntől a máramarosi Rónaszékig.

Tákolt holmi tehát Ukrajna egészen, s ha nem robban ki a vad nagynemzeti nacionalizmus, akkor ellettek volna valahogy egymás mellett, persze garantált autonómiaformákkal, föderalizálással is, ha kell, de nem jogot tiporva és megvonva.

Az Antena3-at, kis lemaradással a România TV követi, de nacionalizmusban fölül is múlja. Az egykor „szent öregnek” mondott újságírók teljesen elvesztették a fejüket, s ha nem lenne Sabin Gherman, Gușă s C. T. Popescu, azt kellene mondanom, hogy ilyen ez az egész bagázs, még az általam egykor nagyra tartott Ion Cristoiut is idetéve.

Félek, hogy a korrupció üldözésének örve alatt boszorkány­üldözésbe kezdtek. Félek, hogy túlbuzgó ügyészek országává leszünk, akik ezért a vélekedésemért is meghurcolhatnak.

Ki mondja azt, hogy nincs autonómia Erdélyben, Székelyföldön? Igenis van, s annak a legfőbb központja, animátora az egykori székely főváros, Marosvásárhely, s fő-fő harcosai Dorin Florea polgármester, Bretfelean rendőrparancsnok és Zamfirafia (Azamfirei) orvosdoktor, a MOGYE rektora.

Ha valami fenntartásom van, az főleg a könnyűzenei részre vonatkozik, ahol olyan és annyi semmitmondó, „divatos” angol elnevezésre találunk, mintha – mondjuk – Liverpool-Szentgyörgy fesztiválról lenne szó, nem egy tősgyökeres erdélyiről.

Valóságos kampány indult el az erdélyi magyar nevek, földrajzi fogalmak ellenében, s ez végső soron a hagyományaink, történelmi jelenlétünk ellenében folytatott összehangolt támadás.

A törvény közvitéz támogatói azt állítják, hogy nem is tudták, mit is írnak alá. Ebből annyit hiszek el, hogy bizonyosan fél analfabéták, mikből – más válogatott bunkók, csalók, tolvajok, mandátumvásárlók mellett – bőséggel akad a mai román parlamentben.

Ha a magyarok nem főznek pálinkát, a románok cujkát, a görögök ánizspálinkát, a lengyelek, csehek vodkát, akkor szabaddá válik a tér és a piac a whisky, a grappa, a konyak, a calvados előtt, miket ugyancsak teljesen adómentesen főzhetnek, készíthetnek az angolok, az írek, a spanyolok, a skótok, az olaszok, franciák.

Nekünk sokkal tevékenyebben kellene politizálnunk, mint a többségi nemzetnek. De ezt csak megosztottság, magunk szétcincálása, külön szekértáborokba való visszahúzódása nélkül cselekedhetjük eredményesen.

A világháborút követően – de már jóval korábban tulajdonképpen – kényelmes útnak bizonyult, hogy „feltalálták” a bűnös nemzet fogalmát, s a magyarságnak, minden eddiginél jobban megszaggatva, kifosztva, annak is örvendenie illett, hogy egyáltalán élhet még a Kárpát-medencében, magát meghúzva, szüntelenül hamut szórva enfejére.

Minket korán megtanítottak arra, hogy a ránk tört szabadságnak nem vagyunk egyenlő részesei, s ha magánemberekként szabadabbá váltunk is valamelyest, ezt nem élhettük meg igazán közösségként.

Az áfacsökkentést akkor hisszük el, ha látjuk. Nem kormányzati jelentésben, hanem az üzletek árcímkéin. Addig inkább a liberálisoknak kell hitelt adnunk, akik azt állítják, nincs fedezet rá.