Az egészben csak az a groteszk, hogy ezen vitéz vezérek apái, nagyapái, nagybácsijai egytől egyik moszkoviták voltak, a szovjet impérium hű kiszolgálói magyar földön: párttitkárok, tanácselnökök, munkásőrök, cenzorok, halálos ítéleteket követelő népbírók, börtönőrök, ávós verőlegények, pöffeszkedő kolhozvezérek, a szovjet birodalmi hadsereget behívó úgynevezett államférfiak, a magyarság meggyötört testén taposó senkik.

Az újabb moszkvai kísérlet elhozhatná a békét, ha lenne minimális közös nevező a megegyezés szándékában. Például az orosz többségű tartományok autonómiájának elfogadása és az övezet teljes demilitarizálása.

Elena Udrea pisze orrának sűrű mutogatása közben felmerül néhány komoly kérdés is: vajon kit, kiket ránt most magával ő, s ezek között nem lesz-e jelen Traian Băsescu, a nagy pártfogó és mentor, aki az Udrea-ügyön kívül is számos elszámolni való históriával „büszkélkedhet”?

Elena Udrea legalább kegyeltje volt a leköszönt államfőnek, s ha minden egyéb, nem is politikai tartalmú pletykáktól eltekintünk, akkor is vizsgálódás tárgya lehet kettejük kapcsolata, s ezáltal Traian Băsescu kötődése ahhoz a maffiózó bandához, amely milliárdokkal karcsúsította a román államkasszát.

Az árulás felmentését még egy kormányváltás sem indokolhatja.

A magyar közszereplőknek tízszeresen kell vigyázniuk a törvényesség akkurátus betartására, mert ellenkező esetben nagyon könnyen keveredhetnek súlyos ítéletekkel járó ügyekbe, még akkor is, ha vétkük, hibájuk nincs arányban a számonkéréssel, s esetleg nincs is valós közük az inkriminált ügyhöz.

Románia kormányai soha nem voltak híresek az önkormányzatiság, a demokratikusan felálló helyi testületek támogatásában, de amit a Ponta–Dragnea kettős által vezényelt baloldali vircsaft elművel, az már a közigazgatási hülyeség világcsúcsának számít.

Kölcsey nem tudhatta, hogy a szenvedések java még hátravan, de azt sem remélhette, hogy a magyarság „zivataros évszázadairól” írott Himnusza mindenkoron vigasz, elégtétel, gyógyító orvosság lesz a sebekre.

Igen, vallom, Erdélynek külön országgá kellett volna válnia, ha már mindenképpen elhatároztatott a történelmi Magyarország szétdarabolása.

A helvét nemzeti valuta példa nélküli felértékeléséből kicsírázó botrány és kétségbeesés újabb bizonyítéka annak, hogy a nagyvilágban folyó pénzügyi spekulációk áldatlan hatásai inkább a szegényebb országokat sújtják, s azokban is a legkiszolgáltatottabb kisembereket.

Akadt egy felelős politikus, aki ki merte mondani, hogy Európának teljesen újra kell gondolnia bevándorlási politikáját, mert a liberális és libertinus elözönöltetési gyakorlat és a szögesen ellenkező kultúrák békés együttélésének hagymázas víziója veszélyessé vált Európára nézve.

Amíg lebonyolították a nagy lopkodásokat, addig a miniszterek a spájzban megbújva figyelték az eseményeket – esetleg irányították is azokat –, s utána tartották a markukat az osztozkodásnál.

Igazuk volt és van azoknak, akik idejében figyelmeztettek az európai keresztény gyökerek megtagadásának önpusztító veszélyeire.

Az RMDSZ-nek is csipkednie kell magát, ha parlamenti tényező akar maradni.

Mi, bárhogyan álljanak, alakuljanak a csillagzatok, soha nem mondunk le arról a reményről, hogy egyszer már nekünk is állhat a győzelem, lesz több szabadság, több jog, lesz önrendelkezés, lesz méltóság.

Băsescu egyáltalán nem érdemli meg azt a démonizálást, amit hivatala alatt folytattak ellene, ahogyan valószínűleg az igazság és az igazságosság bajnokának címét sem hódította el.

Megszoktuk, de azért az mégis szokatlan, hogy a „dicsőséges” romániai forradalom negyedszázados évfordulóját, az áldemokrácia kikiáltásának 25. jubileumát sorozatos jogfosztásokkal, nacionalista tobzódással ünnepli a román állam.

Ha Amerika holnap akar itt új rakétabázisokat és titkos börtönöket, hát holnap kap, ahányat csak akar, mert felülmúlhatatlanok vagyunk a haszonleső és gazsuláló szolgalelkűségben.