„Mea culpa, mea culpa…”

„Nálunk annyiféle titkosszolgálat van, hogy már eligazodni is bajos, s az ismertebbek, a SRI, a SIE és a katonai elhárítás mellett majd minden minisztériumnak van saját külső és belső »kémhálózata«, s ha összeszámolnánk, akkor az ügynökök népes tábora akár a lakosság egyharmadát is megközelítheti.

Azt sem értem, mely földi bírákra bízná magát Turcescu, s főleg milyen törvényekre, hiszen egyetlenegy jogszabályról sem tudok, ami megtiltaná a titkosszolgálatokban való tevékeny ügyködést. Továbbá az sem fér a fejembe, hogy mi a csudát keres az újságírás eléggé zűrzavaros vizein a katonai hírszerzés, az elhárítás, mert ott az égadta világon semmiféle keresnivalója nincs.

Ám mindezeket összevetve, ki kell mondanunk, hogy Robert Turcescu – saját lelkiismeretén kívül – elsősorban a közvélemény és az újságírói társadalom ítéletére kárhoztatható, hiszen az előbbit hosszú ideig képmutatóan hülyítette, utóbbit pedig becsapta, és elárulta, s ezek igazán főbenjáró vétségek, még akkor is, ha kies hazánkban semmiféle paragrafus nem foglalkozik velük. Vétkét tetézi még az is, hogy titkosügynöki ténykedéséért valószínűleg szép summácskákat húzott a hadsereg különben szegényesnek mondott költségvetéséből, mert az bizonyos, hogy a besúgókat ott is jól megfizetik."