Azt mindenki tudja, hogy ebben az országban szétverték a tanügyet, lezüllesztették az egészségügyet, hogy a modern infrastruktúrának még a csírái is hiányoznak, hogy mindenre rátelepedett a korrupció, hogy nem is volt, nincs is igazi kormányprogram. Igen, mindezt tudjuk, de egy leendő miniszterelnöknek ismernie kell a megoldásokat, pontosan megjelölni a kivezető utat.

Ha magyar nemzetiségűként nézem Klaus Johannis ténykedését, el kell mondanom, József Attila egyik híres versét idézve szabadon: „nem szidott, nem is nézett énrám…”

A tiltásokról nem szólok, mert ha voltak is – és tényleg voltak! –, azokat soha nem vettük komolyan, inkább az volt az igazság, hogy megszóltuk azt, aki a húsvéti ünnepkör bármelyik eseményét, mozzanatát és pillanatát negligálta, s aki még arra is vetemedett közülünk, hogy például a húsvéthétfői locsolkodásokból kimaradt, azt emberszámba se vettük.

Európa üzent a romániai magyarságnak, főleg pedig Székelyföld lakosságának, s azt üzente, hogy – nem üzen semmit!

A szembenállás, a „párhuzamos történelem” képtelensége változatlanul uralg, s így lesz ez mindaddig, amíg legalább erkölcsileg nem vonják felelősségre a sötétből cselekvőket, az etnikai összecsapás igazi szervezőit és haszonélvezőit, a nacionalista kommunizmus rövid időre elrejtőzött, de gyorsan előkerülő pribékjeit.

Ha oroszokkal kapcsolatos érzelmekről van szó, hát a „barátságtalan” igazán magyarázható például a lengyelek, sőt az ukránok esetében, de legalább ugyanennyire magyarázható a magyarság esetében is, erre jogosítana fel megannyi szomorú történelmi tapasztalat.

A mi maffiózóinkban még a minimális betyárbecsület sincs meg, hogy bajba kerülvén a beköpés helyett inkább maguk viszik el a balhét. Ezek dalolnak, akár az erdei énekesmadarak, s ügyész legyen a talpán, aki az ígyen nyert információból kiszűrheti a tényleges igazságot.

Mindenki számára világos, hogy Marosvásárhelyen a romániai magyarság megfélemlítésére szerveztek véres etnikai pogromot, s ha hinni lehet – miért ne lehetne?! – az időközben előkerült dokumentumoknak, a frissiben berendezkedett, de változatlanul a diktatúra erőszakszerveire alapozó új hatalom sokkal nagyobb méretű etnikai össze­csapást készített elő, el egészen az etnikumközi polgárháborúig, s tovább, a népirtásig.

Két intézményt, a feddhetetlenségit és a szervezett bűnözés ellen létrehozottat teljesen lejárattak a vezetői, még mielőtt azok élére kerültek volna. Maradt a harmadik, a korrupcióellenes ügyészség, amely immáron javarészt egymaga vívja a harcát, több fronton is egyszerre, s vívhatja mindaddig, amíg nyakát nem szegik valahogyan.

Victor Ponta hatalmas érzékkel rendelkezik ahhoz, hogy csapatába a legdilettánsabb és legkorruptabb atyafiakat válogassa be.

Borbély Lászlóról egyszer már leírtam e hasábokon, hogy személyes ismeretségünk jogán eléggé ismerem ahhoz, hogy ne tudjam feltételezni róla a nyakába varrni szándékozott törvénytelenségeket, s ha az ellene összeállított dosszié tartalmát és jellegét ismerjük valamennyire, joggal feltételezhetjük, hogy itt ügyészi túlbuzgóságról lehet szó egyrészt, de ami sokkal súlyosabb: kívülről jövő irányított feljelentgetésekről, leszámolási szándékról.

Ha egy népnek nincs igazi történelmi emlékezete, s a pótszerként kitalált históriában sincs igazi mérföldkő, akkor az a nép, bármilyen időleges tündöklést is kreáljon magának, egyszer szép simán kikopik a történelemből.

A Ceaușescu-éra közösségeket, intézményeket pusztító nacionalista őrjöngése tovább tobzódik Marosvásárhelyen, s a hatalmat bitorló új birtokosok az összes államhatalmi eszközzel visszaélve, újból és újból beletipornak a ma még legnagyobb magyar közösségnek számító marosvásárhelyibe.

A liberális demokrácia nevében és tekintetében ez így rendjén is lenne, de magam nem lévén a liberális demokrácia híve, megkérdezem nagy szerényen: tényleg rendben való a hitoktatás fakultatívvá való degradálása? Nem hiszem, s fölteszem a kérdést: kinek mit vétett a hitoktatás?

Az igazság az – bármi mást is mondhat az alkotmány –, hogy az elnök után Románia legnagyobb politikai potentátja, legbefolyásosabb embere a hírszerző szolgálat vezetője, aki sorsokat, esetleg politikai mozgásokat is a kezében tarthat, lévén ő a minden titkok fő-fő ismerője, s ilyen minőségben az elnök legfőbb tanácsadója.

Ha egy újabb Gyurcsány-éra kell Magyarországnak, hát azt könnyen megkaphatja. S ha megkapta, meg is érdemli.

A Ponta-dinasztia nyaka körül szorulni látszik a hurok, s csak most látszik, hogy milyen kiterjedt és jól szervezett família ez, mely a miniszterelnökké fölkent Victoraș vállain nyugszik és óvó karjai alatt tevékenykedik.

A „tisztáldozatok” nem másként gondolkodó, szabadlelkű eretnekek, hanem közönséges tolvajok, akik a közösség vagyonában, a köz pénzeiben úgy vájkálnak, mintha a saját gyermekkori erszényecskéjük lenne.