Ez az ország, ahol a politikai önkény szuverén módon uralkodik, az alattvalók, jobbágyok hazájává vált.

A kommunizmus alóli emancipáció óta eltelt három évtized után Románia jogállamként és polgári közösségként való újraalapítása be nem váltott ígéret maradt. Ez az igazi nemzeti járvány.

A helyi kormányzás és az állam reformja újfajta hazafiságot szülhet. Minden közösség (a magyar is, tesszük hozzá) a saját hagyományai, értékei és érdekei szerint él. Ez a jó elmélet. Hogy hol a jó gyakorlat, fogalmunk sincs.

Ennek az ostoba, és a gondatlanság és felelőtlenség miatt gyakran gyilkos államnak a túlélése a legnagyobb veszélyt jelenti nyugati identitásunkra nézve.

A humanizált kommunizmus délibábos útja történelmi zsákutca. Csak ezt nem mindenki hajlandó elismerni. Sőt! Újra folyik az agitáció veszélyes játéka.

A dák-római kontinuitást nem sikerült bizonyítani. A csausiszta-posztdecembrista kontinuitást nem is kell, itt van előttünk. Bármennyire ijesztő, Ceauşescu, az Alapító köztünk van.

Nagy kérdés, hogy lehetséges-e, s ha igen, megérjük-e.

A jelenlegi kormány és államelnök biztos kézzel irányítja Romániát a csausiszta múltba.

Ha tetszik, ha nem, a mioritikus hazát egy jó nagy maroknyi kétes alak vezeti. Úgyhogy jól nézzük meg, hova pecsételünk 2020-ban.

A párbaj kétségtelenül elkezdődött. Azzal kapcsolatban viszont vannak kételyeink, hogy Iohannis úr afféle gáncs nélküli lovag lenne.

A PSD-hadtest célja világos: az államelnöki intézmény fokozatos és sebészi pontosságú kiherélése.

Az egyik oldalon az ország javán ügyködő drága jó politikusok, a másik oldalon az utcákon hőbörgő neonácik. Vagy mégsem így lenne?

Mindegy, mi történik, a Szociáldemokrata Párt nem változik. Ami egyrészt érthető. Másrészt viszont elég szomorú. Ránk nézve.

A Centenárium lakmuszpapír, a Romániát elüszkösítő középszerűség megnyilvánulása. Kijózanító szöveg az egyesülési hisztiről.

Liviu Dragnea román szultán akar lenni. És mindent meg is tesz ennek érdekében.

A Dragnea-rezsim új társadalmi szerződést kínál: cinkosságot, hallgatást követel a bőség mitikus kosarából kiáradó javakért cserébe.

A bányászosztály menetelésének üteme a fél évszázaddal korábbi kommunizálást idézte fel.

Ezt se teszi ki az ablakba a tisztelt trikolór vezetés. Más kérdés, hogy egyáltalán érdekli-e a dolog.