// 2026. augusztus 13., csütörtök // Ipoly

Az állam és a polgárok: retusálatlan kép, 1989 után három évtizeddel

// HIRDETÉS

Ennek az ostoba, és a gondatlanság és felelőtlenség miatt gyakran gyilkos államnak a túlélése a legnagyobb veszélyt jelenti nyugati identitásunkra nézve.

Jelen szöveg a Marginalia etc. oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

A Floreasca kórházban bekövetkezett tragédia, ahol a politikai pártfogás az egészségügyi rendszer alkalmatlanságával találkozott, része Románia retusálatlan fényképének, harminc évvel a kommunizmus bukása után.

A román állam három évtized után a kommunista államot folytatja,

azzal a mélyen gyökerező hittel, hogy teljesen értéktelen az alávetettek élete, akik felett uralkodik: csak a hatalom és a – büntethetetlenül és a törvényeket semmibe véve – meghozott döntésekhez fűződő jog létezik.

Az állam harminc év után amorf tömegként tekint a polgárokra, akiknek nem lehet más szerepük, mint megteremteni egy elit kiváltságainak költségvetési alapját. A román állam harminc év után ugyanolyan lenéző és arrogáns – az ennek az országnak az embereire lesújtó drámák sorozatának semmi jelentősége nincs a teljhatalom és a kleptokrácia színterén.

Románia fényképét Nicolae Ceauşescu félreállítása után három évtizeddel a színek és körvonalak kontinuitása uralja.

A bekövetkezett mutációkon túlmenően van valami tartós, változatlan és látszólag felszámolhatatlan: maga a román állam. A román államtól pedig – akárcsak akkor – most is idegen az emberi méltóság szavatolása saját polgárai részére. A politikai, gazdasági és kasztkiváltságok olyan kategóriákra osztották a társadalmat, melyek útja nem kereszteződhet. És a lehető legvilágosabb a kleptokrácia és a többiek közötti demarkációs vonal. A törvény előtti egyenlőséget minden egyes alkalommal felfüggesztik, amikor a vizsgált ügyek azt szükségessé teszik: Mario Iorgulescu vagy Daniel Chiţoiu vergődései a bizonyítékok erre (az előbbi a labdarúgó liga vezetőjének a fia, az utóbbi volt miniszter, az a közös bennük, hogy halálos közlekedési balesetet okoztak – szerk.) Az alkotmánynak és a bíróságoknak e kaszt óvása a feladatuk. Teljhatalmuk nem sérülhet.

Az állam oly gyakran emlegetett, de délibábnyi messzeségben lévő reformjának nincs más feladata, mint visszaállítani az emberi méltóság központi jellegét. Az állam reformja olyan politikai szervezést feltételez, ami az átláthatóság és a hatékonyság fokát növeli.

Az állam reformja az alkalmatlanság és kapzsiság védelmére szerveződő összes feudum felszámolását követeli meg.

Az állam reformja annak a pangásnak az alternatívája, amibe az egész társadalom elkerülhetetlenül elmerülni tűnik.

Végül egy alkalmatlan, arrogáns és nem hatékony államnak semmiféle legitimitása nincs Románia szabad polgárai szemében. A legitimitás visszaszerzéséhez más elveken történő újraalapítására van szükség. Ennek az ostoba, és a gondatlanság és felelőtlenség miatt gyakran gyilkos államnak a túlélése a legnagyobb veszélyt jelenti nyugati identitásunkra nézve. A valódi újraalapítása kell legyen jövőnk igazi feladata.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken
Főtér

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro