A sors úgy hozta, hogy Magyarország segítheti hozzá Romániát a schengeni csatlakozáshoz. De mivé lesz így a magyargyűlölet?
Itt a nyár, itt a Tusványos, virágzik a magyarellenesség.
Orbán Viktor tusványosi beszédét például évről évre akkora politikai hörgőkoncert követi, hogy a legádázabb norvég death metal-zenekarok is szemlesütve vonulnának el a démondúlta norvég erdőkbe egy kis extra ihletért. Mert, hogy minek jött ide, mért nem otthon mondja, és mért ezt.
De hát a politika egy nyálkás, rusnya állat, megvannak a maga sajátos mozgatórugói, mechanizmusai és törvényszerűségei, amelyek a legtöbb emberre úgy hatnak, mint a szalmonella, de hát a legtöbb ember ne is menjen politikusnak, ha nem bírja a gyomra.
Lássuk csak, mi történt ezen a héten. Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerdán váratlanul felbukkant Bukarestben, ahol egy informális megbeszélés keretében találkozott a nemrég kenyérbe esett román kollégájával, Marcel Ciolacuval, valamint Sorin Grindeanu közlekedési miniszterrel és Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel. A találkozó után aztán beindultak a találgatások, hogy miről is volt szó (a találkozón).
Az első infó, ami megjelent a sajtóban, az volt, hogy ismét felmelegítették azt a korábbi témát, miszerint milyen jó lenne közösen megépíteni egy TGV típusú gyorsvasutat a két ország fővárosa között. Utólag olyan részletek is napvilágra kerültek, hogy talán a fejlett francia technológia lenne erre a célra a legalkalmasabb, és így tovább.
Nos nyilván azért, mert magyar, és vélhetően a román kollégái így akartak kedveskedni a fontos magyarországi vendégnek, netán éppen ő (Orbán) ragaszkodott hozzá, hogy a romániai magyar képviselet képviselője is jelen legyen.
a politikai előnykovácsolás lényege ugyanis mindössze annyi, hogy addig üsd a vasat, amíg ki nem csavarják a kezedből a kalapácsot. A Digi24-nek például két fontos dolgot is elejtett, mintha csak mellékesen.
Az egyik az, hogy ő biztos abban, hogy jövőre, Magyarország soros EU-elnöksége idején újra napirendre kerül Románia schengeni övezethez való csatlakozásának kérdése (honnan tudhatná ezt olyan biztosan, ha nem Orbán Viktortól?), hiszen Magyarország a korábbi években is támogatta Románia felvételét.
A másik az, hogy el kell utasítani a magyarellenes politikai üzeneteket, és a nagy pártokat (értsd: PSD, PNL) óva inti attól, hogy ezeket az üzeneteket átvegyék a szélsőségesektől (értsd: AUR és párton kívüli társai).
Az első dolog viszont annyira szívügye most az országnak és az azt vezető nagy pártoknak, hogy alighanem kivételesen megfontolják majd Kelemen Hunor szavait.
hiszen az ország ezúttal vár valamit a magyaroktól.
Na persze, ez nem jelenti azt, hogy a román sajtó egy részében ne folyna ezúttal is az uszítás, csak azt, hogy a vezető politikusok igyekeznek majd kimaradni ebből.
Az AUR (meg a többi szélsőséges) persze fújja majd ezúttal is a magáét, de hát hogyan is várhatnók el bármely bolond luktól, hogy ne fújjon belőle bolond szél. Ha valamicskét pallérozottabb lukak lennének, nyilván nem nacionalistának álltak volna…
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A román királyi család hivatalosan el nem ismert tagját hamarosan kiadhatják Romániának, ahol börtönbüntetés vár rá. II. Károly unokájának portréja.

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.