Fotók: Sánta Miriám
Fotók: Sánta Miriám
A rajongásban kétségtelenül van valami isteni és megmagyarázhatatlan. Dread Sovereign, Death the Leveller és Redux live in Kolozsvár.
2025 márciusa van. Kellett körülbelül három év, mire feldolgoztuk: lejárt a koronavírus-járvány, és azt mondhatjuk, a kegyetlen lezárások ötéves évfordulóját „ünnepelhetjük”. Persze, a fene ünnepel. Az emberiség nagy részét megviselte a káosz és zűrzavar. Minden egyszerre meredt mozdulatlanságba, hogy aztán bizonytalanságából kitörve labdamódra pattogjon föl-le a nagy hangulatingadozásokban, netán porként üljön meg az emberek pszichéjén.
Nem voltak események, könyvbemutatók, színház, mozi – és nem voltak koncertek sem. A kultúra persze nem csupán a kovidjárványba, hanem a romániai valóság évtizedes mocskába is belefulladt, annak alulfinanszírozottságára ez csak még egy lapáttal tett rá.
Most főként a zenészekre gondolok, akik közönség hiányában kénytelenek voltak újrateremteni magukat, hogy ne haljanak éhen. A fokozott online jelenlét mint jövedelemkiegészítés, kompenzáció volt a nyomorúságban, hiszen az élő közönség, a networking, az együtt-tapasztalás hiányzott mindenhonnan, és a zenésztársadalom javarésze a zeneiparnak (a nem streaming-alapú, nem eladásokhoz köthető részének) a halálát vizionálta.
Amikor újraindult a világ, benne a meglódult forgalommal, felengedésekkel, felszálló repülőjáratokkal és nem limitált férőhelyes egyéb közlekedési lehetőségekkel, még hosszú ideig a kiszámíthatatlanság uralkodott mindenhol: a helyi törvények, jogszabályok, fertőzöttségi és beoltottsági ráták labirintusában csak az istenek tudták, hogyan fognak majd eligazodni mindazok, akik eddig abból éltek (de legalábbis félig-meddig), hogy emberek elé álltak és játszottak.
Románia ebben a helyzetben érdekes pozícióban volt sokáig. Korábban volt már szó arról, hogy a rendszerváltást követően az ország még jó sokáig fáziskésésben volt abban a tekintetben, hogy felkerüljön a nemzetközi zeneipari térképre. Itt főként a szubkulturális/ízléskulturális műfajokra gondolok, hiszen a popzenében azért elég könnyen fel tudtunk zárkózni és beilleszkedni az új szabad világba, még ha csak régiósan is.
A kétezertízes-húszas évekre érkezett el az idő, hogy itt is olyan kaliberű fesztiválok jelenjenek meg, amelyek tényleg több tízezer embert vonzanak, de nem csak ez a mérvadó: arra, hogy néhány európai, netán amerikai banda turnédátum-listájára gyakrabban kerüljön fel Bukarest, Kolozsvár, esetleg Temesvár, sokat kellett várni. Ehhez azonban olyan előadótermeket és szórakozóhelyeket kellett biztosítani, hogy az mindenki számára megérje.
Nemrégiben a Rockstadt Extreme Fest egyik főszervezője, Ștefan Zăhărescu, a romániai (és tapasztalatából fakadóan nemzetközi) zeneipar jó ismerője mutatott rá egy vérbeli kelet-európai jelenségre a romániai underground körökben. A sötét bugyor természetesen abból alakult ki, hogy valaki – nevezzük most F. S.-nek
Az illető tartozást tartozásra halmozott, nem kommunikált a fellépésekhez megkeresett klubokkal. Hol a helyszínek vezetőségei nem tudtak arról, hogy bármiféle koncert lett volna aznap, hol pedig újabb és újabb fiktív ügynökségneveken keresztül próbált leszerződtetni együtteseket, amelyeket aztán nem fizetett ki. (Ebből pedig az következett, hogy az egyik zenekar énekese ellátta a baját, hogy finoman fogalmazzunk... emberünk pedig Franciaországba utazott, de ott is elkapták, hogy a végtelen mennyiségű tartozását a fizetéséből levonhassák.)
Ahhoz, hogy a jelenlegi helyzetbe megérkezzünk, rengeteg erőfeszítésre volt szükség: elsősorban azt kellett megértetni a zenekarokkal (gondolok itt most a metálzenei szcénára), helyszínekkel és más szereplőkkel, hogy nem mindenki, aki a klubkoncert-szervezésre adja a fejét, egy notórius csaló, és vannak megbízható partnerek. Zăhărescu számára is hosszas küzdelmet jelentett, ameddig a komoly fesztiválszervezői munka sűrűjében meg tudta értetni a nemzetközi aktorokkal, hogy egyrészt nem mindenki olyan, mint a fent említett kókler, másrészt meg érdemes ide is jönni, mert rajongók ezrei várakoznak, és van rá kereset.
Mert a napokban két olyan koncert volt Romániában – Bukarestben és Kolozsváron –, amelyek közül, mint kiderült, a bukarestit a fent említett „legenda” szervezte, egy eléggé szokatlan helyszínen, legalábbis ami a fellépő zenekarok esetében minimum meghökkentő. Nyilván azért, mert ez volt az utolsó helyszínek egyike, amelynek még nem tartozott. Utóbb kiderült, hogy az írországi Dread Sovereign és Death the Leveller, valamint a román Redux zenekarok koncertjei Kolozsváron szerencsére egyenesen a Hardward Pub szervezésében történt, így minőségre lehetett számítani.

Death the Leveller
Ami egy-egy klubkoncert esetében abszolút nem mindegy, milyen. Láttunk elég sötét lyukat (most is vannak bőven), hallottunk kriminális akusztikát, csináld-magad megoldásokat – valahogy ezek mintha sosem akarnának lemorzsolódni a klubkoncert-élményről. Talán rendjén is van, a zajongóknak zaj kell, lökdösődés, izzadt hajak és boldog ökölrázás meg bőrszag.
A koronavírus-járvány után öt évvel a Dread Sovereign koncertjén úgy éreztem magam, mintha valami visszaállt volna egy lassan feledésbe merült érából: abból, amelyben a középvonalas underground zenei szereplők igenis eljönnek a világnak ebbe a szegletébe, olyan helyre, ahol pont annyi ember van, amennyi kell, se több, se kevesebb, aki ott van, az lelkes, a hangulat meg...
A rajongásban kétségtelenül van valami isteni és megmagyarázhatatlan. Nevezhetnénk úgy, hogy vallásos jellegű, ha szociológusok lennénk. De nem vagyunk szociológusok, hanem csak mezei (metál)rajongók, akik röptében kapják el a kenyeret és a cirkuszt a küzdőtéren. (De be lehetne illeszteni tetszőlegesen bármilyen műfajt, ami intenzitásában hasonló.)
Bár a hatalmas arénakoncertek és szabadtéri összeröffenések hangulata semmihez sem fogható,
Ehhez azonban kellenek azok a kódok, amelyek „beütésével”, felmutatásával elérhető az a bizonyos hangulat. A térbeli mozgásokat figyelve veszi észre az ember, hogy az üvegfal mögött megjelennek a zenekar tagjai, egyikük sört vesz, shotokat visz az őket kísérő barátnőknek, barátoknak, turnés kollégáknak. Másikuk kimerészkedik a parányi backstage-ből és egy pultra hajol – másodperceken belül odatántorog hozzá egy spicces rajongó és fülébe súgja, mennyit jelent számára hogy újra itt láthatja őket. Később odajön egy másikuk fotót kérni, metálvillába szorul a kéz, a keménység pózai mögül felsejlik a szeretet, az izgalom, az utazási fáradtság az arcokon.
A klubkoncert tökéletes terepe lenne annak, hogy a rajongók percenként lerohanják a fellépőket valamiért, mégsem teszik, gondolván, biztos van elég bajuk, nem kell még ez is. A térben észlelhetővé válik a kiegyensúlyozottság: mindenki ott van és megközelíthető, de pont annyira lesz megközelítve, amennyire kell.

Dread Sovereign
A Dread Sovereign műsora alatt a Death the Leveller előzenekari tagok mellett álltam – az ír sarokban, ahogy magamban elneveztem, s ahol a nagy sörivók hírében álló, széllelbélelt és önfeledten mulató írországi csajok, meg focimezek és elnyűtt zenekaros pólókban feszítő, kelta tetoválásokkal borított fiúk támasztották a bárszékeket. Az előbb ez az aranytorkú énekes még odafenn kántált a színpadon, most meg mellettem üvölti kollégája himnuszát – nyugtáztam.
Volt persze füst a színpadon. Meg Black Sabbath-riff. Meg duettpózba feszült metálkodás mindannyiunk legnagyobb örömére.

Alan Averill, a Dread Sovereign (és a Primordial) énekes-basszerosa
Az erőfeszítés nélkül kiömlő, zsigeri flow, amely mögött bár ott húzódott az időszakos kínlódás, rengeteg gyakorlás, összeszokás és közös vízió, mégis az elmondhatatlanság határát súrolta.
A zenei élmény – legyen szó aktív vagy passzív részvételről – a ráció és az intuíció határán mozog: a fejben lévő szabályok egyszer csak megadják magukat a szabad mozgásnak az asszociációk örvényében. Alapvetően az agyműködés limbikus rendszerére van hatással, ami az érzelmi memóriához kapcsolódik: hogy valami felejthetetlen zeneileg, azért az auditív memória felel, amely az emberi elmét a legkésőbb hagyja el. Szép példája volt ennek a jelenségnek egy idős balett-táncos, aki Alzheimer-kórban szenvedett, de amint meghallotta A hattyúk tava dallamát, azonnal fel tudta idézni a régen tanult táncmozdulatokat.
A kocsma-klub félhomályában arra gondoltam: öt éve volt „a kovid”, de most megérkeztünk.
Nem a magánember, hanem a politikus mosolyáról lesz itt szó, abban pedig benne van az egész romániai mélyvalóság.
Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
88 éves korában szerdán elhunyt Jenei Imre, a román és a magyar labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya, aki a Bukaresti Steaua csapatának edzőjeként 1986-ban megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
Megrongálták a Sepsi OSK utánpótláscsapatának autóbuszát Craiován. Nem vár tovább, megnősül Nicușor Dan.
Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a brassói ítélőtábla emberölési kísérlet és garázdaság miatt Dani Mocanu manele-énekest.
Őrizetbe vették szerdán egy lugosi iskola pedagógusát, miután azzal gyanúsítják, hogy tanítás közben felpofozott két tízéves diáklányt. A városi rendőrséget a gyerekek szülei értesítették a történtekről.
Ismét megjelentek olyan gyanús emberek Gyergyószentmiklóson, akik jótékonysági célokra hivatkozva vagy különféle termékeket és szolgáltatásokat kínálva kopognak be a helyiekhez, megtévesztő szándékkal – figyelmeztet a város önkormányzata.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
A székely katolikus püspök és a székely kommunista pénzügyminiszter egymástól távol álló, de koncepciós pereikben mégis összefonódó életútja.
A székely katolikus püspök és a székely kommunista pénzügyminiszter egymástól távol álló, de koncepciós pereikben mégis összefonódó életútja.
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Számtalan természetvédelmi témájú dokumentumfilm rendezője, írója, producere Szendőfi Balázs. Hegyizene című kétrészes alkotása az Erdélyi-szigethegységbe kalauzol el, a vidéket pedig olyan perspektívákból láthatjuk, amelyekről álmodni se mertünk volna.
Számtalan természetvédelmi témájú dokumentumfilm rendezője, írója, producere Szendőfi Balázs. Hegyizene című kétrészes alkotása az Erdélyi-szigethegységbe kalauzol el, a vidéket pedig olyan perspektívákból láthatjuk, amelyekről álmodni se mertünk volna.
A különleges nyugdíjak rendszerét megváltoztatni nem kell – félnetek jó lesz; ha mindenki egyetért – én nem – ellenzem.
A különleges nyugdíjak rendszerét megváltoztatni nem kell – félnetek jó lesz; ha mindenki egyetért – én nem – ellenzem.
Charlie Ottley brit újságíró, tévés tizenöt éve ragadt itt Romániában, azóta keresztül-kasul bejárta. Flavours of Romania, azaz Románia ízei című műsora már a harmadik évaddal szippantja be a nézőket.
Charlie Ottley brit újságíró, tévés tizenöt éve ragadt itt Romániában, azóta keresztül-kasul bejárta. Flavours of Romania, azaz Románia ízei című műsora már a harmadik évaddal szippantja be a nézőket.
A Moldovai Köztársaságban parlamenti választásokat tartottak vasárnap. Simán nyert Maia Sandu elnök asszony pártja. Akár négy évvel ezelőtt. Na de legalább mindenki hisztizett egy nagyot.
A Moldovai Köztársaságban parlamenti választásokat tartottak vasárnap. Simán nyert Maia Sandu elnök asszony pártja. Akár négy évvel ezelőtt. Na de legalább mindenki hisztizett egy nagyot.
Se nem Ázsia, se nem Nyugat, se nem káprázat, se nem valóság ez a hely. Ez Japán, egy külön világ, mindentől elvonatkoztatott, önmagában létező közeg, amely egyszerre él a (távoli) jövőben és a (távoli) múltban…
Se nem Ázsia, se nem Nyugat, se nem káprázat, se nem valóság ez a hely. Ez Japán, egy külön világ, mindentől elvonatkoztatott, önmagában létező közeg, amely egyszerre él a (távoli) jövőben és a (távoli) múltban…
Nem a magánember, hanem a politikus mosolyáról lesz itt szó, abban pedig benne van az egész romániai mélyvalóság.
Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?