// 2026. augusztus 23., vasárnap // Bence
10.0

Miért nincs új Nadia Comăneci-ünk, ha mégis van?

// HIRDETÉS

A dicső múltba ragadt romániai közvélemény és sportvezetés képtelen kitörni a nosztalgiából, ezért sajátosan értelmezi a jelenkori sportteljesítményeket. Szociológusnapokon jártunk.

Ami a magyar sport számára Puskás Ferenc, az a román sportnak Nadia Comăneci. Nem egyszerűen legendás sportemberek, hanem olyan mitikus szintre emelkedett metasportolók, akikre ma már a magyar és a román sportélet és a sport iránt érdeklődő közvélemény önértelmezési kereteiként is tekintenek. Minden eredményt hozzájuk viszonyítva mérnek, és mindketten egy lezárt, visszahozhatatlan aranykort testesítenek meg.

Puskás Öcsinek a magyar sportra, a sportidentitásra, és általában véve a magyar társadalomra gyakorolt hatásairól is szívesen meghallgatnék egyszer egy előadást, mint ahogy élvezettel füleltem a 16. Szociológus Napok május 12-i első előadásainak egyikén, ahol Péter László arra a retorikai kérdésre kereste a választ, hogy a miért nincs egy új Nadiája Romániának?

// HIRDETÉS

A BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének egyetemi adjunktusa a nosztalgia és a valóság között megrekedt romániai sport(politika) diskurzusaiban tetten érhető aktuális társadalmi problémákból indult ki. Aki hallotta már sport témában megnyilvánulni Péter Lászlót, olvasta az idevágó munkáit, azt nem érheti meglepetés a kapcsán, hogy a szakértő szerint

a sport a társadalom pontos, szimbolikus tükre is egyben.

A romániai nyilvánosságban – például amikor a fociválogatott nem jut ki egy világbajnokságra – újra meg újra fellángol az örök kérdés a sport általános helyzetéről és a sportolók teljesítményéről. Ezek a diskurzusok folyamatosan az okokat firtatják és a felelősöket keresik, és ez a kibeszélési folyamat elválaszthatatlan a nemzeti identitástól. A társadalom és a külföld viszonya egy „neuralgikus pont”, mivel a sportsikerek vagy -kudarcok prizmáján keresztül a román állam és társadalom nemzetközi megítélése a tét.

Emiatt élik meg sokan a sportkudarcokat úgy, hogy „nevetségessé tettük magunkat a külföld előtt.” A kudarcok magyarázataként gyakran elhangzik, hogy a sport nem prioritás a politika számára, és a politikum partikuláris érdekek mentén működik, sőt, sokszor az a vád éri a politikusokat, hogy tudatosan teszik tönkre a sportot – derült ki a felvezetőből.

Fontos adalék, hogy amikor a román társadalom és a sportszakma a sport általános állapotáról beszél, akkor valójában nem a tömegsportra, hanem kifejezetten a mediatizált, profi látványsportokra fókuszál, azokról mind a mai napig sikeres történelmi sportágakként gondolkodik, miközben figyelmen kívül hagy egy sor tényezőt. Például a vonatkoztatási rendszert nem az aktuális realitások adják, mivel nem a demográfiai és a gazdasági helyzetet, nem a sportolni vágyó népesség arányát, és nem is a modern sport infrastrukturális feltételeinek teljesülését veszik alapul, hanem a mércét a múltbeli történelmi sikerek, valamint a Nacia Comăneci és a hozzá hasonló egykori szuperikonok (Ion Țiriac, Gheorghe Hagi) jelentik.

Ez a megközelítés folyamatosan szembeállítja a jelent a dicső múlttal,

létrehozva egy rendkívül nosztalgikus és a múlt helyreállítására vágyó narratívát. A román társadalom kollektív emlékezetében abszolút csúcsteljesítményként él Nadia Comăneci 1976-os montreali olimpiai szereplése, ahol a sportág történetében először és mindmáig utoljára kapott egy tornász 10-es osztályzatot. Ez a történelmi és ma már megismételhetetlen pillanat referenciaként szolgál minden mai teljesítménnyel szemben.

A nosztalgikus múlt elvakítja a társadalmat, amely így képtelenné válik a jelen eredményeinek reális értékelésére. Péter hangsúlyozta, hogy a mai globálisan mediatizált sportrendszerben egy sportsiker elérésének ára, valamint a nemzetközi élvonalba való belépési költség sokkal magasabb, mint a múltban volt. A román közbeszéd azonban a múltba tekintő fókusza miatt ezt a globális versenyhelyzetet nem értékeli a helyén, hisz mindenki folyamatosan egy megismételhetetlen múltbeli ideált keres, a jelenlegi valós sikereket pedig hajlamosak lekicsinyíteni.

Péter László konkrét példaként említette a kétszeres Grand Slam-győztes teniszező Simona Halepet és David Popovici olimpiai bajnok gyorsúszót. Halep hiába volt 64 héten át megszakítás nélkül világranglista-vezető, ami világraszóló teljesítmény, a hazai diskurzusban mégis sokszor lekicsinylően beszéltek róla, mondván, hogy csak két Grand Slam-tornát nyert. Ez a fajta diskurzus Popovici esetében is jól tetten érhető.

Társadalomtudományi előadásokat csak a legritkább esetben lehet megúszni elméleti keret nélkül,

elő is került Pierre Bourdieu, a szociológia Johan Cruyff-ja,

hogy a témához hűen focis hasonlattal éljek. Bourdieu szerint a társadalom nem egy egységes egész, hanem különálló játékterekből, mezőkből áll. Ilyen mező például a művészet világa, a tudomány, a politika, az oktatás vagy a gazdaság. Minden mezőnek saját szabályai, értékei, logikája van, és ami az egyikben sikernek számít, az a másikban nem feltétlenül értelmezhető akként.

Lényeg, hogy minden játéktérben a tőkéért folyik a verseny, ami természetesen nemcsak gazdasági természetű lehet, hanem kulturális (tudás, végzettség, műveltség), társadalmi (kapcsolati háló) vagy szimbolikus (presztízs, tekintély). Aki több releváns tőkével rendelkezik, az erősebb pozícióból játszik. A francia szociológus mezőelmélete abból indul ki, hogy a társadalmi pozíciók, a hatalom és az egyenlőtlenségek nem véletlenszerűek, hanem strukturált játékokban termelődnek újra, ahol a szabályokat általában azok írják, akik a szocializációjukból fakadó habitusuk révén tudják, hogyan kell viselkedni az adott mezőben, ezért eleve jobb lapokkal ülnek az asztalhoz.

Bourdieu paradigmája kiváló keret arra, hogy a román sport „katasztrófanarratívára” épülő, érzelmes és szubjektív társadalmi megítélése mögé nézve megragadhassuk a romániai sportszféra (sportmező) differenciált, sokszínű, szerkezetileg fejlett rendszerét. Innen nézve máris kiderül, hogy a sport sem egynemű közeg, hanem egy olyan tér, amelyet a szereplői egymáshoz való viszonya, az erőforrásokért folytatott versengése és a köztük lévő konfliktusok formálnak. A romániai sportmező is egy sokszínű, belsőleg erősen differenciált, érdekcsoportok által uralt és konfliktusokkal terhelt rendszer, amely több strukturális jellemzővel írható le.

Elsőként az intézményi szereplők hierarchiája és hatalmi viszonyai említhetők. A sportmező csúcsán lévő állami szabályozó,

a sportminisztérium Schrödinger macskája állapotában létezik, hol van, hol nincs.

Léte teljesen esetleges, a politikai koalíciós alkuk függvénye, ez a helyzet pedig folyamatos bizonytalanságot szül.

Ezért a mező valódi hatalmi központja, abszolút centrumintézménye a Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR), amely állam az államban elven működik. Bár állami pénzből tartják fenn, működése alig átlátható, teljesen hiányzik mögüle a társadalmi kontroll, ugyanakkor minden politikai vihart túlél, mivel teljes mértékben függetleníteni tudta magát a sportmező többi – sokszor bizonytalan – szereplőjétől. A COSR megdönthetetlen hatalmának egyik fő pillére a rendkívül erős, kiterjedt román sportmédia. A konfliktuscentrikus, hatalmas befolyással bíró média bizonyos mértékben kiszolgálja a bizottság érdekeit, és ezen a médiatámogatáson keresztül a COSR óriási nyomást tud gyakorolni a politikumra is.

A mező központja körül a történelmileg sikeres sportágak (torna, atlétika, evezés) gravitálnak. A torna „a sportok sportjaként” hatalmas szimbolikus értékkel bír – érdekesség, hogy mindössze 1161 leigazolt sportolója van. Ezen a ponton említhetők a nagy, többnyire állami alapítású történelmi klubok (pl. Steaua, Dinamo), amelyek független hatalmi hálózatokként (stakeholderek) képesek saját érdekeiket és akaratukat rákényszeríteni a politikumra, miközben szintén szorosan összefonódnak a médiával.

Az intézményi szint mellett léteznek a COSR-től anyagilag és szervezetileg is független almezők is. Ilyen a labdarúgás, amely teljesen más finanszírozási és szervezési logikát követ, ráadásul

a sportmező leigazolt sportolóinak majdnem felét focisták teszik ki.

A másik sportág a tenisz, ami teljesen kilóg a hagyományos mezőből, valójában fölötte áll. Globálisan integrált, és sikerei nem a román állami sportrendszernek, hanem privát szereplőknek köszönhetők.

A média, a politika és a nem intézményi aktorok is jelentősen befolyásolják a sportmezőt. A konfliktusorientált, olasz típusú román sportmédia hatalmas befolyást gyakorol a mező összes többi szereplőjére, és sokszor a COSR érdekeit kiszolgálva tematizálja a problémákat. A mező centrumának viszonyait olyan globális tőkével és befolyással rendelkező egyének is alapvetően formálják, mint a milliárdos Ion Țiriac, vagy a korábbi sztársportolók (Nadia Comăneci, Gheorghe Hagi). Ugyanakkor a sportmező és a politikai mező határai sok helyen elmosódnak, például számos vidéki futballklub esetében, amelyeket zömmel a helyi önkormányzatok tartanak fenn szponzorok helyett.

A sport-szponzorizációval Románia általánosságban is nagyon rosszul áll, ezt a mező minden szereplője elismeri. Az erre vonatkozó jogi szabályozás elavult, nem hatékony, ezért a mai globális médiavilágban nem képes elegendő pénzt bevonzani a sportba. Az a kevés pénz, ami mégis beáramlik a rendszerbe – és különösen a labdarúgásba –, jelentős részben politikai természetű. Iparági információk szerint elméletileg lenne hajlandóság a befektetésre, a globális szponzorok jelenléte mégis rendkívül alacsony. Ennek legfőbb oka, hogy

a román labdarúgást külföldről nem tekintik tisztának a fogadási csalások és a sportfogadó irodák óriási befolyása miatt.

Péter László négy fő törésvonalat azonosított a román sportmezőben. Az első a hagyományos és az új sportágak között húzódik, azaz éles konfliktus és forrásmegosztási verseny van a történelmi sikersportágak és a nagyvárosi középosztály által frekventált, dinamikusan fejlődő új szabadidős sportágak között. Aztán jelen vannak a munkaügyi konfliktusok, hisz a profi sportolók és edzők a sportmezőben jogilag alkalmazottak, ami folyamatos munkajogi feszültségekhez vezet a klubok tulajdonosaival szemben. A ki nem fizetett bérek, a nyilvánosan megalázott és kirúgott edzők, alkalmazottak kiszolgáltatottsága kapcsán a szakértő úgy fogalmazott, hogy

„Romániában az egyik legveszélyesebb szakma az edző, a másik pedig a miniszter. Az egyiket kirúgják, a másikat börtönbe zárják.”

Jelen van még a klubtulajdonosok és a szurkolók közötti konfliktus is, leginkább a mediatizált sportokban, azon belül is a labdarúgásban, ahol a klubok egyre inkább magánvállalkozásokká alakultak, és az üzletiesedés miatt a szurkolók elvesztették a kontrollt a saját csapatuk ügyei felett. A szurkolói csoportok ezt nagyon nehezen élik meg, és folyamatosan tiltakoznak a kialakult felállás ellen.

Példaként hangzott el a két nagy rivális kolozsvári csapat, az Universitatea Cluj és a Kolozsvári Vasutas (CFR) összecsapásain tapasztalt jelenség. Ha kimegyünk egy ilyen meccsre, azt látjuk, hogy a két rivális tábor folyamatosan egymást szidja, azonban abban a pillanatban, amikor a szurkolást és a stadionok rendjét szigorúan szabályozó törvények elleni fellépésről van szó, azonnal megszületik a szurkolói szolidaritás az ellentétes táborok között, és közösen skandálják, hogy „szabadságot a szurkolóknak.”

Végül pedig jelen van a regionális polarizáció, például a Bukarest–Kolozsvár tengely mentén. Az infrastrukturális fejlesztések révén Kolozsvár egyre erősebben gravitál a sportmező centruma felé, kihívás elé állítva a főváros korábbi egyeduralmát.

A román sportmező szereplői és a közöttük lévő dinamikák azonosítása, a rendszerjellemzők és a problémák feltárása nemcsak a tudomány feladata kellene legyen, ezért is tartotta Péter László alapvetően jó szándékú kezdeményezésnek a 2023-ban elfogadott román sportstratégiát, amelyet ugyanakkor egy teljesen elhibázott és mára a fiókban lévő, senki által komolyan nem vett dokumentumként jellemzett. A szociológus szerint a stratégia már a kezdetektől kudarcra volt ítélve az állami szereplők közötti állandó konfliktusok és az intézményi káosz miatt.

A már említett politikai instabilitásnak esett áldozatul az ifjúsági és sportminisztérium,

amelynek a vezetője 2023-ban az RMDSZ-es Novák Károly Eduárd volt. Amikor megváltozott a politikai széljárás és a minisztérium megszűnt, a stratégiát azonnal elengedték a döntéshozók, senki sem akarta azt továbbvinni. A stratégia nagymértékben átvette az államilag vezérelt, központosított magyarországi modellt, amely Péter László szerint Romániában megvalósíthatatlan az önálló hatalmi centrumként működő COSR miatt.

A probléma gyökere továbbá az volt, hogy a miniszter és a stratégiát megalkotó csapat már a kezdetekkor a saját mércéjükhöz képest is túlzó, irreális elvárásokat támasztottak a dokumentummal szemben. A döntéshozókat gyakorlatilag „megfertőzte” az a nosztalgikus vonatkoztatási rendszer, amely a múltbeli, történelmi sikerekhez, a Nadiákhoz méri a jelent – mondta a szakértő.

A stratégia továbbá nem vette figyelembe, vagy nem akarta látni a valós demográfiai helyzetet, és azt sem, hogy mivel az állam kivonult a finanszírozásból, a gyerekek sportolását nagyrészt a szülők fizetik. Emiatt a leigazolt utánpótláskorú sportolók között felülreprezentált a városi középosztály. Ezek a szülők azonban nem élsportolókat akarnak nevelni, pusztán azt szeretnék, hogy a gyermekük mozogjon, egészséges legyen és szocializálódjon.

Emellett figyelmen kívül hagyták a sportiskolák egyenlőtlen területi eloszlását, valamint azt, hogy drasztikusan csökkent az edzők és a testnevelő tanárok társadalmi presztízse, így már nem ők, hanem a fizető szülők alakítják a gyerekek sportkarrierjét. Bár a stratégia fő eszközként jelölte meg az infrastruktúra-fejlesztést, a sport mégiscsak egy duális rendszer, amely elválaszthatatlan a társadalmi környezettől (kultúra, gazdaság, társadalmi rétegződés), amit nem vettek figyelembe. A dokumentum azonfelül nem kapcsolta össze a sportot olyan kulcsfontosságú közpolitikai területekkel, mint a várostervezés, a közlekedés, a a munkaerőpiac vagy az oktatás.

Péter úgy vélte,

a legnagyobb tévedés a célkitűzésében rejlett,

mivel szerinte a sportra vonatkozó állami közpolitikának nem a globális, mediatizált, profi látványsportokra, azaz az élsportra kellene fókuszálnia, hanem a közösségi sportra, a tömegsportra. Romániában a népesség mindössze 4,7-4,8 százaléka mozog rendszeresen – hozott rögtön egy mellbevágó statisztikát.

Hozzátette: egy jó stratégiának azt az átlagembert kellene támogatnia és helyzetbe hoznia, aki például úgy dönt, hogy a nagy teljesítményű autója vagy a zsúfolt busz helyett biciklivel indul el az egyetemre, ám ez a szemlélet a dokumentumból teljesen hiányzik. Mint ahogy az a tényleges közpolitikai infrastruktúra is hiányzott, amely a papírra vetett célokat a gyakorlatban is működő eljárásokká tudta volna alakítani.

A fentiek ismeretében nem meglepő, hogy a román sportsikereket a közbeszéd és a média szinte kizárólag a nyári olimpiákon szerzett érmek számában méri, ami alapvetően határozza meg a sport megítélését. A COSR a hivatalos kommunikációjában 318 olimpiai éremmel (ezen belül 93 arannyal) számol, amelybe beleszámítják azt a aranyérmet is, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a 2000-es Sydney-i olimpián visszavont Andreea Răducan tornásztól, mert a doppingellenőrzésen pozitívnak találták efedrinre.

A fenil-etilamin származék a csapatorvos által felírt hűlés elleni gyógyszer egyik összetevőjeként jutott a szervezetébe. Ehhez hozzászámítanak egy további 2016-ban elvett aranyérmet is. Tehát ignorálva a hivatalos nemzetközi sportdiplomáciai tényeket, a román állam és az intézményrendszer továbbra is megszerzett éremként tartja ezeket számon, ami jól mutatja a hagyományos sportágak feletti COSR-befolyás megkérdőjelezhetetlenségét.

A nyári olimpiai statisztikákat böngészve nagyon élesen kirajzolódnak az aranykor határai –

az összes megszerzett román olimpiai érem több mint 60 százalékát az 1972 és 2004 közötti időszakban nyerték.

Ezen belül is a leginkább domináns időszak az 1976-os, 1984-es és 1988-as olimpiákhoz köthető. Az abszolút történelmi csúcspont az 1984-es Los Angeles-i olimpia volt, ahol a román küldöttség egészen elképesztő, 53 éremmel tért haza (köztük 20 arannyal).

„Ilyet soha a büdös életben nem fogunk látni”

– fogalmazta meg az előadó a kijózanító realitást a nosztalgiázó társadalom felé. A Los Angeles-i csúcsot követően az „útfüggőség” és a rendszer tehetetlensége még egy darabig vitte előre a sportágakat, utána azonban egyértelmű stagnálás indult el. A jelenbe érve a kiugró sikerek elmaradása miatt a társadalomban egy „nagyon erős morális pánik” alakult ki a sport helyzete körül. Erre a felfokozott, katasztrófát kiáltó közhangulatra reagálva szavazta meg a politika a 2023-as sportstratégiát, amely mint láttuk, végül szintén a vágyvezéreltség áldozata lett.

Péter László a foci példáján példáján keresztül világította meg, hogy a morális pánik közepette mennyire abszurd és szubjektív módon értékeli a közbeszéd és a sportmező aktorai a sikert és a kudarcot. Amikor a román labdarúgó-válogatott elbukott a legutóbbi pótselejtezőn és nem jutott ki a világbajnokságra, a kudarcélményt azzal a sajátos logikával és megnyugtató érvvel oldották fel a diskurzusban, hogy de legalább a magyarok se jutottak ki, tehát alapvetően jól állunk ebben a vonatkozásban.

Lesz-e tehát új Nadiája Romániának?

A szakember minden illúziót eloszlatva kijelentette, hogy hagyományos értelemben soha nem lesz új Nadia Comăneci, mivel azok a kegyetlen, rendszerszintű szocializációs feltételek, amelyek az ő egykori sikereit kitermelték, ma már szerencsére nem adottak. Napjainkban egyetlen középosztálybeli szülő sem adná be a 7-8 éves gyerekét egy olyan tornaközpontba, mint amilyen a dévai volt, ahol a sportolókat verték, éheztették, hormonokkal kezelték, ahol a mentális egészségükkel egyáltalán nem foglalkoztak, és jó esetben csak karácsonykor engedték haza őket. Mivel a sikernek ezek az embertelen eszközei megszűntek, az előadó szerint maga a kérdésfelvetés értelmetlen.

Másfelől valójában

„sok-sok kicsi Nadiánk van a jelenben is, csak ma már nem így hívják őket”

– jegyezte meg Péter László, utalva Simona Halepre és David Popovicira, akiknek a világraszóló teljesítményét annyira elvakítja a múltba révedő nosztalgia, hogy a társadalom képtelen meglátni és megbecsülni a jelenlegi sikereiket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

 

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
James Bond forgatható rendszámtáblájával és hamis diplomata rendszámmal bukott le egy sofőr – hírmix
Főtér

James Bond forgatható rendszámtáblájával és hamis diplomata rendszámmal bukott le egy sofőr – hírmix

Újra működik az online kataszteri szolgáltatás, négy nap alatt több mint 165 ezer kérelem zúdult az e-Terrára. Bicskával és két liter benzinnel a ruhája alatt próbált bejutni a medgidiai bíróságra egy tini.

Heidl György: ,,támogatásokat nem fogunk megszüntetni, hanem át akarjuk alakítani a rendszert”
Krónika

Heidl György: ,,támogatásokat nem fogunk megszüntetni, hanem át akarjuk alakítani a rendszert”

Átláthatóbb és kiszámíthatóbb támogatási rendszert ígér a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Heidl György a Krónikának adott interjújában.

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”
Főtér

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

Hatan kerültek kórházba a cekendi balesetet követően
Székelyhon

Hatan kerültek kórházba a cekendi balesetet követően

Két autó ütközött össze szombaton hajnalban Homoródfürdő és Máréfalva között, hat személyt kellett kórházba szállítani – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Kelemen Hunor: ha így folytatjuk, Románia nem ússza meg az AUR-kormányt
Krónika

Kelemen Hunor: ha így folytatjuk, Románia nem ússza meg az AUR-kormányt

Kelemen Hunor arra számít, hogy ha az államfő szeptemberben megnevez egy miniszterelnök-jelöltet, az újabb kormányalakítási kísérlet már megszerezheti a parlament támogatását.

Balesettel indult a szombat a Cekend-tetőn
Székelyhon

Balesettel indult a szombat a Cekend-tetőn

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről szombat reggel a Cekend-tetőn.

// még több főtér.ro
„Ne tapogasson engem, Groza úr!”
2026. augusztus 21., péntek

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”
2026. augusztus 21., péntek

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
2026. augusztus 10., hétfő

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
2026. augusztus 10., hétfő

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből
2026. július 06., hétfő

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből
2026. július 06., hétfő

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

 

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS