Mérgező növényeink – szépek, de figyelmeztetnek

Nemrégiben tettem egy esti sétát a kolozsvári botanikus kertben, ahol volt alkalmam megcsodálni egy igazán speciális – szépségével és méretével is kiemelkedő – vonzerejű növényt, az angyaltrombitát, népszerű nevén brugmansiát, amely a legmérgezőbb dísznövények egyike.

Az angyalokról általában a kegyelem és az örömhír jut eszünkbe, nem a méreg.

sokkal inkább lenyűgözőek, jelenlétük letaglózó és tekintélyt parancsoló. Időnként a természetben is szemtanúi lehetünk ilyen jelenségeknek, s ha angyali „üdvözletként” nem is fogadhatjuk őket, a mérgező növények és a hozzájuk fűződő gondolatvilág kétségkívül több annál, minthogy le lehessen szűkíteni arra csupán, hogy nem nyúlunk hozzájuk.

Persze, az emberek évezredek óta hozzájuk nyúlnak (és még sok máshoz, amihez nem szabad, vagy nem indokolt). Miért mérgezőek egyes növények, sokszor halált okozva, kérdezhetnénk jogosan – hát azért, mert a növények értelemszerűen nem tudnak elmenekülni, ha valami vagy valaki veszélyezteti a létüket, például lelegeli őket. Vagy kórokozók, gombák, baktériumok támadják meg őket, amelyek ellen kénytelenek védekezni.

A kémiai vegyületekre lebontható védekezési mechanizmusaik nem csupán a tudomány homlokterében foglalnak helyet már azóta, amióta az ember felfedezte, hogy néhány növénytől akár meg is lehet halni.

Fontos tudni azt is, hogy egyes mérgező növények hatóanyagai mikroszkopikus mennyiségben – természetesen laboratóriumi körülmények között – gyógyhatásúak lehetnek – innen is a mondás, hogy „kígyómarást mérgével”. A hangsúly a mikroszkopikus mennyiségen és a laboratóriumi körülményeken van: soha semmilyen mérgező növényt ne szedjünk le, ha pedig dísznövényként ültetjük őket, legyünk nagyon elővigyázatosak.

különböző fajtái például ilyenek: nevéhez hűen büszkén viselik katonai sisak formájú, többnyire sötétlila, vagy fehéres, rózsaszínes virágait, amelyek kiváló dísznövényként is állhatnak a kertben, hibridjei közül jó pár díjat is nyert. Jaj volt annak azonban, akit az ókorban olyan nyílvesszővel lőttek meg, aminek a hegyét sisakvirág-méregbe mártották, mert azonnal leterítette. A közép-kelet európai folklórban természetesen a boszorkánysághoz kötődik a neve, például olyan feljegyzésekben említődik, amelyek repülő kenőcsökhöz és balzsamokhoz kapcsolódnak – ezek olyan kencék lehettek, amelyekbe hallucinogén és más hatóanyagú növényi kivonatokat kevertek azért, hogy más tudatállapotok előidézésével utazzon a kenőcsöt használó.

Havasi sisakvirág. (Fotó: Sánta Miriám)

Innen már csak egy lépés a seprűnyélen repkedő gonosz boszorka képzete… ahogy a farkasoktól is csak egy lépés van a vérfarkasokig. A sisakvirágot ugyanis farkascsapdákhoz is felhasználták, hogy a mérgezéssel távol tartsák a toportyánokat. A hiedelemvilágba ez átgyűrűzött, ezért a növény angol elnevezése, a wolfsbane is ezt tükrözi. Többféle aconitum-fajtát ültettek régebb a temetők kertjeibe, mondván, hogy távol tartja az ártó szellemeket.

A sisakvirághoz hasonlóan a mérsékelt öv egyik legmérgezőbb növényét,

a boszorkányfőzetek és kencék kontextusában, nevének eredete – bella donna, azaz szép asszony – azonban arra is utal, hogy a benne található atropin nevű hatóanyag pupillatágító hatású. Ez kis mértékben valóban gyógyszernek minősül, a középkorban azonban az olasz nők arra használták, hogy pupillatágítás révén az izgalmat, kívánatosságot hangsúlyozzák vele, szépítőszerként. Magyarul szinonimaként terjedt el ezért másik neve, a szépasszonyfüve, amely kapcsolatba hozza a növényt a magyar hiedelemvilág szépasszonyaival, incselkedő tündéreivel és megtévesztéssel játszadozó boszorkányaival.

Nadragulya

A nadragulyát hasonlóképpen hozták kapcsolatba névileg is és a gyakorlatban is farkasokkal – innen ered magyar és román másik neve is, a farkasbogyó-farkascseresznye (utalva a növény apró fekete bogyóira). A nagyvadak távoltartására használták, szintén csapdákba helyezve, ez pedig a farkasokkal kapcsolatos népmesékbe és hiedelemtörténetekbe is átszivárgott. A nadragulyára is vonatkoznak azok az általános etnobotanikai feljegyzések,

A belladonna veszélyes természete miatt gyakran szerepel olyan mondásokban, amelyek azt tanácsolják, hogy hagyjuk békén, ültessük erdő szélére, vagy használjuk átkok és ellenátkok esetében, tehát a határterületekre ültetése figyelmeztető, védelmező jellegű – mintha legalábbis lándzsáját kivonó kapuőrrel találnánk magunkat szemben, hogy egy egyszerű hasonlattal éljünk.

Az antikvitásból fennmaradt, méltán híres mérgező növény a

– jelentéktelen külseje, petrezselyemszerű levelei és ernyős, fehér virágzata ellenére bizony a sorssal és a halállal fonódott össze a neve: Szókratészt bürökkel mérgezték meg, halála miatt a növény a bírósági kivégzés szinonimájává vált, és ez a jelentés széles körben elterjedt az európai néphagyományokban. Magyarországon és Romániában gyakran megjelenik moralizáló közmondásokban vagy egyházi prédikációkban, mint a végzetes kísértés vagy bűn végső szimbóluma – „halálos, mint a bürök”.

A bürök is liminális növény – gyakran nő a mezők szélén, elhagyott telkeken, romokon és temetőkben. A néphagyományban határnövényként szerepel – a biztonságos és a veszélyes, a művelt és a vad, az élet és a halál közötti határvonalat jelöli.

Foltos bürök

A zúzott bürök erős egérszagú illata zavarodottságot, delíriumot és őrületet idézett elő, ami miatt a népi gyógyászat néha arra figyelmeztetett, hogy ha túl sokáig szagolgatjuk, el fogjuk veszíteni az eszünket. Ez összekapcsolódott olyan történetekkel, amelyekben juhászok vagy gyerekek, akik sűrű bürökbokrok közé tévedtek, „hangokat hallottak” vagy eltévedtek a ködben – a növény trükkös szellemként jelenik meg ezekben. A trükközés nem játék egyébként: könnyen összetéveszthető gyógynövények felismerésében nem túl jártasoknak a mezei cickafarkkal, ezért tényleg nagyon elővigyázatosnak kell lennünk, a bürök ugyanis tüdőparalízist és halált okoz, a folklór sem hiába említi.

A fent említett angyaltrombita egyik rokona

– ezzel a nagy, fehér, szintén trombitára emlékeztető virágú növénnyel gyakran találkozhatunk töltéseken, árokszéleken, földeken, építkezési törmelékkel teli halmokon, de utak mellé is ültetik dísznövényként, mert igen mutatós. A bürökhöz hasonlóan szintén határnövény, az ördög növénye, amely delíriumot, hallucinációkat okoz. A magyar népi gyógyászatban a maszlagot néha álmokat vagy látomásokat előidéző gyógynövényként emlegetik, amit gyakran útkereszteződéseknél vagy próbatétel típusú rituálék során használtak.

Csattanó maszlag. (Fotó: Sánta Miriám)

A román népi gyógyászatban a maszlag – ciumăfaie, neve a pestisre utal – magjait néha jóslási csomagokban használták, amelyeket a párna alá tettek, hogy „meglássák a tolvajt” vagy „megálmodják a jövőt” – de ezt a gyakorlatot aztán elhagyták veszélyessége miatt. A kígyómarást mérgével és kutyaharapást szőrével elve mentén, gonosz asszociációi ellenére a datura néha a szemmelverés elhárítására is használható volt: kis mennyiségben elégették a magokat füstölésként, miközben védelmező varázsigéket mondtak. Ez a paradoxon („az ördög növénye elűzi az ördögöt”) gyakori a közép-kelet-európai népi hitvilágban.

Ha kora tavasszal járkálunk az erdőben-erdőszélen, bizonyára észrevesszük az avarból felbukkanó, zöldes-vöröses virágú

nagy szirmaival, látványos porzóival, karéjos leveleivel. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy mérgező, és a tavasz hírnökeként szintén helyet foglal el népi hiedelmekben is és a népgyógyászatban is – porrá őrölték és külsőleg alkalmazták ízületi fájdalmak, bőrbetegségek kezelésére, illetve féreghajtóként. Erdélyben kis adagokban állatgyógyászatban is alkalmazták szarvasmarháknál.

Pirosló hunyor

A hunyor gyökerét ugyanakkor védő füstölés során a háztartás megtisztítására, a gonosz szellemek elűzésére vagy az állatállomány pestis elleni védelmére használták, a romániai falvakba tavasz előtt a füstöt az istállókban is alkalmazták, de a szárított gyökeret védőtalizmánként is hordták szemmelverés ellen. A magyar hiedelmek szerint a hunyor rituálékban használható volt az őrület vagy a megszállottság „kiűzésére” – vízbe szórva vagy védőcsomókba kötve az ajtó fölé akasztva. Ugyanakkor mérgező hatása miatt „ördögfűnek” is tartották, és átkokkal hozták összefüggésbe, ahogy a fent említett példák, analógiák alapján már láthattuk.

Ha van tavaszhírnök, akkor őszinek is kell lennie –

sokunk kedves növénye, szeptember táján kezdenek kibújni a földből a fehér szárú, szép lila virágai, amelyek levelek nélkül jelennek meg (a levelei éppen tavasszal vagy nyáron láthatók, szóval ha ismerünk olyan mezőt, ahol tömegesen, szőnyegszerűen jelentkezik, ezekben az időszakokban a leveleit is megfigyelhetjük).

A Colchicum autumnale neve a görög Kolchis városához kapcsolódik, amely a Fekete-tenger keleti partvidékén a méregkeverők híres településeként ismert. A hagyomány szerint a kolchisi boszorkány, Médeia e növényt használta mérgei készítéséhez. A monda úgy tartja, hogy az őszi kikerics azokból a cseppekből sarjadt, amelyek Médeia kilenc éjszakán át a hegyekben gyűjtött főzetéből a földre hullottak.

Mivel a kikerics a tavaszi lila sáfrányokhoz hasonlít, megtévesztő lehet, de növénytani besorolásában sem közvetlen rokona a sáfrányféléknek, amelyek a nősziromfélék családjába tartoznak, a kikericsek viszont nem. A hasonlóság miatt terjedt el róla az a mondás is, hogy fals tavaszhírnök, miközben éppen az elmúlás, az ősz kapujában virágzik. Mind a magyar, mind a román folklórban összekötötték a kígyókkal – a hiedelem szerint a kígyó tőle lopja a mérgét, ráadásul ősszel a kígyók is elvonulnak föld alatti fészkeikbe télire.

Őszi kikerics. (Fotó: Sánta Miriám)

A kockázatok ellenére mind a magyar, mind a román népi gyógyászatban feljegyeztek apróbb külsőleges felhasználásokat: borogatásokat reuma, köszvény vagy duzzanat ellen (ami a későbbi gyógyszerészeti kolchicin-használatot tükrözi). Egyes falvakban a hagymájából készült főzetet külsőleg használták a haszonállatok bőrbetegségeinek kezelésére. A belsőleges felhasználást a legtöbb népi gyógyító kerülte, és közmondásokkal figyelmeztettek: „Aki kikericset nyel, halált nyel.”

Az őszi kikerics tömeges megjelenése olyan mondások életre kelésénél játszott közre, amely szerint a mezőt, amelyet lila virágai beterítenek, a boszorkányok vetették be (figyelem: a kikerics gumós növény egyébként).

Romániában is, Erdély-szerte is számos igen szép, de nagyon mérgező növénnyel találkozhatunk jártunkban-keltünkben – főleg kirándulásnál, kutyasétáltatásnál érdemes odafigyelni, hogy se ember, se állat ne kerüljön közvetlen kapcsolatba ezekkel a növényekkel, ha pedig valami folytán mégis a kezünkbe kerül vagy letépjük, alaposan mossunk kezet utána. Ami mérgező, az véd is – de nem minden esetben, így csak csodálatra érdemes mindegyikük, ha már a természet úgy döntött, hogy tekintélyt parancsolóan ellátja őket veszélyes hatóanyagokkal.