Egyelőre béke van, de nem tudni, meddig. Ukrajnai magyarokat kértünk, számoljanak be az ottani állapotokról, közhangulatról.
Autósorok a benzinkutaknál és a határokon, a katonai behívótól való félelem, a menekülés és a kivárás dilemmája – ezek határozzák meg a Kárpátalján élő magyarok közérzetét Oroszország ukrajnai invázióját követően. Az elmúlt években rengetegen elmentek a régióból, jellemzően Magyarországra, a bizonytalan politikai és gazdasági helyzet, a kilátástalanság, illetve a fokozódó magyarellenes hangulat miatt, amit 2014 óta súlyosbított – különösen a fiatal férfiak esetében – a kelet-ukrajnai frontra való behívás réme.
A háború kitörése minderre rátett egy lapáttal: a „menni vagy maradni?” kérdése azonnali egzisztenciális kérdésként vetődik fel nagyon sokak számára – amíg még lehet. Vidnyánszky Attila, a budapesti Nemzeti Színház igazgatója, a beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház alapítója szerint például a beregszászi társulat összes férfitagja megkapta már a katonai behívóját – a kárpátaljai társulat, amelynek előadása van ma este a budapesti Nemzetiben, alig jutott át a határon.
Kárpátalján ugyan béke van, de csak annyira, amennyire béke lehet egy megtámadott, háborús helyzetben lévő ország konkrét hadászati cselekmények által egyelőre nem érintett részében. Babják Zoltán, Beregszász polgármestere közleményben ismertette a legfontosabb tudnivalókat. Ennek megfelelően:
Az oktatási és más jellegű intézmények a megszokott módon működnek (Viktor Mikita, Kárpátalja kormányzója azóta bejelentette, hogy az iskolákat távoktatási formára állítják át – szerk.);
Az EU országaival a határátkelők mindaddig nyitva maradnak, amíg a Legfelső Tanács nem szavazza meg azok lezárását a hadiállapot kihirdetése kapcsán. Mindemellett a határozat értelmében a sorkatonák és a tartalékos katonák számára megtiltják, hogy az illetékes hivatalok tudta nélkül módosítsák lakóhelyüket;
Dolgoznak továbbá azon is, hogy helyet találjanak az evakuáltak elhelyezésére.
Kárpátaljai ismerőseim, barátaim között vannak olyanok, akik már korábban a (legalábbis ideiglenes) elvándorlást választották – ők otthon maradt szeretteikért aggódhatnak. Egyik fiatal ismerősöm, Cs. D. Budapesten él, nem tudja, megkapta-e már a katonai behívóját. Folyamatosan kapja az információkat otthonról, bár nem könnyű tájékozódni, mert nagyon sok az álhír.
– vázolja a helyzetet.
Esélyesnek tartja, hogy lekapcsolják az internetet, úgyhogy néhány embernek, akit be kell majd fogadni, már most elküldte az adatait, mert utána már nem biztos, hogy sikerül. Mint mondja: van egy általános pánikhangulat, a boltok tele vannak vásárolni kívánó emberekkel:
Vannak, akik – legalábbis egyelőre – az otthonmaradás mellett döntöttek. Shrek Tímea és Marcsák Gergely költő-író házaspár már csak azért sem távozik az országból, mert kisgyereküknek nincs útlevele, azt holnap szeretnék kérvényezni – „ha még lehet…”, teszi hozzá.
Beregszászon pánikhangulat uralkodik, az emberek megrohamozták a boltokat és benzinkutakat, az iskolákat, óvodákat kiürítették, sokan nekiindultak a határnak, de a határátkelők tele vannak – erősíti meg értesüléseinket Shrek Tímea. Úgy tudja, a katonai behívókat még nem kézbesítették. Arról, hogy ők mit terveznek, ezt mondja:
Kárpátalján még nyugalom van és még nem lőnek tehát. A következő napok, sőt órák döntőek lehetnek – ottani nemzettársaink számára is.
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.
Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna (Șanț) faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.
Egyértelmű fölényben volt a közalkalmazotti átlagfizetés az országos átlagkeresethez képest az elmúlt tíz évben, ráadásul a bérkülönbség a 2015-ben jegyzett 600 lejről mára 1500 lejre nőtt az állami szektorban dolgozók javára.
Megfulladt egy 35 éves férfi a román tengerparton található Jupiter üdülőhely közelében szombaton, miután a vízbe ugrott, hogy kimentsen két veszélyben levő gyermeket. A kiskorúakat ugyan sikerült a partra hoznia, de az életével fizetett érte.
Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.
Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.
Őszintén kíváncsi voltam, ezért megnéztem magamnak a kolozsvári belváros és a Sétatér környékének nyugalmát évente felbolygató fesztiválmonstrumot.
Őszintén kíváncsi voltam, ezért megnéztem magamnak a kolozsvári belváros és a Sétatér környékének nyugalmát évente felbolygató fesztiválmonstrumot.
Dél-Ázsiában kezdték, jelenleg Észak-Afrikában hirdeti az evangéliumot az erdélyi származású Sz. házaspár. Munkájuk olykor nem veszélytelen, de mindig nagy öröm számukra, amikor általuk valaki Krisztus követője lesz.
Dél-Ázsiában kezdték, jelenleg Észak-Afrikában hirdeti az evangéliumot az erdélyi származású Sz. házaspár. Munkájuk olykor nem veszélytelen, de mindig nagy öröm számukra, amikor általuk valaki Krisztus követője lesz.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Nem vagyok szomorú, hogy a CFR ment tovább, nem lettem volna csalódott, ha a Paks jut a következő körbe.
Nem vagyok szomorú, hogy a CFR ment tovább, nem lettem volna csalódott, ha a Paks jut a következő körbe.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
A filmet megnézni nem kell félnetek jó lesz, hogy diplomatikusan fogalmazzunk. Az viszont kétségtelen, hogy a Jurassic Park hatalmas mérföldkő volt a Föld bolygó filmgyártásában. És jóslatnak se kisnyúl.

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A 24 éves érmihályfalvi lány nepáli kalandjai egy Instagram-bejegyzésre írt e-maillel kezdődtek.