// 2025. június 1., vasárnap // Tünde
vegyesen

Kádár János, a 20. századi magyar politika legrosszabb legjobbja

// HIRDETÉS

Ki volt az a felvidéki Giovanni Giuseppe Czermanik, aki „rajta hagyta keze nyomát a magyar történelmen”.

Akárhogy is ítéljük meg Kádár János politikai tevékenységét, az kétségtelen, hogy „rajta hagyta keze nyomát a magyar történelmen”, hiszen Horthy mellett ő a másik olyan 20. századi magyar politikus, akiről korszakot neveztek el.

De ki is volt az a Kádár János?

Abban a reményben mentünk el Romsics Ignác történész Kádár és kora című kolozsvári előadására – amely különben a Korunk Akadémia Fejezetek a magyar történelemből című sorozata záróelőadása volt –, hogy ez fog kiderülni, és bár olykor sejthető volt egy emberibb kádári arcél kidomborodása, az előadó mégis inkább megmaradt a hosszú politikai pályafutás fordulópontjainak áttekintésénél.

Kádár János nem is Kádár János,

ezt jobb lesz az elején leszögezni. 1912-ben ugyanis Giovanni Giuseppe Czermanik néven anyakönyvezik az akkor még magyar fennhatóság alá tartozó Fiumében, az olasz Santo Spirito kórházban. Anyja egy felvidéki magyar szolgálólány, aki nem tudja vállalni az egyedülálló anyaságot, miután a feltételezett apa, egy Krezinger (Kertész) János nevű katona szintén nem kér a megtiszteltetésből, így nevelőszülőkhöz kerül, első éveit afféle parasztlegényként tölti vidéken.

A tanulmányait ugyanakkor Pesten, a Cukor utcai elemiben kezdte, majd a szintén elitnek számító Wesselényi utcai polgári iskolába járt, mielőtt iparostanoncnak adták volna – de még itt is az előkelőnek számító írógépműszerészi képzést választják neki.

Már 1929-ben csatlakozik az akkor még illegális kommunista mozgalomhoz,

’33-ban már le is tartóztatják; a szegedi Csillagbörtönben egy bizonyos Rákosi Mátyással is megismerkedik. De a vallatás során valószínűleg elkotyog valamit, ami nem tetszett az elvtársaknak, mert szabadulása után kiteszik a kommunisták ifjúsági szervezetéből, pedig korábban ő volt annak a titkára. Sebaj, belép a Szociáldemokrata Pártba (SZDP), majd a Kommunisták Magyarországi Pártjába (KMP), több alkalommal leváltják fontos tisztségekből, de újra és újra felküzdi magát a ranglétrán.

Aztán jön az első nagy megalkuvás, amit a pályája érdekében elkövet. 1949-ben ő is segít egykori barátját, Rajk Lászlót meggyőzni, hogy a koncepciós perében ő maga is a jugoszlávok kémének vallja magát. Sikerül, Rajkot kivégzik, Kádár pedig rosszul lesz a kivégzésen, egy életen keresztül hordozza ezt a traumát.

Az ’56-os forradalmat kezdetben ellenforradalomnak tekinti.

Minden esetre, amikor november 4-ikén a szovjet offenzíva megindul Budapest ellen, ő már Moszkvában van, mert utána jönnek az ottani elvtársak. Akik pontosan tudják, nem elég vérbe fojtani a magyar forradalmat, egy szovjet irányelvek mentén gondolkodó bábkormányt is hagyniuk kell az országban, Kádár pedig az egyik eminens jelölt a feladatra.

A megbeszélés rövidített jegyzőkönyve szerint Kádár az elején Nagy Imre pártján van, de egy néhány órás szünet után – amikor feltehetően elmagyarázták neki az elvtársak, hogy hogyan is gondolták ők ezt a dolgot – már mindenre rábólint, amit mondanak neki.

Vállalja a Moszkvában számára kitalált szerepet,

a vérbe fojtott forradalom szimpatizánsai ellen irányuló megtorlásokat, köztük Nagy Imre kivégzését, nyilván moszkvai jóváhagyással. Íme a második nagy halott, aki végigkíséri az útján Kádár Jánost.

De megalakul az első Kádár-kormány, Kádár pedig elkezdi a munkát. Először is rendezi a viszonyt a katolikus egyházzal, olyan értelemben, hogy szakít az egyházellenes politikával, amennyiben az egyház nem politizál, az értelmiséggel is megtalálja valamiképpen a hangot, és 1962-re, ha véresen, erőszakosan is, de lezajlik a téeszesítés is, ekkor mondja Kádár azt, hogy lerakták a szocializmus alapjait.

1968-ban beindul a tervgazdálkodás reformja,

korszerű technológiákat és gépeket vásárolnak, aminek köszönhetően elsősorban a mezőgazdaság terén a térségben kiemelkedő eredményeket ér el Magyarország, és ez alapvetően az életszínvonal emelkedéséhez járul hozzá. Ami tulajdonképpen folyamatos a Kádár-korszakban, ám a ’70-es évek közepére az infláció miatt egyre jobban lelassul, ez pedig elégedetlenséghez vezet.

Apró, érdekes adalék: a Kádár-korszakban kevesebb cím jelent meg,

de összességében több könyv kelt el, mint manapság,

amikor jóval szélesebb a kínálat a könyvpiacon, csak éppen egyre kevesebb a vásárló.

Kádár szép lassan lazított a diktatúrán, a magyar kommunizmusba még a beatzene (Omega, Illés) és a táncházmozgalom is belefért, Kádár a Nyugat felé is egyre inkább nyitott, a 70-es évek végétől például már vízum nélkül utazhattak a magyarok Ausztriába vagy Finnországba.

Ne felejtsük el, hogy Kádár János szlovákiai magyar, ennek 1975-ben adta jelét először, amikor egy helsinki találkozón kiállt a határon túli magyarok jogai mellett. Szóbeszéd szerint

az amerikai küldöttség tagjai később személyesen érdeklődtek a magyar delegációnál, hogy ez akkor a magyar revíziós igények burkolt bejelentése volt-e.

Kádár 1977-ben Debrecenben és Nagyváradon is találkozott Ceaușescuval, ám a két diktátor az istennek nem értette meg egymást, a viszonyuk csak elhidegült, és attól kezdve nem nagyon tárgyaltak.

1986-ban Budapestre látogat az új orosz vezető, Mihail Szergejevics Gorbacsov, akinek a reformjaitól Kádár nincs elájulva.

Ez lesz a veszte: szovjet nyomásra 1988-ban Kádárt leváltják a párt éléről,

ezután már nem vállal meghatározó szerepet az ország vezetésében. Nem is éli túl soká a megalázó félretolást, ’89 nyarán meghal, épp aznap, amikor a Legfelsőbb Bíróságon kihirdették Nagy Imre és társai rehabilitációját.

Azóta is vitatott alakja a magyar történelemnek, bár rendszeresen felkerült a közvélemény-kutatásokban még a kétezres években is a legjobb magyar politikusok listájának élére, a legrosszabb politikusok között is rendre felbukkan. Romsics Ignác szerint mindenképpen illik a politikai pályafutásának jellemzésére a „legvidámabb barakk” megnevezés, és akár a „gulyáskommunizmus” jelző is, hiszen tagadhatatlan, hogy voltak rosszabb példák is a környéken.

2007-ben ismeretlenek feltörték a síremlékét, és elvitték a koponyáját, és a felsőtest több csontját.

Azért kíváncsiak lennénk, mivel fogadta Nagy Imre és Rajk amikor megérkezett a túli pártkongresszusra...

// HIRDETÉS
Különvélemény

A Zöld Elefánt Erdélyben – avagy állatok, amelyek nincsenek es

Varga László Edgár

Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…

Magyaróra Szebenben – pusztulás-e a szórványosodás?

Sánta Miriám

Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Csúcsra ért a csíki foci

Sólyom István

Július közepétől új időszámítás kezdődik az FK Csíkszereda életében, ami a hargitai megyeszékhelyen is érezhető változásokkal fog járni.

Lapidárium az erdélyi tájban: mit érdemes megőrizni a romok közül?

Szántai János

Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden
Főtér

A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden

Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.

Parajdi tragédia: történelmi párhuzamok Románia és a világ sóbányáiból
Krónika

Parajdi tragédia: történelmi párhuzamok Románia és a világ sóbányáiból

Erdély egyik legismertebb turisztikai célpontja, a parajdi sóbánya a napokban drámai események színterévé vált.

Így néz ki belülről a vízzel elárasztott parajdi sóbánya
Székelyhon

Így néz ki belülről a vízzel elárasztott parajdi sóbánya

Az elárasztást követő állapotokról tett közzé fotókat a parajdi sóbányáról a Meteoplus Facebook-oldal. A napokban készült fotókon vízzel feltelt bányabelsők láthatóak, továbbá egy tárna is, ahol sótömb omlott le.

Mit ne tegyünk soha a csomagtartóba? – Van, amitől ugorhat a jogosítvány vagy az autót is lefoglalhatják
Krónika

Mit ne tegyünk soha a csomagtartóba? – Van, amitől ugorhat a jogosítvány vagy az autót is lefoglalhatják

Mutatjuk, mit tilos szállítani személygépkocsink csomagtartójában, és mit kockáztatnak azok, akik fittyet hánynak a szabályokra.

Minden úgy maradt ott, mintha holnap nyitnának – utolsó fotók a sóbánya látogatói terméről
Székelyhon

Minden úgy maradt ott, mintha holnap nyitnának – utolsó fotók a sóbánya látogatói terméről

Százhúsz méterrel a föld alatt, a parajdi sóbányában működött Románia egyedülálló kalandparkja. A park egyik tulajdonosa próbálta menteni a menthetőt, de mára már víz alá került az egykori élménypark is.

// még több főtér.ro
„A romániai magyar történészeknek többletfeladatuk van”
2025. május 23., péntek

„A romániai magyar történészeknek többletfeladatuk van”

A sokrétű tevékenysége mellett papnéi feladatokat is ellátó Rüsz-Fogarasi Enikővel, a BBTE Magyar Történeti Intézetének egyetemi tanárával nemcsak szakmai dolgokról beszélgettünk. A történész mögötti emberre is kíváncsiak voltunk.

2025. május 15., csütörtök

Csúcsra ért a csíki foci

Július közepétől új időszámítás kezdődik az FK Csíkszereda életében, ami a hargitai megyeszékhelyen is érezhető változásokkal fog járni.

Csúcsra ért a csíki foci
2025. május 15., csütörtök

Csúcsra ért a csíki foci

Július közepétől új időszámítás kezdődik az FK Csíkszereda életében, ami a hargitai megyeszékhelyen is érezhető változásokkal fog járni.

A vers által egyre mélyebben ismerünk önmagunkra
2025. április 15., kedd

A vers által egyre mélyebben ismerünk önmagunkra

Sajátos Erdély-tapasztalat, közösségi felelősség, angol romantika és Balassi-kard. József Attila nyelvi öröksége, mágikus ritmusok. Hogyan aránylik Kolozsvárhoz a mindenség? László Noémi költővel Visky András beszélgetett a magyar költészet napján.