Itt a régi-új Drakula-film és a kirilejzumát, Vajdahunyad vára is benne van!

Van a Földön pár alapvető történet, amely végigkíséri az ember alakulását (szándékosan nem írtam fejlődést, mert néha bizony éppen, hogy nem fejődésről szólt ez az alakulás, lásd például, kapásból, a náci vagy a kommunista diktatúrák recens példáit). Ilyen például az utazás (Odüsszeia stb.), a harag (Káin és Ábel története stb.), a bosszú (Gesta Romanorum stb.), szerelem (Rómeó és Júlia stb.)… vagy a félelem. A félelem az egyik legelemibb emberi érzés (indulat, ha tetszik):

meg persze csomó minden mástól is. A mástól való félelem egyik legbizarrabb megtestesítője a vámpír. Akit régebb neveztek már empúszának, strigoinak, moroinak, nosferatunak, lidércnek, élőhalottnak satöbbi. A vérszívó szörnyeteg azért bizarr, mert az ember, a halandó, a potenciális áldozat ambivalens módon viszonyul hozzá. Ugye, egy sárkánytól, egy vérfarkastól, egy zombitól az ember fél, undorodik és kész. A vámpírtól viszont egyik felünk (a realista, világos, morális) retteg, viszolyog, a másik felünk (a romantikus, sötét, dekadens) viszont vonzódik hozzá, vágyik a vámpír csókjára, akkor is, ha tudja, hogy halál lehet a vége, vagy még rosszabb.

A batár, amely civilizált nyugati utazónkat a vadkeleti végek félelmetes ismeretlenébe röpíti.

Nem csoda hát, hogy a vámpírról szóló történetek végigkísérték az ember alakulását, a mítoszok idejétől kezdve egészen a mai posztvalóság koráig. Hogy éppen Bram Stoker Drakula című regénye lett az etalon, az egy szerencsés véletlennek köszönhető. Ugyanis

Előbb Friedrich Wilhelm Murnau német rendező készített vámpírfilmet Nosferatu címmel 1922-ben (a hírek szerint Bram Stoker özvegye meg is haragudott rá, hogy Murnau ellopta férje sztoriját, be is perelte, nyert is, a bíróság el is rendelte a film kópiáinak elégetését, ám pár megmaradt, hála Istennek), aztán jött a nem annyira művészi, ám annál halhatatlanabb Drakula (Tod Browning, 1931), a mi drága jó földink, Lugosi Béla főszereplésével… és aztán jöttek sorra, vámpírfilmek ezrei, ezernyi változatban, jók, rosszak, kreatívak, panelesek, rövidek, hosszúak, ami belefért.

Emlékezetes alkotás például Werner Herzog 1979-es Nosferatuja, aztán értelemszerűen Francis Ford Coppola Drakulája (1992), E. Elias Merhige A vámpír árnyéka című filmje (2000)… vagy éppen a Lakatos Róbert irányítása alatt elkészült Drakula halála (hogy erdélyi filmet is említsek).

És akkor most itt az új Nosferatu. A múlt nagy rendezői nagyon magasra helyezték a lécet Robert Eggers úr előtt, aki viszont egyrészt profi horrorfilm-rendező – bizonyítja ezt A boszorkány (2015) és A világítótorony (2019, ezzel a filmmel Eggers Cannes-ban is tudott nyerni egy Fipresci-díjat), másrészt afféle pozitív rögeszméje a vérgróf történetének megfilmesítése, olyannyira, hogy már iskolás korában színdarabot rendezett a Drakula-sztoriból. Tehát csak idő kérdése volt, hogy tisztelegjen a nagy elődök előtt, illetve hozzátegye a magáét a vámpírtörténethez.

Orlok gróf, az erdélyi magyar (ám oroszosan beszélő) vérgróf. Nem sokat lát a néző belőle, de nem baj, annál ijesztőbb az asztmatikus hörgés, amely beszédét kíséri.

Mi, erdélyiek azért is örülhetünk, mert

Vagyis a mi horror-idealizált otthonunkkal. Eggers filmjének egyik sajátos kulőr lokálja, hogy Drakula kastélya az igazi vajdahunyadi vár. Ahol ugyan Vlad Țepest nem tartották fogva soha, de hát a legendák fittyet hánynak a valóságra, vagy, ha tetszik, az ember régebb se ment a szomszédba egy-egy féknyúzért. Igen sajnálatosnak tartom, hogy Erdély, na jó, Románia nem tudta kihasználni a Drakula-nimbuszban rejlő marketing-lehetőségeket. Ahogy az erdélyi magyar irodalom, színház, film sem óhajtott ilyen kommersz izékkel foglalkozni (tisztelet a nagyon kevés kivételnek). Sebaj, foglalkozik akkor vele Hollywood, mert neki nem derogál. Sőt, jó esetben dollármilliókat kaszál a Drakula-bizniszből.

Na de hogy rátérjek a filmre:

Ennek megfelelően a történet nem igazán tér el az eredetitől. Főnöke nagy üzlettel kecsegteti ifjú ingatlanügynök tanoncát: menjen szépen el Keletre, valahova Bohémia mellé… itt elakadt kicsit a figyelmem, mert hiszen Erdély nem kimondottan Bohémia (azaz a mai Csehország nyugati és középső része) mellett van, de mindegy, apróság ez… szóval menjen el egy bizonyos Orlok grófhoz, aki meg akar venni egy ingatlant itt Nyugaton, abban a városban, ahol tanoncunk és ifjú meg szép hitvese is él.

A jóember elmegy, megköti az adásvételit Orlok gróffal, aki bónuszként kicsit szívja a vérét, majd elindul egy koporsóban, hajón (jó nagy adag pestist is cipel magával), hogy megszerezze párját, a tanonc hitvesét. Aki tanonc közben némi harc árán megmenekül, hazautazik, ahol a baj már beállt, mert

Na de hősünk némi segítséggel megpróbál fokhagymát törni a vámpír orra alá. Ám hiába, a vérgróf megszerzi magának a hölgyet, aki viszont a maga részéről kitol vele, ugyanis addig szeretkeznek (a vámpír és a hitves szexuális aktusa a film egyik leghátborzongatóbb és egyben legerotikusabb jelenete), amíg felkel a nap és a fény végül megöli a vámpírt. Igaz, a hitves is vele hal.

Ebben a filmben a férfiak a pipogyák, a tajdagok, a téblábok, akik folyton nagyot terveznek, de keveset végeznek...

A film látványvilága lenyűgöző, a színészi alakítások szintén (Lily-Rose Depp alakítását a hitves szerepében külön kiemelném), van jó pár valóban vérfagyasztó képsor is, tehát a horrorimádók sem csalódnak nagyon. Ja, örömmel nyugtáztam, hogy a filmbeli Erdély román parasztjai nem angolosan, németesen, franciásan, szlávosan beszélik a románt, hanem románosan. És

Legalábbis rendes magyar mente van rajta, amilyet a magyar arisztokraták viseltek annak idején, és rendes bajusza is van. Viszont nagyon nem magyarosan tördeli az angolt. Hanem oroszosan! (Tessék megnézni a filmet, aztán lehet róla vitázni.)

Két dologra felhívnám a figyelmet a filmmel kapcsolatban.

Az első: Drakula, a vámpír volt már metaforája a hidegháborúnak, az erotikus (férfi)dominanciának, a betegségnek (jóval a Covid-járvány előtt), a drogfüggőségnek, a kapitalizmusnak, a kommunizmusnak, a diktatúrának, attól függően, hogy éppen ki, hol és mikor készített témába vágó filmet. Eggers úr Nosferatuját nézve sokunkban felmerülhet

Nem állítom, hogy ez a metafora benne van a készítők által megfogalmazni kívánt üzenetben, de az a tény, hogy Orlok gróf oroszosan beszél (legalábbis én így éreztem, két évnyi orosztanulással a hátam mögött), sokatmondó.

Mindvégig ő, a Nő a Vaslédi, a hisztériásnak bélyegzett rohamok, a melankólia, a depresszió, a megszállottság mögött.

A másik figyelemre méltó tény: Eggers (nyilván nem úttörőként) szakít a hagyománnyal, miszerint a Drakula-történetek hősei egytől egyig férfiak. (Igen, a klasszikus vámpírfilmekben a nők csak ott vannak, mint megcsapolásra váró vérzsákok, esetleg szédelgő széplelkek.) Na de ami szép ebben:

Az ingatlanügynök tanonc felesége jólétben él, a kor civilizált világának kellős közepén, semmiben nem szenved hiányt, csak épp… másra is vágyik. Arra a mindenféle konvencióktól, kompromisszumoktól, képmutatástól, határoktól mentes szerelemre, amit a civilizált világ nem adhat meg neki (és nem is akar). És ezt meg is szerzi: Eggers filmjében a szép hölgy és Drakula bizarr szerelmi viszonya még a hölgy házassága előtt elkezdődött és azóta is tart. A nő lényegében uralja ezt a viszonyt, akkor is, ha Drakula erősebb. Ezért is tudja a kis feleség csapdába csalni a nagy hatalmú vámpírt.

A film zárófelvétele a vámpírlegendárium egyik legszebb élet-halálképe: a nő és az élőhalott egymás karjaiban hevernek, holtan. A civilizált világ megmenekült, a pestist legyőzik… de a mindenféle béklyóktól mentes szerelem már odébb állt. Ezért aztán azt mondom: szerelmeseknek (is) kötelező megnézni a filmet.