Hátborzongatóan és szívmelengetően erdélyi: végre elkészült a Drakula halála film remake-je

Hadd kezdjem azzal, hogy általában nehezen barátkozom a csapatmunka gondolatával, noha az élet megannyi területén szükség van rá, s nem árt, ha az ember beletanul. Kivéve néhány alkalmat, amelyekre azt kell, hogy mondjam: ez igen! Ilyen e mostani írásom apropója is. Egy csapatmunka soha nem mentes feszültségektől, idegességtől sem kímél, összeszólalkozástól és káosztól pláne nem – ezek mértékének csökkentése, feloldása, kezelése már más művészi hozzáértést és lelki improvizációt igényel.

Ez fokozottan érvényes a filmkészítésre is, ami, azt gondolom, minden csapatmunkák csapatmunkája, dacára annak, hogy általában a rendező és az operatőr neve hangzik el többnyire egy kész alkotást követően. Tessék ezt a szcenáriót most áthelyezni ide Erdélybe, Közép-Kelet-Európa tájai közé – közénk. Lelkes fiatal filmesek közé.

Akik olyat alkottak, hogy csak úgy reszketünk belé.

Két szót mondunk: Drakula halála. 2019-ben megírtuk:

Nos, beváltjuk ígéretünket: szólunk és jelentjük, a Drakula halála kész lett, be is mutatták. És nem akárhol: a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon, azaz a TIFF-en. Nem is akárhogy: mozikoncert formájában, a Művész moziban, június 19-én, tokkal-vonóval, zenekaros kísérettel, a zenét pedig ez alkalomból Miquèu Montanaro szerezte.

Ugyanis a Drakula halála egy elveszett némafilm remake-je (újraalkotása), mégpedig az első Drakula-filmé, amely Murnau Nosferatuját egy évvel előzte meg állítólagos 1921-es bécsi bemutatójával. Több ágon is lehet büszkeség számunkra ez a film, hiszen az eredetit, amelynek filmtekercsei az 1940-es években sajnos elvesztek, Lajthay Károly marosvásárhelyi rendező-forgatókönyvíró-színész készítette – tehát egy erdélyi kreatív elméből pattant elő, az első hátborzongató filmek felvirágzásának korában, közvetlenül az első világháborút követően. Azonkívül pedig a világ első Drakula-filmje. Forgassuk ezt kicsit, ízlelgessük!

Ritkaság: fennmaradt jelenetfotó az eredeti filmből. Drakula (Paul Askonas) és Mary (Lux Margit).

Farkas Jenő írja a Filmvilág hasábjain:

– ez az obskúrus keletkezéstörténet, az első bemutatók idejének homálya, valamint az eredeti szereposztás előkerülése jócskán hozzátesz az amúgy is vaskos misztikumon, korai pszichoanalízisbe oltott népi hiedelmen alapuló film élvezetéhez. A forgatókönyvnek nem sok köze van Bram Stoker regényéhez, és egy olyan elmegyógyintézetben zajló események és rémálmok sorozatát mutatja be, ahol Drakula a beteg, a film pedig javarészt egy imaginárius világban játszódik. Ma már látjuk, miből merített akkor és miből merít most a modern gótika.

A büszkeség harmadik ága pedig az a kéz, amely bizonyos szentek esetében maga fele hajlik, hogy afféle képzavarral éljünk: a Drakula halála újraalkotásának ötlete az elveszett film körül kialakult beszélgetésekből nőtte ki magát. Ugyanis Szántai János kollégánk volt az ötletgazda, akinek sikerült meggyőznie az eredetileg visszakozó Lakatos Róbert filmrendezőt, a Sapientia egyetem oktatóját, hogy teremtsen valamit ebből a titokzatos projektből – ezt pedig Lakatos sem rejtette véka alá a film bemutatója után, aki megköszönte a közönség sorai közt szerénykedő kollégánknak az elindító szikrát.

Lakatos Róbert korábban beszélt már arról, hogy nem rajong a Drakula-mítoszért és azért, ami aztán később kialakult körülötte – a magyar népi hiedelemvilág iránti csodálata és tisztelete valahogy visszatartotta őt a projekt megvalósításától. A diákjai győzték meg végül arról, hogy mégis készüljön el a film remake-je, így a több részből álló, külön-külön leforgatott és összeillesztett narratív elemeket a Sapientián végzett fiatal alkotók jegyzik: Gödri Attila, Kovács Flóra, Buzási Gyopár, Sztercey Szabolcs, Orbán Orsolya, Farkas Angéla Boglárka, Miklós Nóra és Makkai Zsófia.

A Makkai Zsófia által rendezett utolsó részben – amelyben Drakula meghal – magam is részt vettem statisztaként, így vissza is kanyarodhatunk oda, hogy mit jelent a csapatmunka: rengeteg összetoborzott statiszta és színész koordinálását, finomhangolást, sok-sok újraforgatást, fokozott figyelmet és rengeteg röhögést, szórakozást a kemény munka mellett. Szinte kétszer annyit dolgoztak a filmesek, hiszen analóg kamerákkal, 16 mm-es celluloid filmtekercsre forgott az egész, ami külön megtanulandó technika volt, párhuzamosan meg egy biztonsági digitális vétel is ment.

Dénes Csaba, Paszterkó Viktor és Fazakas Lehel analóg akcióban. Forrás: The Death of Dracula - Lost Analogue Facebook-oldal

Pár napi munka volt statisztának lenni, a nyári hőségben, egy kolozsvári kertben. Szerencsénk volt, hiszen volt árnyék, egy közeli épület termeiben volt az öltöző és a sminkes, a kellékek halmai közti lavírozás, izzadás és várakozás pedig tavalyi nyaram egyik emlékezetes periódusa volt. Egy remek társaságba csöppentem, ahol a csapatmunka flottul ment, így a kontribúcióm sok más statisztatársammal együtt egy igazi elégtételnek számított. Humor nélkül pedig, azt gondolom, nem lehet hátborzongató filmet forgatni.

A korai némafilmek erős, kontrasztos sminkvilága pedig örökre beégett a retinámba: az volt az igazán hátborzongató, amikor a tükörből egyszerre nézett vissza a The Ringből ismert Samara és Kiszel Tünde.

A Drakula halálának vetítésére csak úgy gyúródtak az emberek: mindenki akarta látni-hallani az élőzenés premiert, a várt hatás pedig nem maradt el. Vámpírfilmek ide-oda: Drakula magyar megfelelője a lüdérc lenne. Ő egy olyan vágyott szerető alakja, aki nem a vér, hanem az életenergia elszívásával okozza a fiatal lányok sápadtságát, gyengeségét – éjszakánként ezért jelentkezik szexuális tormentorként. Erotikus aspektusa miatt tud mai napig aktuális maradni.

Bár önkéntelenül összehasonlítjuk a későbbi filmkarakterekkel, fontos kiemelni, hogy a halott menyasszonyok, amelyek a Farkas Boglárka által rendezett részben láthatók, illetve az elrabolt, víziók által kínzott lány, Mary karaktere is egyezést mutat Kertész Mihály társ-forgatókönyvíró korábbi női karaktereivel. Különösen látványos, szép a többi halott menyasszony tánca – mintha mondjuk Isadora Duncan vagy Dienes Valéria karakterei elevenedtek volna meg a szemünk előtt. A legszebb, leggótikusabb, legsötétebb, legiszívettépőbb, legelragadtatottabb rész kétségtelenül az, amelyben Drakula elviszi Maryt a kastélyába: ennek pedig – eltalálták – a Vajdahunyadi vár volt a forgatási helyszíne. Az ember darkos kis szíve csak úgy repes.

Mira Marincaș cianotípiája Salamon Orsolya filmfotója alapján. Forrás: The Death of Dracula - Lost Analogue Facebook-oldala

Mit mondhatnánk: gratulálunk minden rendezőnek, operatőrnek, koordinátornak, díszlet-és jelmeztervezőnek, sminkesnek, világosítónak, kajásnak, fagyivásárlónak, pedellusnak, házmesternek és statisztának! Szép munka volt és különleges - maradjon halhatatlan!