// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Eldugták az első kolozsvári melegfelvonulást

// HIRDETÉS

Csendes, fehér, szűzies kis tüntetés volt az első erdélyi Pride. A Szamos partján, ott, ahol a madár se jár. De vicces táblák igen.

Még szerencse, hogy egy nagyon hosszú, illetve több száz kicsi szivárványzászló színesítette a melegek és támogatóik első kolozsvári felvonulását, különben a sok fehér pólóból nem lehetett volna rájönni, mit keres 800 ember szombat reggel a Szamos legnéptelenebb partszakaszán.

Ez volt az egyetlen köztér a belvárosban, ahol a csendőrség a városházával együtt biztosítani tudta a résztvevők biztonságát, hogy senki se lássa a városban, amint 800 ember békésen felvonul az LMBTQ+ közösségek jogegyenlőségéért. 

A fák mögött gyülekeztek a tüntetők. | Fotók: Szabó Tünde

Eldugunk és védünk

Még csak nem is teljes jogegyenlőségért vonult, melegházasságot például nem is kért senki, csak az azonos neműek együttélésének jogi elismerését, amely hasonló anyagi és érzelmi biztonságot és elismerést biztosít számukra is, mint amit az ellenkező nemű párok élveznek.

Ezt persze csak a feliratokból, a felvonulást megelőző videókampányból és a Cluj Pride fesztivál rendezvényeiről lehetett megtudni, mert maga a felvonulás csendes volt. Se buli, se skandálás nem zavarta a folyómenti utcácska szombat délelőtti csendjét. Ja de, vagy kétszer áthallatszott, amint vagy öt antipatizáns kiabált valamit a túlpartról, miközben magához nyúlt. Ez volt az egyedüli obszcén jelenet az első erdélyi pride-on.

A szűk egyórás és a szűk járdára szorított séta után mindössze pár szervezői köszönetnyilvánítás és útmutatás hangzott el, miszerint tegyük el a fehér pólókat és a szivárványzászlókat. (Ezt páran nem voltunk hajlandók megfogadni, ízléstelen módon zászlóstul fagyiztunk a sétatéri parkban, és ettől nem háborodott fel senki. Tejóég, végveszélyben a kolozsvári társadalom??) 

Ugyancsak a végén, fél perc erejéig felszólalt Eckstein-Kovács Péter jogász, politikus. Egyrészt támogatólag, másrészt kihangosította mindannyiunk felháborodását, hogy a városháza eldugta a teljesen legitim jogokért tüntetőket. 

Kinek tüntessünk így, a halaknak? – háborgott az egyik felvonuló is a menetben.

Hogy ne csak a halak lássák Kolozsvár legtitkoltabb demonstrációját, egyrészt élőzött mindenki ezerrel, másrészt itt is megmutatjuk a kedvenc szivárványainkat és feliratainkat:

#megmondtaazőszintét: Az adókat behajtjátok rajtam, jogokat nem adtok!

#magyarulisőszintén: Nyugodtabban alszol, ha elveszed mástól a lehetőséget, hogy családja legyen?

A Koalíció a családért ugyanis azért kezdeményezett népszavazást, hogy alkotmányba véshessen egy olyan családfogalmat, amelybe se a melegek, se a házasság nélkül együttélő heteró párok, se a gyerekeiket egyedül nevelők, megözvegyültek stb. nem férnek bele. Ezt a kezdeményezést idén teljes mellszélességgel felvállalta a képviselőház is.

Miért kellene az én boldogságom a te szavazatodtól függjön?

#monddmegőszintén:

  • Egyenlő jogokat mindenkinek!
  • Ha a gyereked meleg lenne, még szeretnéd, hogy boldog legyen?
  • A mi hagyományunk a szeretet.
  • Zavar, hogy a vagyonomat az élettársamra szeretném hagyni?

Béke. #ennyike

Van, aki játszik, ... 

... és van, aki megmondja egyenesen.

Senkinek se könnyű.

De mindenkinek van szíve. Sőt joga is, csak nem ismerik el.

A leggyakoribb harci viselet a szivárványköpeny és a szivárványzokni volt, ....

... de ez a szivárványszoknya volt a legszebb.

A kolozsvári városnapi póló pedig a legironikusabb szivárvány.

Állatok a melegfelvonuláson! Micsoda ízléstelenség!

Ezzel a harci zászlóval most ismerkedtünk meg: az anarchofeministák jelképe. (Ez van, a feministák sem egyfélék.)

A bukarestiek öntudatosak, már saját bannerjük van. Ott már legalább tíz éve rendeznek pride-ot.

És ha már mind emberek vagyunk, ...

... akkor verjünk hidat egymás között. 

Úgy persze nehéz, ha egyetlen hídon sem vonulhattunk át: itt épp a Napoca-híd előtt fordul meg a menet, hogy ugyanazon az utcán menjen vissza, amelyiken eddig eljött. És persze szigorúan a járdán, kivéve ha épp tele van parkolva.

Jövőre innen kell felállni. És bemenni a Főtérre.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló
Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek
Székelyhon

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.

// még több főtér.ro