Egy angol motoros, aki többet tett Románia népszerűsítéséért, mint bárki

Nehezen törlődik ki az emlékezetemből, amikor pár évvel ezelőtt – már nem emlékszem, pontosan hol – egy hírbe ütköztem, miszerint Románia valamelyik nemzetközi turisztikai kiállításon, összeröffenésen semmi egyebet nem tudott felmutatni a tisztes társaságnak, csak ócska szórólapokat, katalógusokat, néhány népviseletbe öltözött feszengő kollégát meg valami szerencsétlenül hablatyoló embert… mindezt turistacsalogatónak.

Mit is tudna mondani az ember a mioritikus hazában: hát ezt szoktuk meg, így lesz ez mindig, ezek (ezek!) nem tudnak előremozdítani semmit, pedig (pedig!) mennyi turisztikai potenciál van ebben az országban. Sőt, megkockáztatnám:

Mert tényleg annyi érdekesség lapul ezen a tájon, a maga eklektikusságával, olvasztótégelyeivel, domborzati formáinak sokféleségével, biodiverzitásával és példás vendégszeretetével.

Csakhogy, ahogy az lenni szokott, a romániai turizmus és az ország képének felvirágoztatásához kell egy külső ember, aki friss szemét végigpásztázza eme tájon, és azt mondja, hogy

A britek ilyen emberek. Tudjuk, ugye, hogy Károly király (korábban herceg) egészen nagy lépéseket tett azért, hogy rábírja az embereket: őrizzék meg helyi értékeiket. Civil szervezeteket támogatott jelentős pénzösszegekkel, és olyan projektek elindításán dolgozott, amelyek az ország páratlan biodiverzitását, őserdeit, falusi látképeit és fenntartható gazdálkodási modelljeit támogatta. Házat vett egy régi szász faluban, Szászfehéregyházán (Viscri), ahol kialakított egy hagyományos építkezési módszereket, helyi kézművességet támogató csomópontot, kulturális központot, illetve sikerült nyélbe ütnie egy ökológiai szempontokat figyelembe vevő szennyvízkezelési módszert is a faluban. Munkája hatással van a romániai turizmusra is, de legfőképp az ország nemzetközi megítélésében.

aki még a hagyományos média területéről nőtte ki magát a nemzetközi prérire, anélkül, hogy TikTok-influenszerré vált volna. (Semmi bajom a rövid videótartalmakkal, csak nem kimerítő és kielégítő abban az esetben, ha valami nagyobbra szánja az ember a fejét.)

Forrás: Charlie Ottley személyes archívuma / Facebook

Nézzük csak, mi van a tarsolyában, ha már: 2011-ben Ottley a Travel Channel számára készített egy utazási dokumentumfilmet Románia történelmi és turisztikai látványosságairól, Wild Carpathia címmel. Ebben – nem meglepően – Károly király (akkor még herceg) is szerepel, 110 országban sugározták világszerte, és 11 nyelvre fordították le.

2017-ben Ottley a Wild Carpathia 4. epizódját 193 tagállam képviselőinek és 400 VIP-nek mutatta be az ENSZ New York-i székházában, később a sorozat elnyerte a „2020 legjobb dokumentumfilmje” címet a romániai Brassóban megrendezett Alpin Filmfesztiválon.

Noha Ottley a világ több szegletében (például évekig Dél-Amerikában) is készített dokusorozatot, volt több brit sajtóorgánum vezető publicistája (például a BBC-n is), rendelkezik filozófiai és teológiai tanulmányokkal is, valamint költői vénáját is megvillantotta, Románia kiemelkedő szerepet játszik az életében, és úgy tűnik, nem hagyta alább annak promoválását.

2017 óta írta és rendezte, vezette producerként és műsorvezetőként a Flavours of Romania (Románia ízei) című sorozatot a román nemzeti televízió (TVR) számára. Később a Digi24, Digi World, Digi Life, TVR International és Kanal D tévécsatornákon is sugározták, most pedig egy jó ideje elérhető az egyik legnépszerűbb és mindenki által hozzáférhető Netflix streaming-oldalon.

Amellett, hogy 2020-ban Ottley négy rövidfilmet írt, szerkesztett és narrált a BBC számára a romániai turizmus népszerűsítése érdekében, és Károly királlyal együttműködve hozott létre egy ötperces dokumentumfilmet a belföldi turizmus támogatására a covid-járvány következtében, mai napig a legnépszerűbb a Flavours of Romania, amely nem is egy, hanem mindjárt három szezont ért meg – legutóbbi éppen 2024-ben készült, és mostanra vált nézhetővé a Netflixen.

Ottley sorozatát lelkesedéssel követtem akkoriban, amikor még Románia épp csak lábadozott a pandémiás lezárásokat követően, jól esett látni, mi minden vár még felfedezésre, amiről eddig nem hallottam.

Vagy mert nem tudott róla. És miért nem tudott róla? Mert senki hazainak nem jutott eszébe, hogy vegye a fáradságot és reklámozza, vagy nem látta benne a potenciált.

A lényeg: Ottley felpattan Harley Davidsonjára és körbemotorozza Romániát (láttuk ezt világviszonylatban például Ewan McGregor skót színésszel is), a sorozatot pedig régiókra osztva nézhetjük meg, így Máramaros, a Körösök vidéke, Bánság, Erdély nyugati és keleti része, Moldva, Dobrudzsa (Duna-delta és tengerpart), Munténia és Olténia is sorra kerül, sokszor egymást kicsit fedve, a régiós határvidékek sajátosságait megmutatva.

Nincsenek éles elválasztások és nincs történelemhamisítás: ha senki se lehet próféta a saját országában, akkor egy angolnak kell biztosítania a saját országunkban a hitelességet. Így kerülnek a képernyőkre az ukránok, a ruszinok, a csehek, a szerbek, a törökök és még a maradék szászok – ők nyilván eléggé asszimilálódtak. A cigányság képezi az átmenetet az előbbiek és a magyarok között, több régióban is felbukkannak zenészként, zenetörténészként, vagy gasztronómiai példák hozóiként.

A magyarok organikusan épülnek, szövődnek bele a fel-felbukkanó társaságokba – a nagybányai motoros klub vezetője magyar, a székelyföldi természetvédelmi területek vezetői értelemszerűen magyarok, több szakember, szakács, vendéglátó neve is magyar Erdély-szerte, és nem csak akkor, amikor többségében magyarlakta területekről van szó.

A műsor harmadik évadában a Moldovai Köztársaságba is átutaznak – az jutott eszembe erről, hogy ha Charlie Ottley történetesen Magyarországról forgatott volna dokusorozatot,

(Innen már csak dörzsölhetjük össze a kezeinket, mint a legyek.)

A sorozat varázslata abban rejlik, hogy mindenki megtalálja magának a megfelelő turisztikai célpontokat: vannak a modern és hagyományos elemeket mesterien ötvöző luxusszállók, butik-borászatok, nemzeti parkok, kevéssé ismert tavak és folyók mellett húzódó bohém kuckók, extrém sportokat űzők számára kialakított ötletes helyszínek, faluturizmust szinte a semmiből megteremtő helységek, különleges klímájú vidékek, történelmi vonatkozású központok, népművészetükről és viseletükről híres települések, természeti látványosságok, remek falatozók és vendéglők, zarándokhelyek és vallási, szakrális jelentőséggel bíró helyek. Minden, mi szem-szájnak ingere.

Amiről kevés szó esik, az az, hogy bizonyos helyekre hogyan lehet eljutni, pontosabban arról, hogy autó vagy motorbicikli hiányában hogyan lehet eljutni, ugyanis jobbára tényleg csak két- vagy négy keréken elérhető mindaz, amit láthatunk, ennek ellenére élményvasutak is szerepelnek a „repertoárban”. Mentségére legyen mondva, minden alkalommal jelzi, hogy éppen négykerék-meghajtású járgány szükséges-e, mennyire rossz az út, mennyire elhagyatott vagy főúttól távol eső az illető hely.

Az izgalmasabbnál izgalmasabb helyszínek mellett azonban

Egy félmosoly arra vonatkozóan, hogy micsoda bürokrácia kell mindennek a felújításához, milyen buktatói vannak egy projektnek, vagy hogy éppen mennyit kell várni ahhoz, hogy „elintézzenek egy papírt”. Netán mi a jó égért kell ízléstelenül felújítani egy várat (László vára a Vaskapuknál a Duna mentén), miért omlanak össze műemléképület-kategóriába illő fürdővárosok létesítményei (Herkulesfürdő, Govorafürdő), miért ürült ki néhány, impozáns épületekkel rendelkező, egykori virágzó kisváros (Calafat, ahogy 80 százaléka az épületeknek kihalt és romos), vagy miért szarják össze az emberek Bethlen Lajos olasz stílusban épült kastélymaradványát és síremlék-barlangját a Beszterce-Naszód megyei Kerlésen (Chiraleș) az út mentén, urambocsá. (Erről itt írtunk korábban, videó is van hozzá.)

Szóval Ottley nagylelkű, lelkes és pozitív, de nem kíméli azért a nézőt időnként. A fájdalmas realitásra azonban nem az ítélkezés leplét húzza rá, hanem megpróbál történelmi fogódzókat keresni a pusztulás okaira, ez nyilvánvalóan a múlt rendszer többnyire, de a jelenlegi nemtörődömség is fel-felbukkan. Szóval semmi nem fekete vagy fehér.

Emlékezetes, amikor meglátogatja Cristi Tabără tévést, aki azt mondja: Romániának meg kell tanulnia felnőni többszáz éves uralom és több évtizedes diktatúra után, és az embereknek meg kell tanulniuk elhinni magukról, hogy maguktól is képesek valamire, itt is lehet jó, és ide is érdemes ellátogatni, utazni. Hogy van turisztikai potenciál.

Ottley 2021-ben ide költözött – egy Brassó megyei kis faluban, Şirneában lakik a Királykő-hegység lábánál. Még 2020 júliusában együttműködött Brassó városi és megyei tanácsával, hogy négy új filmet készítsen a BBC World News számára Brassó és Erdély kultúrájának népszerűsítése érdekében, emiatt Brassó a díszpolgárává avatta őt.

A stábbal, Ottley középen. Forrás: Flavours of Romania Facebook oldala

Nemrég derült ki – finom angolsággal és román közreműködéssel –, hogy Ottley öt éve küszködik azzal, hogy megkapja a román állampolgárságot. Erről az esetről éppen Radu Miruță gazdasági miniszter számolt be röviden – a minisztériumban váratlanul meglátogatta őt Ottley, aminek ő nagyon örült, és hogy meg is állapodtak néhány jövőbeli együttműködési projektről. Csakhamar kiderült, hogy Brassó díszpolgárának román állampolgársága legalább olyan nehéz feladatnak bizonyul itt, mint mostanában a poszt-Brexites letelepedési és munkavállalási engedélyek EU-állampolgároknak az Egyesült Királyságban.

„Megtudtam olyasmit is, ami meglepett: miután öt évvel ezelőtt Brassó díszpolgára lett, Charlie benyújtotta igénylését a román állampolgárság felvételére. A dossziéja azóta kering a bürokrácia útvesztőjében. Ismerős, nem?” – mondta a miniszter.

Pedig a filmes szakember még románul is tanul, és elég sokat ért – a legújabb évadban elég sokszor szólal meg románul. És senkit nem kötelez, hogy angolul beszélgessen vele a különböző megállók, interjúk, intermezzók alatt – csak aki úgy érzi, hogy bírja a nyelvet, az szólal meg angolul. Azt pedig szép látni, hogy vannak, akik törik az angolt, de úgy-ahogy, kelet-európai akcentussal, hibákkal együtt is úgy érzik, meg kell tisztelniük őt azért, mert népszerűsíti hazájukat. Román ide, angol oda – ennek mi, erdélyi magyarok is örülhetünk, ha már itt fúj nekünk a szél.