Erdély legsanyarúbb sorsú kastélyánál jártunk, amiből nem maradt más, mint egy meggyalázott barlangsír (VIDEÓval)

Amikor 1803-ban gróf Bethlen Lajos nagybátyjától, Bethlen Gergelytől megkapta a kerlési birtokot, azzal az eltökélt szándékkal kezdett építkezésbe, hogy anyagi lehetőségeihez mérten, Erdély legpompásabb nemesi lakát és páratlan gonddal megtervezett kertjét alakítja ki a Szent László-legendából is ismert cserhalmi dombon. Megvolt hozzá a tudása,  hiszen egy rendkívül tanult férfi volt, külföldi útjai során pedig bőven volt alkalma inspirációt szerezni a kor építészeti és művészeti trendjeiből.

Az olaszos jegyekkel bíró, Bécsből hozott holmikkal berendezett klasszicista kastélyból mára semmi sem maradt,

a kalandos életű gróf emléke is feledésbe merült, mégis tudjuk, hogy terve bevált, hiszen hosszú éveken át, messze földről is a csodájára jártak birtokának. A terv sikerét néhány fennmaradt korabeli írás is tanúsítja, de a legékesebb bizonyítéka a népszerűségnek egy rendhagyó „vendégkönyv”, mely több mint két évszázad elteltével is hirdeti, milyen hírességek fordultak meg itt.

Még mielőtt valami átlagos könyvecskére gondolnánk: ez a „vendégkönyv” tulajdonképpen a Bethlen Lajos és felesége barlangsírját körbeölelő sziklafal, melyre olyan neves személyiségek vésették fel a nevüket, mint Döbrentei Gábor író, Kornis János erdélyi kormányzó, Szepessy Ignác püspök, báró Jósika Miklós, Von Kottenburg báró, Deák Ferenc politikus, vagy Kazinczy Ferenc író, költő. Utóbbi elsősorban a franciakert és az angolkert elemeit felsorakoztató parkot méltatta, a kriptát díszítő szobrászati alkotásokért már nem rajongott, pedig egy nevezetes bécsi kőfaragó, Josef Schmelzer alkotásai voltak.

A helyszínt Bordás Beáta muzeológussal jártuk be,

aki megmutatta az egykori sírhelyeket, beszélt a Bethlen-családról, arról, hogy mit jelképez az ott fennmaradt néhány kőfaragvány, hogyan nézhetett ki eredetileg a kripta, és felhívta a figyelmünket a felirat-töredékekre is.

[embed]

[/embed]

A park a leírások alapján leginkább egy élményparkhoz hasonlíthatott, a kastély homlokzatán emléktábla hirdette, hogy Bethlen Lajos „a barátságnak építette és szentelte”. Ebben a munkában a furfangos eszű Bodor Péter marosvásárhelyi ezermester segítette, aki különféle szerkezeteket, zenélő csengettyűket, szélhárfát épített a parkba. Sőt, egy remetének öltöztetett mechanikus gépet is kialakított, amely egy remetelakból ijesztgette az arra járókat. Mindez az 1800-as évek elején kuriózumnak számított, és nem csak Erdélyben. Filagória, vadászlak, egy mű várrom, fürdőház, Neptun-szobrokkal díszített szökőkút, patakkal körbeölelt sziget, virágoskert és még egy fából készült torony is ékesítette a birtokot. Egészen eklektikus lehetett.

Jogos a kérdés:

ha ilyen különleges megvalósítás volt, akkor hogyan válhatott enyészetté?

Bethlen Lajos hiába ápolt jó viszonyt a Kerlésen élő szászokkal és románokkal, építette újra az eredetileg a cserhalmi dombon álló házaikat, emelt számukra templomokat, a birtok az 1848-49-es puskaporos hangulatban sorozatos pusztításokat szenvedett. A báró fegyvergyűjteménye például 1848-ban tűnt el, amikor a fellázadt román parasztok betörtek a kastélyba, megverték és Galacra hurcolták, hogy ott majd döntsenek a kivégzéséről. Ezt is túlvészelte, mint korábban megannyi párbajt, cselszövést, szerelmi intrikát, bebörtönzést, különféle bírósági ügyeket, vagy a napóleoni hadak ellen szervezett nemesi felkelésben való részvételt. Mindezekről részletesen beszámol önéletírásában, ahogy szerelmi életét is részletesen kitárgyalja.

Feleségéről, Bethlen Kláráról csak keveset tudunk, de az önéletírás szerint „a szelídségnek, jóságnak eleven képe, tiszta erkölcsessége, békeszeretősége, csendes jámborsága, páratlan türedelme” sem volt elég ahhoz, hogy megfékezze a férfi „idegen ingerlések iránti vágyát”. Bethlen Lajos szabadon élhetett mellette, és bár többször megégette magát a szerelemben – első mátkája öngyilkos lett –, a nők iránti rajongása nem csitult. A legszorosabb szálak a Bánffy-házhoz tartozó Klein Nettihez fűzték, akivel Kolozsváron tartott fenn egy szerelmi fészket, miközben a város fontos mecénásává vált. Kibérelve a Redut nagytermét és egy fogadót folyamatosan gondoskodott arról, hogy a város előkelőségét szórakoztassa. Klára halála után Klein Netti a kerlési kastélyba is beköltözött.

Klára viszonylag korán, 1839-ben hunyt el, férje 1867-be követte.

Kriptájuk a kastély alatti, homoksziklába vájt barlangban volt megtalálható, de idővel ezeket is feldúlták. Lányaik házasságaik révén más nemesi birtokra kerültek, unokáik is máshol nevelkedtek. Az 1900-as évek elején a kastély még állt, 1945-ben végleg elbontották.

Ma már a birtok területe sem látogatható, egyedül a barlangsír, ahol már az említett feliratok is fennmaradtak. Látogatják is sokan, de nem azért, hogy megcsodálják a még megmaradt szobrokat, hanem azért, hogy dolgukat végezzék el benne. Mivel a barlangsír egy viszonylag forgalmas út mellett található, sokan megállnak itt megpihenni, így vált a nemesi kripta közvécévé és szemétlerakó hellyé.

Az emberek mentségére legyen mondva, hogy sokan nem tudják a hely történetét, igaz, egy román nyelvű, sok történelmi adatot tévesen ismertető táblát is kihelyeztek. Néhányan a szívükön viselik a kripta sorsát, időnként kitakarítják, egy fából készült kaput is felszereltek a bejárathoz, de ez nem tartja távol a betolakodókat. Időnként születik egy sajnálkozó cikk, hogy milyen kár érte...

Kétszáz évvel ezelőtt a Bethlen-birtok megadta a lehetőséget Kerlésnek, hogy európai hírű településsé váljon,

kiemelkedjen a Mezőség és a Sajó vidékének falvai közül. Bethlen Lajos minden pénzét arra áldozta, hogy birtokával ezt a célt szolgálja. Ezt a lehetőséget viszont a kétszáz év alatt többszörösen is elszalasztotta a falu, igaz, a körülmények – a két világháború, majd a kommunizmus évei – sem tették lehetővé, hogy megmentsék a menthetőt, ha egyáltalán valakinek ez megfordult volna a fejében. Így Kerlés egyetlen dologról híres ma: van egy emberi ürülékkel teli barlangsírja, ahol halála után 150 évvel sem hagyják békében nyugodni azt, aki a legtöbbet tett a településért.