// 2024. október 18., péntek // Lukács
ki volt itt elébb???

Doboka, avagy a csausiszta történelem-átírás egyik… fellegvára

Doboka vára, illetve, ami megmaradt belőle. Gelu vajda átröppen épp a képen, képzeletben bár. (Fotók: Szántai János)

Doboka vára, illetve, ami megmaradt belőle. Gelu vajda átröppen épp a képen, képzeletben bár. (Fotók: Szántai János)

Doboka vára, illetve, ami megmaradt belőle. Gelu vajda átröppen épp a képen, képzeletben bár. (Fotók: Szántai János)

A kommunista rezsim nemzeti korszakában sokan és sokat dolgoztak azon, hogy Doboka várába valahogy beültessenek egy bizonyos (román) Gelut. Össze is jött az elvtársaknak. Megnéztük, mi van ott ma.

A nyár szelfivé merevedik a telefonokon, esetleg (búmerveszély!) emlékké szelídül a zöldjüket lassan elengedő fák árnyékában. Az embernek nincs is kedve nekivágni a világnak. Elkezdődött az iskola, aztán az egyetem, tömegek zárják el a szabadulni vágyó polgár elől az egérutakat. Elheverünk a tévé előtt, egy melegebb zugban, kezünkben egy könyv, kezünkben egy táblagép, kezünkben egy telefon, egy pohár bor, egy pohár fű… és várjuk a tavaszt.

Én is ezt szoktam csinálni október és március, na jó, április közt. Rendezgetem a papírjaim (az íróasztalon), firkálmányaim, fotóim (a számítógépen.) Nemrég történt, hogy valamelyik rádióban hallottam, egy quad felborult Dobokán, persze ült rajta egy pasas, aki jól odaverte magát, élesztgetni kellett. Utálom a quadokat. A quadosokat nem utálom, az csúnya szó, de nem is rajongok értük. Pökhendi alakok, felverik a délutáni rétek, dombok csendjét, az arra járót csak azért nem gázolják el, mert azért jó esetben börtön jár, de lazán elbőgetik mellettük az ostoba gépüket, szórják a port, sarat szanaszét, mert nekik lehet ám, öcsém… szívesen betiltanám az összes nyavalyás quadot, ha tehetném, legalábbis a természet lágy ölén. De Isten látja lelkem, nem kárörvendtem a dobokai pasas baján.

Az ember nyugodtan sétálgathat a dobokai várfalon. Ha szekérrel nem is, gyalog biztos.

Az ember nyugodtan sétálgathat a dobokai várfalon. Ha szekérrel nem is, gyalog biztos.

Az jutott eszembe, hogy – tessék elképzelni: Kolozsváron születtem, itt élek azóta is, és még sose jártam Dobokán. Pedig alig 40 kilométerre van a várostól. És van ott egy híres-nevezetes vár. Meg egy Rhédey-kúria (elvileg, ha még áll). Meg egy Teleki-kastélymaradék is. Meg még ki tudja, mi.

No, egy szombaton beültem az autóba, mindenféle nehézség nélkül elhagytam a várost (tényleg, sehol se volt dugó) és háromnegyed órába se telt, máris ott álltam Doboka központjában. Bal oldalamon a polgármesteri hivatal, egy tágas udvar mélyén, a kerítés előtt egy hatalmas táblán ott állt, hogy hol vagyok és miféle csodák vannak körülöttem. Igazi csodák is voltak azon a táblán: a récekeresztúri bölényfarmon jak is van. Mit keres Kolozs megyében a jak, a Jóisten tudja.

Na de merre van az a fránya dobokai vár? Benéztem a polgármesteri hivatallal szemben levő kocsmába. Két polgár iszogatott (délelőtt 11 óra körül járt az idő). Kérdeztem a várat, ó, az könnyű, mondta az egyik, a beszédesebb. Kimegyek, aztán előre, aztán egyszer csak balra. Valóban könnyű.

A dobokai ortodox templom udvarán egy sír. A síron felirat: Perșa Ioan diacul. Vagyis Perșa Ioan, a deák. Szépen összecsúsztak a nyelvek.

A dobokai ortodox templom udvarán egy sír. A síron felirat: Perșa Ioan diacul. Vagyis Perșa Ioan, a deák. Szépen összecsúsztak a nyelvek.

Na és a Rhédey-kúria, az merre van? Ó, az… hát az… nincs. Összeomlott? Nem. Csak… na jó, megsúgom. (Figyelem, enyhén szürreális rész következik!) Az magánügy. Nem értettem. A polgár felállt odalépett hozzám. Ha a sörösüveg nyaka csirke lett volna, meg is nyuvadt volna. Na szóval, maga, látom, jó román (nagyot haraptam az alsó ajkamon, erősen kísértett a nevetés), elmondom. Elmegy itt jobbra, mintha kimenne a faluból, de nem megy ki, nem ám, bent marad, érti… bent…

Bólogattam sűrűn, hogy értem, ezt nem lehet nem érteni, bent maradok, mint egy jó román. Na, és akkor, folytatta a polgár, átmegy a hídon… de nem a nagy hídon, hanem a kicsin, mert ha a nagy hídon megy át, vége! És ott lesz. A kis hídon megy, érti, a kicsin… Mondtam, értem, a kicsin és kihátráltam a kocsmából. A polgár az autóig követett, szelíden lóbálta a sörösüveget és mondta, mondta: Nem a nagy hídon, a kicsin, ott megy, megy…

A dobokai református templom. Az embernek óhatatlanul Jékely Zoltán verse jut eszébe, a marosszentimrei templomról. Mindkettő megvan, áll, szép. Csak a hívek fogynak.

A dobokai református templom. Az embernek óhatatlanul Jékely Zoltán verse jut eszébe, a marosszentimrei templomról. Mindkettő megvan, áll, szép. Csak a hívek fogynak.

A visszapillantó tükörben láttam, integet. Visszaintettem. És mentem. Először előre, aztán egyszer csak balra. És tényleg, a kis dombon ott állt a dobokai vár. Illetve az, ami megmaradt belőle. Néhány fal. Az ember besétálhat, felmászhat a valóban vastag falakra, végigsétálhat rajtuk, elnézheti a völgyet jobbra is, balra is, eltöprenghet azon, hogy is nézett ki az erődítmény annak idején (mert egy fia tábla, rajz, felirat, nem sok, annyi sincs a helyszínen). A dobokai vár nem is a látványossága okán fontos.

Ez a halom volt a csausiszta történelem-átírás egyik fellegvára.

Sokan tudják, hogy kábé a hatvanas évektől kezdve a hazai internacionalista kommunizmust szép csendben kiszorította a nemzeti (nacionál-) kommunizmus. Amelynek egyik alapvető törekvése a román (dák) gyökerek felmutatása, a saját mítoszok megteremtése és az elsőbbség igazolása, mármint a „hódító” magyarokkal szemben. Voltak ennek a mozgalomnak élen járó tudósai, például Ștefan Pascu történész és Constantin Daicoviciu (ő legalább régész is volt), akik, ha tetszik, minden áron rá akarták húzni az ideológiai gatyát a valóságra. Az alapot Anonymus Gesta Hungarorum című krónikája szolgáltatta, pontosabban annak egy része, amelyben egy bizonyos Gelu nevű blachról, vagyis oláhról, vagyis románról esik szó.

Gelu, a román. Lehet, életében nem járt Dobokán. De a mellszobra ott ágaskodik, mint helyi héroszé.

Gelu, a román. Lehet, életében nem járt Dobokán. De a mellszobra ott ágaskodik, mint helyi héroszé.

A fent említett tudósok az anonymusi szöveg homályos utalásai alapján azt találták ki, hogy ennek a Gelunak Dobokán volt a vára. És 1964-ben elindultak (még vagy nyolc régész társaságában), hogy megtalálják a Román Szent Grált, a Nagy Árkánumot, amely bizonyítja, hogy először a románok voltak itt, Erdélyben, s csak utánuk érkeztek a kurafi magyarok.

Na, ástak, ástak, olyan 1967-ig (a régészetben ez kicsit vicces, a hírek szerint, egy komplex ásatási terület alapos feltárása sokkal több időt vesz igénybe), aztán siettek kijelenteni (gyakorlatilag nulla konkrét bizonyítékkal a kezükben), hogy igen, hurrá, Doboka Gelu vára, aki a magyarok beduvadása előtt már ott volt és békésen tett-vett.

Amit nem mondtak el: a 9. századig találtak emberi jelenlétre utaló nyomokat, aztán semmit, egészen amíg a magyarok megérkeztek. Szóval büdös volt ez a Gelu-sztori erősen. Na de a derék gazember-tudósokat ez nem érdekelte. És olyan szívósan terjesztették a Gelu-mesét, hogy beleivódott a román köztudat szövetébe, olyannyira, hogy a történelemkönyvekben jóval a rendszerváltás után is arról értesülhettek a nebulók, hogy hej, a jó öreg Gelu ott védte az ősi román földet a betörő magyarok ellen. Néhány román történész, újságíró cáfolta Pascuék történelem-eltörlési kísérletét, nem nagy sikerrel. A történelem kerekei lassan őrölnek, mondják.

Balra: a nevezetes kendilónai körisfa, amely alatt a legenda szerint az egyik Kendi urat fülön csípték. (Forrás: Zakariás Erzsébet Képek könyve. Táj- és kultúrtörténet képekben című kötete). Jobbra: a nagy fa a vadásztoronyhoz vezető úttalan úton. Hogy milyen fajta, nem tudom. De jó nagy.

Balra: a nevezetes kendilónai körisfa, amely alatt a legenda szerint az egyik Kendi urat fülön csípték. (Forrás: Zakariás Erzsébet Képek könyve. Táj- és kultúrtörténet képekben című kötete). Jobbra: a nagy fa a vadásztoronyhoz vezető úttalan úton. Hogy milyen fajta, nem tudom. De jó nagy.

A táj viszont csodaszép, úgyhogy leheveredtem a vármaradvány közelében, hallgattam, hogy fűrészelik a télire való fát valahol a völgyben és nem, nem jelent meg Gelu szelleme ég és föld között.

Aztán elindultam megkeresni a Rhédey-kúriát. A nagy hidat megtaláltam, ám a kicsit sehogy se sikerült. Mikor már harmadszor fordultam meg (a GPS se segített, nyoma se volt rajta az objektumnak), gondoltam, egye fene, átmegyek a nagy hídon, lesz ami lesz. Átmentem, neki a dombnak, semmi. Kérdezgettem a nem kocsmázó embereket, csak a fejüket rázták: ilyen ház náluk nincsen. Végül feladtam, őszintén és töredelmesen bevallom. (Itthon megnéztem: hát, a tavaly még állt, így.)

Felmentem a szemközti dombra, megnéztem a református templomot. A csinos (és jó állapotban levő, felújított) kis épület ott egyensúlyozott a lejtő szélén, mint egy artista. Nehéz is ebben a faluban istenházának lenni, amikor 12 darab magyar lélek lakik benne, ha igazak a hivatalos adatok. Bemenni nem lehetett, nekidőltem kicsit a kapufának, elmajszoltam egy almát, aztán intettem a Jóistennek, hátha épp arra van dolga és mentem visszafele.

Odalent a völgyben megálltam egy percre, egy palack vízért. Az út másik oldalán tatarozták épp a művelődési házat. Átmentem, benéztem a védőháló mögé. A kertben egy Gelu-mellszobor állt. Hősiesen.

A kendilónai Teleki-kastély talpon maradt vadásztornya. Hogy meddig marad még talpon, ha nem avatkozik valaki közbe? Jó kérdés.

A kendilónai Teleki-kastély talpon maradt vadásztornya. Hogy meddig marad még talpon, ha nem avatkozik valaki közbe? Jó kérdés.

A boltban megkérdeztem az eladó hölgyet, ki faragta a Gelut. Fogalma nincs, mondta. És tényleg itt volt főnök? Azt mondja a polgármester, nevetett a hölgy. Ja hát persze, nevettem vissza rá. A polgármesterek csinálják a történelmet. Mi csak szavazunk rájuk. Nevetve búcsúztunk.

Dobokától egy nekirugaszkodásra ott van Kendilóna. A Kendiék Lónája. A Kendi család elég balszerencsés népség volt. Pedig megvolt a lehetőségük, hogy Erdélyország sorsát alakítsák. Az egyik Kendi, bizonyos Ferenc Erdély vajdája is volt. Amíg Izabella királynő (tudják, János Zsigmond mamája) le nem vágatta a fejét. Később ennek a Ferenc vajdának a fia is hasonló sorsra jutott, őt Báthory Zsigmond fejdelem nyakaztatta le. Még később történt, hogy egy bizonyos Kendi István nevű erdélyi kancellárt is le akartak kapni a tíz körméről, ezúttal Báthory Gábor lett mérges valami összeesküvés miatt – no de a kancellár idejében meglógott a hóhérpallos elől.

A torony belseje. A földszint viszonylag veszélytelen (persze, bármikor az ember fejére zuhanhat a mennyezet, a fal). Lépcsők már csak mutatóban vannak, lógnak csinosan a levegőbe.

A torony belseje. A földszint viszonylag veszélytelen (persze, bármikor az ember fejére zuhanhat a mennyezet, a fal). Lépcsők már csak mutatóban vannak, lógnak csinosan a levegőbe.

Szóval, a Kendi család lassan kikopott a történelem nagy színpadáról, jöttek más családok, és a birtok végül a Telekiek kezébe került, akik mutatós kastélyt húztak fel Kendilónában. Csakhogy az egyik Teleki kicsit túlzottan szimpatizált a kurucokkal, mire a labancok nekimentek a kastélynak. Persze, később megjavították, de már nem volt a régi.

Aztán az 1900-as évek első felében végleg kicsúszott a Telekiek kezei közül. Pár tulajdonosváltást követően egyenest bele a kommunisták markába. Akik termelőszövetkezetet csináltak belőle, hát persze. Ma két épület áll a birtokon: egy vadásztorony, meg egy másik építmény, de abban öregotthon működik, coki, nem lehet csak úgy besétálni.

A vadásztornyot hamar kiszúrtam, ott magasodott a fák között. (Miért is vadász, futott át az agyamon, hát Újfalvi Sándor erdélyi vadászatokról írott könyvében említi, hogy a puskák irtó gyatra jószágok voltak kábé a 19. századig, hogy a fenébe talált el bárki bármit is olyan magasról, messziről?) Néztem, merre az odavezető út… sehol. Körülötte nyilván kialakult a birtokrend. A jobb oldalon módos lakóház, a bal oldalon az öregotthon, közben egy üres telek, rajta hatalmas fa.

A kendilónai református templom. Előtérben a díszes kapu, ahol annak idején a helyi arisztokrácia ment be a templomkertbe. Most már nincs se arisztokrata, se nyitott nagykapu.

A kendilónai református templom. Előtérben a díszes kapu, ahol annak idején a helyi arisztokrácia ment be a templomkertbe. Most már nincs se arisztokrata, se nyitott nagykapu.

A legendárium szerint annak idején valahol itt állt a nevezetes kendilónai kőrösfa (avagy kőrisfa), amely arról volt híres, hogy pont alatta fogták el valamelyik lenyakazandó Kendit. No, ez a fa lehetne akár amaz is, noha meg nem tudom mondani, kőris-e.

Felkötöttem a gatyámat és nekivágtam az úttalan útnak. Az elején könnyű volt, a telek füve nem ellenkezett, csak a két oldalt levő kerítés mögül acsargó ebekre figyeltem a szemem sarkából, nehogy hézagos legyen valahol a drót. A telek végén viszont igazi csalánerdő fogadott. Meg minden egyéb bokor, gaz, szederindák.

A minidzsungel kellős közepén, a torony előtt egy igen civilizált tábla állt, amelyre gondos kezek ráírták a Teleki-kastély történetét. Mondanom sem kell, két nyelven, igazán felvilágosultan: románul és angolul. (Eljátszottam a gondolattal: Stanley biztos bemerészkedne idáig, ha itt sejtené Livingstone doktort.) Az utolsó mondat a kedvencem, idézem:

„Ma csak a vadásztorony áll még, illetve a kastélypark egy része, melynek fáit a nedveikben csurgó történelem súlya mélyre gyökerezteti.”

Benéztem a toronyba. A felmenéssel kizárólag bajnok falmászók próbálkozzanak, lépcső ugyanis rég nincs, és a fal is olyan, hogy bármelyik pillanatban bedőlhet. Viszont szépnek szép lehetett, mármint fénykorában. Meg impozáns, a maga égnek meredő virilitásában. De hogy ezt ki fogja helyreállítani valaha is?! Olvastam a sajtóban, hogy próbálkozik a község. Szerintem sok zsák pénzre lenne szükség. És hát csak a toronyért meg a dobokai falakért ki jönne el idáig?

Ez a plakát nyári helyhatósági választások idejéből maradt itt, a templommal szemben, egy kapun. Balra Doboka község polgármestere. Csak jó ember lehet, ilyen kalappal. És írja, írja a történelmet.

Ez a plakát nyári helyhatósági választások idejéből maradt itt, a templommal szemben, egy kapun. Balra Doboka község polgármestere. Csak jó ember lehet, ilyen kalappal. És írja, írja a történelmet.

Kiverekedtem magam a bozótból és behajtottam a faluba, a református templom mellé. A pompás épület (ez is szépen felújítva) zárva volt, persze. Bekopogtam a parókiára, otthon is találtam a tiszteletes asszonyt: mosolygós, megnyerő hölgy. Azonnal átjött velem, kinyitotta a templomot, mesélt, mesélt, elmondta, hogy bár 100-nál kevesebb magyar ember lakik a kábé 700 lelket számláló faluban, egy ideje fiatalok költöznek ki Kendilónára, akik itt képzelik el az életüket. Ami valóban jó hír.

Elbeszélgettünk kicsit a templomkertben, a barokkos, teledíszített (és régóta zárva álló) arisztokrata kapubejárat mellett (na igen, minek legyen nyitva, ha elfogytak az arisztokraták?), aztán elköszöntem és elindultam hazafele.

Azon töprengtem útközben, tényleg fontos-e az, hogy ki volt itt előbb. Kinek magasabb a vadásztornya. Satöbbi. Vagy az (lenne) a fontos, hogy ha már így hozta a történelem, tiszteljük egymás kultúráját… és vagyonát, amelynek jó részét bizony elkoboztak a magyaroktól az elmúlt 100 évben. Na, itt lenne még mit tenni. Dobokán innen és túl.

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Ilyet se látott még a Camp Nou stadion: Románia Albánia ellen, gerendával, ököllel…
Főtér

Ilyet se látott még a Camp Nou stadion: Románia Albánia ellen, gerendával, ököllel…

… egy sofőr megunta a dugót és a rendőrök hiányát, nekiállt forgalmat irányítani… és Elena Lasconi elnökjelölt asszony elfelejtette, hogy vannak amerikai NATO-csapatok az országban.

Észak-erdélyi autópálya: hatodszor is elhalasztották az építő kijelölését a legdrágább és legnehezebb szakaszon
Krónika

Észak-erdélyi autópálya: hatodszor is elhalasztották az építő kijelölését a legdrágább és legnehezebb szakaszon

Zsinórban hatodszor halasztotta el az országos közútkezelő társaság (CNAIR) az észak-erdélyi autópálya Zilah környéki, egy 2,8 kilométeres alagutat is magában foglaló szakaszának megépítésére kiírt közbeszerzési eljárás nyertesének kihirdetését.

Domokos Géza esete a magyar nagykövetség titkos megbízottjával a hetvenes évek Romániájában
Főtér

Domokos Géza esete a magyar nagykövetség titkos megbízottjával a hetvenes évek Romániájában

Mire következtethetünk a Kriterion igazgatója és egy Koltai Ervin fedőnevű diplomata kapcsolatából? Fodor János történésszel beszélgettünk.

Elhunyt Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár
Székelyhon

Elhunyt Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Ötvenhét éves volt.

„Minden magyarért megharcolt, és most megpihent” – Meghalt Potápi Árpád János államtitkár
Krónika

„Minden magyarért megharcolt, és most megpihent” – Meghalt Potápi Árpád János államtitkár

Elhunyt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Az 57 éves politikus tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála megrázta a közvéleményt Magyarországon és a teljes Kárpát-medencében.

Leteszteltük, mennyi időt spórol meg nekünk Sepsiszentgyörgy elkerülőútja
Székelyhon

Leteszteltük, mennyi időt spórol meg nekünk Sepsiszentgyörgy elkerülőútja

Havonta százezer áthaladó járműtől szabadítja meg a háromszéki megyeközpontot az elkerülőút, amelyet szerdán délben ünnepélyes felvonulást követően adtak át a forgalomnak. A nyitás után mi is tettünk egy próbakört, és a stopperóránkat is magunkkal vittük.

// még több főtér.ro
Modern szolgasorsban Székelyföldön
2024. október 03., csütörtök

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
2024. október 03., csütörtök

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.