„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

A Facebook hírfolyam rutinszerű céltalan, üres pörgetése káros a mentális egészségre, hozzásegíthet az idő előtti zombivá váláshoz, és úgy általában cseppet sem előremutató tevékenység, de nem mindig megspórolható. Kiváltképp, ha az újságíró a közösségi médiából is tájékozódik a világ eseményeiről. Nemrég rutinszerűen, minden indok nélkül görgettem és frissítettem a hírfolyamot, amikor az algoritmus feldobta a Norvégiai mindennapok című blogot.

Vannak fájó kézilabda vereségeink a norvégoktól. Szeretem a sífutást és a biatlont, alkalmanként a Norvégiából (is) származó black metal is megy a lejátszóban. Ismerem Széphajú Harald és Vörös Erik történetét, mindig megnézem a fjordokról szóló természetfilmeket, és ismerem az olajnagyhatalommá válásuk részleteit is, de nem sokat tudok az átlag norvégokról.

Így hosszabban elidőztem a bejegyzések között, és kiderült, hogy a bloggazda erdélyi származású, alig négy éve költözött Norvégiába. Másnap, harmadnap is felkeresem az oldalt, egyre kíváncsibb lettem, ki áll mögötte, ki az, akinek az ilyen és ehhez hasonló mondatait egyre többen olvassák:

Végül úgy döntöttem, megkérdezem a Szászrégenben született, és 2021-ig Marosvásárhelyen élő, majd Norvégiában új életet kezdő Nagy Ildikót, lenne-e kedve egy interjúhoz. Igent mondott.

A blogismertetődben úgy fogalmazol, hogy otthon Erdélyben cégvezető voltál, most pedig a férjed mellett tanulsz a konyhán, kötényben. Ez nemcsak szakmai, de hatalmas mentális váltás is lehetett. Volt ebben egoharc, vagy inkább felszabadulásként élted meg, hogy kiszálltál a vezetői mókuskerékből? Mi volt a legnehezebb az új szerepkörben?

Nagyon megszenvedtem a döntéssel. Írtam egy pró és kontra listát. A kontra oszlop igencsak motivált volt: hűvös norvég nyarak, hideg tengervíz a fürdéshez, hosszú telek, sötétség, idegen nyelv, idegen környezet, eddigi karrierem lenullázása, új szakma megtanulása, főnökből beosztottá válni, család és a barátok hiánya. A pró oldalon mindössze egyetlen név szerepelt, a barátomé, aki azóta már a férjem. Végül a józan eszemre hallgattam és a rövid listát választottam. Utólag bebizonyosodott, hogy jól döntöttem, sőt, az ördög sem olyan fekete, mint amilyennek elsőre gondoljuk.

Talán a karrier elvesztése tűnt a legnagyobb akadálynak, de ezt már otthon lerendeztem magamban: elértem a maximumot a képességeimhez mérten. Nagyon szerettem a munkahelyemet és a kollégákat, de továbbfejlődni már nem tudtam volna. Az akkori kihívások hiányoznak, viszont most is sokat besegítek, főleg tervezésben a régi cégemnek, így megmaradt egy erős kapocs. Ugyanakkor tetszett az ötlet, hogy új szakmát tanulok. Nem volt könnyű elfogadni, hogy ezután nem én irányítok, de annak tudatában, hogy kisinas vagyok és nagyon akarok tanulni, könnyen ment a beilleszkedés és nagyon szeretem, amit csinálok.

Másfelől hatalmas megkönnyebbülést jelentett az új szakmám. A férjem konyhafőnök, én pedig az elmúlt négy évben a kisinasból igazi szakáccsá fejlődtem mellette. Ma már, amikor új alkalmazott érkezik a konyhára, engem bíznak meg a betanításukkal, nem pedig a régebbi norvég kollégát. A férjem is rendszeresen kikéri a véleményemet új menük összeállításakor, és a szálloda tulajdonosa is velünk együtt egyeztet a konyhai beruházásokról. Mivel Erdélyben ipari konyhatechnológiával foglalkoztam, valós, szakmai tudással rendelkezem ezen a területen.

Természetesen van felelősség, mint minden munkahelyen, de itt csak a saját munkámért felelek, teljesen más, mint egy céget vezetni. Ráadásul a szerződésem és a fizetésem teljes normára szól, viszont naponta nagyjából hat órát dolgozom. Négy év után sem tudom megszokni, hogy ennyire felszabadult lett az életem a korábbi napi 10–14 órás hajtás után. Sokszor úgy érzem, mintha állandóan szabadságon lennék. És ami a legjobb: nem kell minden apróságért felelősséget vállalnom, nem kell éjjel-nappal a cég gondjait cipelni. Most csak a saját dolgomra koncentrálok, és ha elvégeztem, kész, pont.

A család hiánya valóban fájó pont, de szerencsére a videochat nem csak fizetős hölgyeket jelent, hanem családi és baráti kapcsot is. Ezt maximálisan kihasználjuk.

Mi adta az ötletet, hogy beszámolj a norvég hétköznapokról?

Három okom van rá. Az elsőről már beszéltem, a rengeteg szabadidő. A második, hogy bár Norvégia Európában van, mégis teljesen más világ, úgy éreztem, ezt érdemes másnak is jobban megmutatni. A harmadik pedig bevallottan önző: egy kis „feltűnési viszketegség”, ahogy egyik kedvenc bloggerem fogalmazott magáról. De valljuk be, ez valahol mindannyiunkban ott lapul.

Fotó: Nagy Ildikó

Így indult el a Facebook-oldalam, a Norvégiai mindennapok. Nyáron kezdtem, és mostanra már közelítem a 12 ezer követőt, de a reakciókból látom, hogy ennél jóval többen olvassák, függetlenül attól, ki követő és ki nem. Ami eleinte csak vicces ötletnek tűnt, mára felelősséggé vált. Fontosnak érzem, hogy hiteles információkat osszak meg a magyarokkal. Közben egy remek közösség alakult ki, sokakról már tudom, éppen honnan jelentkeznek be a világ különböző részeiről.

Mi lepett meg a leginkább, amikor először megérkeztél Norvégiába? Ért kultúrsokk?

A magas fokú bizalom itt mindennapos. Vonaton a kalauz rád mosolyog és köszön, miközben te még csak próbálod előkotorni a jegyet, ő már tovább is ment. Nem kell bizonygatnod sem a tetteid, sem a szavaid hitelességét, egyszerűen elhiszik.

Hideg, távolságtartó embereknek tartják a norvégokat, akik nem a vendégszeretetükről híresek. Könnyű volt barátkozni, kapcsolódni? Mi igaz a norvégokról szóló sztereotípiákból?

A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak és elfogadóak. Viszont nem igazán befogadók. Kíváncsiak rád, honnan jöttél, milyen a hazád, de ennél mélyebben nem akarnak megismerni. Általában nem alakulnak ki életre szóló barátságok, közös grillezések vagy nagy összeborulások velük. Sőt, úgy tűnik, egymással sem ápolnak olyan szoros baráti kapcsolatokat, mint amilyenekhez az erdélyi közegben hozzászoktam.

A távolságtartásról annyit, hogy a 30 éves kisfőnököm mesélte, az iskolában azt tanulták: tárják szét oldalt a karjukat, forogjanak körbe, és az a személyes terük, oda senkit nem engedjenek be. De taníthatók, idomíthatók. A nagyfőnök például, bár itt még a férfiak sem nagyon fognak egymással kezet, engem majdnem minden nap megpuszil, sőt a férjemmel kezet fog. A norvég kolléganőm hozzám bújik. Szerintem a közelség jótékony hatását nem lehet kiirtani a génekből, és néha a tanítást egyszerűen elfelejtik a kellemes érzés kedvéért.

A romániai hivatalos ügyintézés sokakat kergetett ki a világból. Mi a helyzet ezen a téren Norvégiában?

Norvégiában a digitalizáció teljesen átszövi a mindennapokat. Egyetlen személyi szám és elektronikus azonosító segítségével bárki hozzáférhet az állami és önkormányzati szolgáltatásokhoz. Ezért tűnik minden olyan könnyednek. Nincs sorban állás, nincs papírmunka, minden online, biztonságosan és gyorsan intézhető.

Például az adóbevallás, jövedelemigazolás, adó-visszatérítés mind online intézhető. Az időpontfoglalás az orvoshoz, a receptkiváltás, a laboreredmények megtekintése szintén online zajlik, akárcsak a biztosítás terén a kárbejelentés, a szerződésmódosítás, a dokumentumok letöltése.

De a rendőrségen is online igényelhető az útlevél- és a különböző igazolványok, a lakcímváltoztatás és különböző engedélyek. Mint, ahogy a helyi önkormányzatnál is interneten zajlik az óvodai jelentkezés, az építési engedélyek kiváltása, a helyi adók befizetése. Az iskolai oktatás esetében a diákok és szülők az úgynevezett MinID nevű személyes elektronikus azonosítóval férnek hozzá az iskolai rendszerekhez, és valamennyi állami és önkormányzati szolgáltatáshoz.

Sok nyugati országban nehezen értik meg a közép-kelet-európai viszonyokat. Mennyire vannak tisztában a norvégok azzal, hogy te Romániából érkeztél, de magyar az anyanyelved és a kultúrád? Kell ezt magyarázni, vagy egyszerűen elfogadnak annak, aki vagy anélkül, hogy címkéznének? Egyáltalán tudják, hol vagyunk a térképen?

Nem tudják mi az oka, miért éltem magyarként Romániában, hiszen itt rengeteg bevándorló van a világ minden részéről, számukra ez teljesen természetes. Éppen ezért mindig felelősségemnek érzem tisztázni és elmondani, mi is az erdélyi magyarság helyzete, hogy mi nem bevándorlók vagyunk. Kis történelemórákat szoktam tartani, még az uszodában is, és a néniknek is szaunázás közben.

Fotó: Nagy Ildikó

Milyen a norvég munkahelyi kultúra? Miben más a romániaihoz képest?

Norvégiában nagyon védi a jogrendszer az alkalmazottakat. Szinte lehetetlen kirúgni valakit, és a hibákkal szemben is sokkal toleránsabbak. Évente négyszer három egymást követő naptári napot kivehetsz úgy, hogy egyszerűen betelefonálsz, nem jössz dolgozni, és még indokolni sem kell. A norvégok közül néhányan élnek is ezzel a lehetőséggel. Itt megint a bizalom a kulcsszó. A munkáltató elhiszi, hogy valóban betegség miatt nem tudtál menni. A hierarchiát sem érzed, a nagyfőnök vagy a cég tulajdonosa sem várja el, hogy kávét készítsenek neki, ő maga főzi meg.

Sokan rettenetesnek tartják a hosszú, sötét norvég teleket. Hogyan hat rád a norvég időjárás, a téged körülvevő természet? Van valami bevált recepted a téli depresszió ellen, vagy esetedben szó sincs semmiféle depresszióról?

Kiderült, hogy a nyár nem hűvös, hanem kellemes. Itt már 8 fokban, ha süt a nap, napozunk és izzadunk. Nem azért, mert hirtelen vikinggé váltam, hanem mert a napsugarak más szögben hatolnak át az atmoszférán. A levegő hűvös, de a testet felmelegíti, mint egy infraszauna. Nyáron ráadásul gyakran 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. A tengervíz valóban hideg, de engem nem tud legyőzni. Júniusban, ha már 13 fokos és süt a nap, én már fürdök. 19 fokban pedig kifejezetten jól érzem magam benne, ennél több úgysem szokott lenni.

A tengerpart közelségével előre nem számoltam. Egy órányira vagyunk a parttól, így majdnem minden hétvégén lemegyünk, télen is. Sőt, néha hét közben délelőtt is leugrunk. Ilyenkor a férjem horgászik, én fürdök.

A tél hosszú, de gyönyörű. Minden fehér, és nincs nagyon hideg, ritkán esik -10 fok alá. Télen alig pár órát van nappal, még Norvégia déli részén is. De mivel csak délután dolgozom, több napfényt látok, mint Erdélyben, ahol reggel 7-re mentem be dolgozni, és sokszor este 7 előtt nem értem haza. Itt minden napsütéses órában szabad vagyok.

A természet minden évszakban szépséges, és mindig kéznél van, a városok pedig harmonikusan illeszkednek bele. Otthonról bármelyik irányba indulok, legfeljebb két kilométer után már erdőben, folyóparton vagy tó mellett találom magam. Télen is igyekszünk minél több időt a természetben tölteni, hiszen varázslatos a fehér, érintetlen hó. Ha havazik, előfordul, hogy két-három napig meg sem áll, így pillanatok alatt akár félméteres friss hótakaró borít mindent.

Nincs jobb élmény, mint télen a tengerparton szaunázni, majd megmártózni a nulla fok körüli vízben. A depressziót nem ismerem, csak a fogalmát. Szedjük a D-vitamint, és igyekszünk minden helyzetből kihozni a maximumot. Ebben pedig rengeteget segít, hogy itt vagyunk egymásnak a férjemmel.

Azt is írtad, hogy „itthoni szemmel, de otthoni szívvel” éled a norvég mindennapokat. Hogy állsz a honvággyal, és mi az, ami a legjobban hiányzik Erdélyből?

A család, a régi barátok és a régi kollégák hiányoznak. Valamint a piac. Itt nincs olyan értelemben állandó zöldségpiac, mint Erdélyben, ezért amikor hazamegyünk, mindig kimegyek válogatni a gyümölcsök és zöldségek között, pár szót váltani a nénikkel és bácsikkal, akik árulják, és persze egy kicsit alkudozni velük, de csak a poén kedvéért.

Mit jelent számodra ma az otthon szó? Norvégia már otthon, vagy azt továbbra is Erdély jelenti?

Most már két otthonom van: itthon és otthon. Megtaláltam a helyem, vannak új barátaim is. Persze itt más egy barátság, hiszen ebben a korban az ember másképp barátkozik. Mindkettő ugyanolyan fontos számomra.

Milyen a kapcsolatod a helyi magyar közösségekkel?

Kongsberg, ahol élek, viszonylag kis város, nagyjából akkora, mint Szászrégen. Él itt néhány magyar, de nem sokan. Sajnos nincs igazán összetartó magyar közösségünk, bár vannak magyar barátaim. Létezik egy Facebook-csoport, a Magyar–Norvég Fórum, nagyon jó moderátorokkal. Ez ugyan a virtuális világ része, mégis fontos kapocs a magyarok számára.

Ha készíthetnél egy koktélt a két mentalitásából, mi az, amit egy erdélyi magyarnak el kellene tanulnia a norvégoktól, és mi az az erdélyi érték, amire a legnagyobb szükségük lenne a norvégoknak?

A norvég életmód stresszmentes, ami jórészt abból fakad, hogy kevesebbet dolgoznak, és több időt töltenek önmagukkal, a családjukkal, és sokat tartózkodnak a természetben. Itt ez könnyebben megvalósítható, mint Erdélyben, tudom, de talán ott is érdemes lenne jobban figyelni a munka és a család egyensúlyára.

Szauna a tengeren

A norvégoknak viszont a munkamoráljukon lenne mit javítaniuk, tanulhatnának a közép-kelet-európaiaktól, a magyaroktól is. Az iskolában nem tanulják meg, hogyan hozzák ki magukból a maximumot, mindenki úgy jó, ahogy van. Nincs versengés, pedig egy társadalmat éppen ez visz előre.

Mit tanultál a norvégoktól életmódról, gondolkodásról, emberi hozzáállásról?

Elsősorban a természetközeliséget. Rengeteget kirándulunk, túrázunk, ami teljesen átalakította az életemet. Az egyszerűség is fontos része lett a mindennapjaimnak. Nemcsak a munkám változott meg, hanem a ruhatáram is sokat egyszerűsödött. Magas sarkú cipőt már nem hordok, túrázni úgysem szükséges, a praktikum felváltotta a divatot, és a nők itt sokkal természetesebbek.

Megtanultam az önmagunkra figyelés fontosságát is. Itt mindenki mozog valamilyen formában. A norvégok túráznak, síelnek, az idősek is aktívak, és rendszeresen járnak uszodába.

A tolerancia és a bizalom szintén meghatározó. Ezek bennem eddig is megvoltak, bár otthon sokan naivnak tartottak emiatt. Itt viszont mindez életforma, és természetes része a mindennapoknak.

Van olyan norvég étel, amit inkább kihagysz?

Igen. A lutefisk, ami lúggal kezelt, zselés állagú főtt hal, valamint a rakfisk, a nagyon erős szagú, nyers, erjesztett pisztráng. Nem eszem őket, de elkészítem a vendéglőben.

Norvégia kapcsán muszáj szót ejteni a black metalról, az egyik legeredetibb, legellentmondásosabb zenei mozgalomról. Nem csupán zenei stílusként jelentkezett, hanem kultúrkritika, lázadás és identitáskeresés is volt, amelynek a második hulláma Norvégia társadalmi-történelmi sajátosságaiból nőtt ki. Hallgatsz black metalt? Ha igen, van kedvenced?

Meghallgattam, hogy ne haljak meg bután, legalább ezért ne. Nem az én világom.

A norvég nyelv nem a legkönnyebb. Szerinted mi a sikeres beilleszkedés kulcsa: a tökéletes nyelvtudás, vagy az alázat és a nyitottság?

A norvéggal még küzdök, de mindig szerettem a kihívásokat. Az angol sem ugyanaz nekem, mint az anyanyelvem, vagy a román, de mindenki beszéli, és ez megoldja az életemet. A norvégok mindig örülnek, ha megpróbálsz norvégul szólni hozzájuk, ez teljesen természetes.

Ha viszont nem tudsz, az sem probléma. Sőt, többször előfordult, hogy amikor angolul válaszoltam, mert nem értettem a kérdést, ők sűrű bocsánatkérések közepette azonnal átváltottak a közös nyelvre.

Mit tanácsolnál annak, aki most tervez Norvégiába költözni?

Ne induljon el úgy, hogy nincs munkája, itt nem kapkodnak az emberek után. Ugyanakkor sokkal könnyebb állást találni, ha már kint vagy. Ez persze ördögi kör, ezért a legjobb megoldás az, ha először nem adod fel teljesen az otthoni életedet, hanem kijössz egy-két hónapra, szétnézel, keresgélsz. Ha behívnak interjúra, legalább itt tudsz lenni személyesen.

Sokan elkeserednek, mert mindent feladtak otthon, és hónapok óta nem találnak munkát. A kis megtakarításuk közben elmegy a megélhetésre, ami ebben az országban nem olcsó, és még takarítói állást sem sikerül találniuk. Ezért fontos, hogy előbb körültekintően mérlegelj, és csak utána dönts a végleges kiköltözésről.

Ha nem szakképzetlen építőmunkásként, takarítóként vagy a vendéglátásban szeretnél elhelyezkedni, akkor már otthon kezdj el norvégul tanulni.

Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalnod, mi az, amit Norvégiától kaptál, és mi az, amit Erdélyből magaddal hoztál, mit mondanál?

A norvégoktól kaptam egy nyugodt, stresszmentes életet a civilizációban, mégis a természet közepén, erdélyi lányként a barátkozós, közvetlen stílusomból nyújtottam egy kicsit a helyieknek.

Töltött káposzta vagy norvég lazac?

Mindkettő megfér egymás mellett, nem vesznek össze.

Fotó: Nagy Ildikó

Erdélyi hegyek vagy norvég fjordok?

Szívemnek és lelkemnek az erdélyi hegyek, szememnek a norvég fjordok.

A legnagyobb tévhit Norvégiáról, amit megcáfolnál?

Tévhit, hogy itt a klíma nem jó. Igaz, hosszú a tél és több a sötét óra, de a nyár kellemes, és a hosszú nappalok mindezt bőven ellensúlyozzák. Ilyenkor még éjjel egykor is nappali fényben grillezhetsz. A tél pedig igazi, havas, ahogy annak lennie kell.

Egy szó, ami a legjobban leírja a mostani életedet?

Megérkeztem.