150 éves a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem: látogatás a „láthatatlan” múzeumban (FOTÓK)

Kolozsvár főterétől könnyed 10 perces sétányira van a Mikó-kert. A Mikó-kertben pedig ott van, vagy inkább rejtőzik – amint olvasom – kies hazánk második legnagyobb állattani múzeuma (a bukaresti Grigore Antipa után). Felteszem, sokan ismerik, jártak is ott felújítása előtt, illetve óta. Amikor a gyerekeim kisebbek voltak, mondhatni, bérletünk volt a múzeumba meg a pincében levő viváriumba: órákat töltöttünk a kitömött (és élő) állatok tárlói előtt.

Az idő eltelt, a gyerekek felcseperedtek, a múzeum bekerült a privát emléktárba. Ha egy kedves ismerős nem küldi el a Régmúlt idők állattana Kolozsváron című ideiglenes kiállítás Facebook-eseményét, biztos elmegyek mellette. A kiállítást a a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem alapításának 150. évfordulója alkalmából állították össze a kurátorok. Jó, az évforduló tavaly volt, de simán belefér ez a pár hónapos késés.

Gróf hídvégi Mikó Imre mellszobra a Mikó-kertben, előtte sárga virágszőnyeg.

Nem mellesleg, mostantól – tekintettel arra, hogy berobbant a tavasz – mindenkinek ajánlom a Mikó-kerti sétát: virágok mindenütt, gróf hídvégi Mikó Imre szobra előtt sárga szőnyeg, feljebb ott a híres Mikó-villa, amelyet a kerttel együtt a gróf úr felajánlott az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek. Így született meg az Erdélyi (Országos) Múzeum, 1859-ben. (Később Erdélyi Nemzeti Múzeumnak is nevezték.)

1872-ben aztán, hogy megalapult a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem, a múzeum átkerült az alma materi szárnyak alá, idővel új, nagyobb épületbe költözött és közben iszonyatos iramban bővültek a természettudományi gyűjteményei. Egy adott ponton (valahol az 1900-as évek legelején) – a hírek szerint – Európa legkorszerűbb állattani múzeuma volt a kolozsvári. Aztán viszont jött az I. világháború, az impériumváltás, román világ, II. világháború, kis magyar világ, kommunista diktatúra, rendszerváltás, átmeneti demokrácia… és ma itt tartunk. Az állattani múzeum a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szárnyai alatt bujkál. Amikor megérkeztem az épület elé, azt vártam, valamiféle zászlót, bannert lenget a márciusi szellő, hogy itt egy kiállítás van. És volt is: az állt rajta, hogy a Természetért Diákszervezet üdvözli az arra járót a biológia és geológia szakon, továbbá az állattani múzeumban.

A Mikó-villa, a múzeum első otthona.

Beléptem az előtérbe. Őszintén, kicsit szorongtam. Korábbi tapasztalataim szerint az állattani múzeum a világ talán legjobban őrzött gyűjteménytára. Ugyanis nem lehetett csak úgy, ukk-mukk-fukk besétálni. Az ajtó zárva volt, nyitvatartás alatt is. Szezám-ráolvasás gyanánt a csengőgombot kellett nyomogatni, hol hosszan, hol röviden aszerint, hogy a bent levő cerberus (kapus és jegyszedő) milyen távolságra volt az ajtótól. Ezúttal azonban Szezám nyitva állt, én pedig besétáltam.

A kiállítás-folyosó.

A kiállítást a múzeum folyosóján helyezték el a profi és lelkes kurátorok, ezért mindenképp kalaplevétel jár nekik. A hely szomorúan szűkös és lehangoló, erről ők nem tehetnek. Pedig a kiállított tárgyak, dokumentumok simán megérnének egy megfelelő misét. Markó Bálint, a BBTE rektorhelyettese a megnyitón elmondta, hogy a BBTE többek közt az ásványtani, növénytani, őslénytani és rétegtani, no meg az állattani múzeum és vivárium őre. És hogy ez milyen fontos. És hogy a sok kincs a kolozsvári (és nem csak) közönség rendelkezésére áll. Eszembe jutott egy másik, alig meghirdetett esemény kapcsán elejtett megjegyzés (a múzeumi megnyitón voltunk vagy 15-en, szervezőkkel, meghívottakkal együtt): Ezt a rendezvényt titokban akarták tartani?

Életszerűen kitömött madarak, egy hóbagoly meg egy törpe sas.

Félreértés ne essék: nem bántani, nem ironizálni akarok. Ha tetszik, a fájdalom beszél belőlem. Mert amit a kiállításon láttam, valóban hatalmas érték. A természettudomány (és főleg a zoológia) 100-150 éves kincsei vannak azon a folyosón (és tekinthetők meg június 15-ig – korábbi élményeim alapján, ha az ember csönget a bejáratnál). Végig követhető az állattani múzeum története az alapítástól az impériumváltásig. Ott vannak a falon a nagy igazgatók (vagy korabeli, elegáns elnevezéssel, múzeumőrök), munkatársak: Entz Géza, Brassai Sámuel, Apáthy István, Herman Ottó, Gelei József, Daday Jenő. Az egyik tárlóban ott van Brassai Sámuel (az utolsó erdélyi polihisztor) herbáriuma, illetve Heman Ottóval folytatott levelezésének pár darabja, ugyanis Brassai hívta az ifjú Hermant Kolozsvárra. Aztán összement köztük a leves, ami nem csoda, ugyanis a korabeli források szerint Herman ugyancsak, hogy is mondjam, lobbanékony ember volt. Nem véletlen, így a jövőből visszatekintve, hogy éppen ellene intéztek korabeli újságírók botos-pisztolyos támadást a budapesti országgyűlés épülete előtt, amikor már otthagyta a múzeumot, de a sajtós pályát is és (balközép) politikusnak állt. Ettől függetlenül, amit Herman letett a tudomány asztalára, elvitathatatlan.

Brassai Sámuel herbáriuma.

A kolozsvári tudományos élet (és az állattani múzeum) másik óriása kétségtelenül Apáthy István. Ő volt az, aki nápolyi mintára létrehozta ama korában legkorszerűbb állattani múzeumot. Több forrás is említi, hogy olyan akváriumok is működtek benne annak idején, amelyek tengeri élőlényeknek adtak otthont, az ehhez szükséges tengervizet pedig Fiuméból hozatta a múzeumőr (direktor) úr, az állomástól társzekerek szállították a tartályokat a múzeumig.

Apáthy István a mikrotechnikában tett le az asztalra világra szóló eredményeket. Ugye, arról van szó, hogy mikroszkóp alatt különböző szövetmintákat lehet vizsgálni. Ehhez viszont nagyon vékony szeleteket kell vágni, majd a szeleteket megfesteni, hogy látsszanak a sejtek, egyebek a mikroszkóp alatt. Na, ebben dobott hatalmasat Apáthy. Európa korabeli szakemberei egymásnak adták a kulcsot Kolozsváron, hogy tanulhassanak, fejlődhessenek. Kolozsváron egy mikronos (hogy is mondjam, egy hajszál kábé 80 mikron vastag, hogy viszonyítani lehessen) szeleteket vágtak, amikor Európában még 10-20 mikronnal kínlódtak.

Apáthy, ha tetszik, hajszálnyira került a Nobel-díjtól, mégpedig a neurofibrillumok (az idegsejt részecskéi) kapcsán felállított elmélete kapcsán. Őt is, utódjait is enyhén szólva zavarta, hogy a korabeli tudományos döntőbírák végül legfőbb „ellenlábasának”, Santiago Ramón y Cajal spanyol tudornak ítélték oda a díjat (Camillo Golgival megosztva) 1906-ban, az idegrendszer szövettanának feltárása okán.

Ilyen lehetett Apáthy István íróasztala (az asztal későbbi): a bal szélen mikrotóm (afféle szövetszeletelő, amellyel a mikroszkóp alá kerülő vékony mintákat vágják), mellette tárgylemezek, tartódobozok, mikroszkóp, napló.

Apáthyról még annyit, hogy az impériumváltás az ő karrierjét is derékba törte, mégpedig nem is akárhogyan. Ő is politizálni kezdett. Ráadásul 1918 októberében (soha jobbkor, ugye) elvállalta Kelet-Magyarország főkormánybiztosi tisztségét, ami egyenes utat biztosított számára a letartóztatáshoz és a 15 éves börtönbüntetéshez. Nemzetközi nyomásra elengedik ugyan a büntetést, de mennie kell, a kolozsvári egyetemmel együtt, a megcsonkuló Magyarországra… és a feledésbe.

A múzeumra visszatérve: a bő 100 évvel ezelőtt európai csúcsmúzeum nagyjából ma is olyan, mint akkor. Ami egyrészt jó, mert mint Markó Bálint megjegyezte, ez a múzeum múzeuma (értsd, meg lehet nézni, milyen volt egy múzeum száz évvel ezelőtt). Ilyet ma már ritkán látni. A múzeumok a tudás és ismeretterjesztés 3D-ben pörgő interaktív arénái. Másrészt viszont rossz, mert… hogy poénnal éljek, bármilyen szekrényt nyit ki az ember, „csontváz” esik ki belőle. Az irdatlan nagy gyűjtemény egy szardíniás dobozban zsúfolódik. Nem helyes ez így, döntéshozó hölgyek és urak.

Félreértés ne essék: a tárlóban látható madárbőröket nem rosszul, hanem tudományos célokra tömték ki így, a könnyebb tarthatóság okán. Egyes darabok bő száz évesek, de akár ma is vehető belőlük DNS-minta. És persze, erdélyi madártörténelem is egyben.

Zárszó helyett: az a határozott meggyőződésem, hogy ha már úgy szokott minden felelős szakember (és politikus) Kolozsvárról beszélni, mint az okos városok egyik legokosabbjáról, akkor azt se feledjék, hogy ennek a városnak esetleg szüksége lenne egy korszerű természetrajzi múzeumra (is). Aminek nem muszáj leköröznie Európát, amint tette azt Apáthy István múzeuma anno, de bár tisztességes módon mutassa be a gyűjteményeket. Mert akkor lehetőség nyílna arra is, hogy a jelenlegi állattani múzeum valóban a múzeum múzeuma legyen. Nyílt ajtók mögött. Milyen szép is lenne…