Amikor a kórháztüzek országában maga az államfő szájából hangzik el, hogy az állam kudarcot vallott abban az alapvető feladatában, hogy megvédje az állampolgárait, akkor tényleg nagy a baj, és ebben a kijelentésben valahol az is benne van, hogy egyelőre nem is számíthatunk semmi javulásra – ez van, ez a jelenlegi állapot, ebben élünk, járványhelyzet ide vagy oda.
ahhoz, hogy a rendszer hiányosságai napirendre kerüljenek valamilyen szinten, hogy az aktuális illetékes ismét kiálljon a sajtó elé, és megígérje, hogy átfogó, országos szintű, soha nem látott ellenőrzések következnek.
Azzal maradtunk.
Tavaly novemberben tízen haltak meg a Piatra Neamț-i kórház intenzív osztályán, idén januárban a bukaresti járványkórházban négyen, pár napja pedig a konstancai járványkórházban heten veszítették életüket kórháztűzben.
Minden egyes alkalommal elhangzott: országos szinten 1392 állami és magánkórházból alig 310-nek van tűzvédelmi engedélye, s a sajtó jelezte is ezerszer: nem ártana szétnézni az amúgy is túlterhelt egészségügyi intézményekben, hátha így megelőzhetőek lennének az újabb tragédiák.
És akkor jöjjön a nap szomorú híre: a temesvári járványkórház menedzsere, Cristian Oancea kéréssel fordult a megyei katasztrófavédelmi hatósághoz (ISU Banat), hogy küldjenek már egy tűzoltóautót, amely állandó jelleggel – vagy legalább egy-két hónapig – ott állomásozna a kórház udvarán, biztos ami biztos. Mert félnek. „Tudják, hogy van: a rendszer ott is túlterhelt, eleve felújításra szorul, és hát soha nem lehet tudni,
– mondja annak a kórháznak a menedzsere, amely hetek óta tele van koronavírus-fertőzöttekkel, súlyos betegeket pedig már rég nem tud fogadni. Persze a kérést továbbítani kell Bukarestbe, mert a hivatalos papírok mifelénk hosszú, kacskaringós utat tesznek meg, míg a központi pecsét rájuk kerül, s ez nyilván napokba, hetekbe telik, aztán meg vissza is kell érkeznie a megyéhez, onnan pedig le kell csöpögnie a kérvényezőhöz. Várni kell, na!
Addig mit lehetne tenni? Ki tudja, talán érdemes lenne papokat hívni, és bevezetni a közös kórházi imádságot...
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.