Tűzoltókat a kórházakba! Vagy konnektorokat felügyelő orvosokat! Vagy papokat?

Amikor a kórháztüzek országában maga az államfő szájából hangzik el, hogy az állam kudarcot vallott abban az alapvető feladatában, hogy megvédje az állampolgárait, akkor tényleg nagy a baj, és ebben a kijelentésben valahol az is benne van, hogy egyelőre nem is számíthatunk semmi javulásra – ez van, ez a jelenlegi állapot, ebben élünk, járványhelyzet ide vagy oda.

Mert ebben az országban mindig ártatlan embereknek kell meghalniuk

ahhoz, hogy a rendszer hiányosságai napirendre kerüljenek valamilyen szinten, hogy az aktuális illetékes ismét kiálljon a sajtó elé, és megígérje, hogy átfogó, országos szintű, soha nem látott ellenőrzések következnek.

Emlékszünk még a 2015-ös Colectiv-tragédiára? És arra, hogy micsoda szigorú tűzvédelmi ellenőrzéseket jelentettek be akkor?

Azzal maradtunk.

Tavaly novemberben tízen haltak meg a Piatra Neamț-i kórház intenzív osztályán, idén januárban a bukaresti járványkórházban négyen, pár napja pedig a konstancai járványkórházban heten veszítették életüket kórháztűzben.

Minden egyes alkalommal elhangzott: országos szinten 1392 állami és magánkórházból alig 310-nek van tűzvédelmi engedélye, s a sajtó jelezte is ezerszer: nem ártana szétnézni az amúgy is túlterhelt egészségügyi intézményekben, hátha így megelőzhetőek lennének az újabb tragédiák.

És akkor jöjjön a nap szomorú híre: a temesvári járványkórház menedzsere, Cristian Oancea kéréssel fordult a megyei katasztrófavédelmi hatósághoz (ISU Banat), hogy küldjenek már egy tűzoltóautót, amely állandó jelleggel – vagy legalább egy-két hónapig – ott állomásozna a kórház udvarán, biztos ami biztos. Mert félnek. „Tudják, hogy van: a rendszer ott is túlterhelt, eleve felújításra szorul, és hát soha nem lehet tudni,

tűzesetnél minden másodperc számít. Az orvosoknak pedig nincs idejük állandóan konnektorokat és elosztókat bámulni”

– mondja annak a kórháznak a menedzsere, amely hetek óta tele van koronavírus-fertőzöttekkel, súlyos betegeket pedig már rég nem tud fogadni. Persze a kérést továbbítani kell Bukarestbe, mert a hivatalos papírok mifelénk hosszú, kacskaringós utat tesznek meg, míg a központi pecsét rájuk kerül, s ez nyilván napokba, hetekbe telik, aztán meg vissza is kell érkeznie a megyéhez, onnan pedig le kell csöpögnie a kérvényezőhöz. Várni kell, na!

Addig mit lehetne tenni? Ki tudja, talán érdemes lenne papokat hívni, és bevezetni a közös kórházi imádságot...