Egy normális országban nem lenne ez nagy ügy: képzeljük el, hogy egy csütörtöki napon két labdarúgó kupadöntő is zajlik ennek a normális országnak a fővárosában. Az első meccsen az ifik mérik össze erejüket, utána pedig a nagyok. És mindkét kupát egy vidék, egy -föld csapata viszi el. Egy olyan -földről van szó, amelynek lakói más identitásúak, mint például a főváros lakói. Még saját zászlójuk és himnuszunk is van. A csapatok persze (a foci íratlan szabályai, illetve a klubzseb kitömöttsége szerint) sokszínűek: vannak bennük mindenféle identitású emberek, s jól van ez így, mert mindegy, mifélék, egy célért küzdenek. Aztán a győzelmek után jön az öröm, a zászló, a himnusz, majd mindenki szépen hazamegy és ennyi.
Ez történne egy normális országban. De mi van akkor, ha a fent vázolt események egy fiatal, bő száz éve létező országban történnek, ahol az egységesség és oszthatatlanság a hétszentség? Nos, akkor az történik, ami csütörtökön a román kupadöntőkön. Mert ja, ez a nagyon fiatal, egységes-oszthatatlan-hétszentséges ország Románia. Ahol a hivatalos elmék (és nem csak) egyszerűen nem akarnak tudomást venni arról, hogy az ország területén (többek között) létezik egy -föld, amelynek előtagja: Székely-.
Az ifik meccsének traumáját még valahogy lehet kezelni a nemzeti mito(pato)lógia szintjén, durvább beavatkozás, például nacionál-lobotómia nélkül: hiszen a nemlétező -földről érkezett két csapat küzdött meg egymással. Az érvelés egyszerű: ha egyszer a -föld, ahonnan jönnek, nem létezik, akkor tulajdonképpen a két csapat sem létezik. Pont. Persze, az a fránya, ifjú-egységes-oszthatatlan nemzetbiztonságot csúnyán fenyegető zászló, meg az a himnusz… na de ha a csapatok nem léteznek, akkor kezük sincs, torkuk sincs. Ergo zászló sincs, himnusz sincs. Na.
A nagyok meccsén viszont egy nemzetállami, vagyis létező csapat lépett pályára a nemlétezők ellen. És a fenti kristálylogika szerint előbbieknek minimum 100 nullra kellett volna nyerniük, ha ugyan meg nem unják az üresen tátongó ellenfeles térfelet, kaput. De nem ez történt. A nemzetállami csapat rendesen kínlódott a nemlétezők ellen. Mi több, ki is kapott. Elvesztette a kupát. (Nem normális gondolati ívben: elárulta a hazát.) Ezt az ellentmondást már sokkal nehezebb feloldani: lehetetlen, hogy a levegő ellen veszítsenek. Ide már intenzív terápia kell. Mindennek a tetejébe megint felhangzott az az ijesztő himnusz, megint lobogtak az ijesztő zászlók.
A hivatalos nem normális nézőpont csak ennyit látott. Azt nem látta, hogy – identitárius szinten – a normalitás zajlik a szemek előtt. A „nemlétező” csapatban mindenféle identitású emberek játszanak, egyfelé húzzák a szekeret, sőt, mindkét érvényes gólt egy „létező” -föld létező identitású játékosa rúgta. Konkrétan: egy román identitású játékos szerezte a székelyföldi csapat góljait.
Végezetül: a fiatal, egységes és oszthatatlan ország beteg elméi számára van egy jó hírem. Létezik a gyógyszer! És ráadásul ingyenes: picit változtatni kellene a gondolatoknak árján. El kellene fogadni, hogy ez a -föld létezik. Az a neve, hogy Székelyföld. Van neki zászlója. Meg himnusza. Saját identitása. Saját nyelve. Viszont nem termel a fiatal ország életére törő terroristákat, például. Nem ássa alá a nemzetbiztonságot, például. Ellenkezőleg: hozzájárul. A maga módján.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
Románia kiutasíthatja az orosz nagykövetet, ha újabb orosz drónok hullanak az országra. A személyi igazolványáért ment a plázába egy férfi, öt év börtön lett a vége.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kinevezte Lőrincz Helgát az RMDSZ javaslatára az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóság (ANRP) elnökévé.
… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.
Heherészve, előítéletekre épülő székely vicceket olvasgatva gyűjt követőket egy podcastműsorban két csíkszeredai önkormányzati képviselő. Miközben tanácsosként egyetlen határozattervezetet sem nyújtottak be.
A recsenyédi unitárius templom karzatának padlózata alól nemrég előkerült négykötetnyi iratanyag új fejezetet nyithat a település történetének kutatásában. Nagy Adél lelkésznő a véletlenszerű feltárásról, az iratok érdekességéről beszélt a Krónikának.
Naponta többször is megjelent egy három-négy éves medve a sikaszói nyaralók és házak között, ráadásul többször betört az udvarokra és épületekbe, hűtőt és kerítéseket rongálva meg. Végül kedden délután lőtték ki, amikor egy épület pincéjében volt.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.