Egy normális országban nem lenne ez nagy ügy: képzeljük el, hogy egy csütörtöki napon két labdarúgó kupadöntő is zajlik ennek a normális országnak a fővárosában. Az első meccsen az ifik mérik össze erejüket, utána pedig a nagyok. És mindkét kupát egy vidék, egy -föld csapata viszi el. Egy olyan -földről van szó, amelynek lakói más identitásúak, mint például a főváros lakói. Még saját zászlójuk és himnuszunk is van. A csapatok persze (a foci íratlan szabályai, illetve a klubzseb kitömöttsége szerint) sokszínűek: vannak bennük mindenféle identitású emberek, s jól van ez így, mert mindegy, mifélék, egy célért küzdenek. Aztán a győzelmek után jön az öröm, a zászló, a himnusz, majd mindenki szépen hazamegy és ennyi.
Ez történne egy normális országban. De mi van akkor, ha a fent vázolt események egy fiatal, bő száz éve létező országban történnek, ahol az egységesség és oszthatatlanság a hétszentség? Nos, akkor az történik, ami csütörtökön a román kupadöntőkön. Mert ja, ez a nagyon fiatal, egységes-oszthatatlan-hétszentséges ország Románia. Ahol a hivatalos elmék (és nem csak) egyszerűen nem akarnak tudomást venni arról, hogy az ország területén (többek között) létezik egy -föld, amelynek előtagja: Székely-.
Az ifik meccsének traumáját még valahogy lehet kezelni a nemzeti mito(pato)lógia szintjén, durvább beavatkozás, például nacionál-lobotómia nélkül: hiszen a nemlétező -földről érkezett két csapat küzdött meg egymással. Az érvelés egyszerű: ha egyszer a -föld, ahonnan jönnek, nem létezik, akkor tulajdonképpen a két csapat sem létezik. Pont. Persze, az a fránya, ifjú-egységes-oszthatatlan nemzetbiztonságot csúnyán fenyegető zászló, meg az a himnusz… na de ha a csapatok nem léteznek, akkor kezük sincs, torkuk sincs. Ergo zászló sincs, himnusz sincs. Na.
A nagyok meccsén viszont egy nemzetállami, vagyis létező csapat lépett pályára a nemlétezők ellen. És a fenti kristálylogika szerint előbbieknek minimum 100 nullra kellett volna nyerniük, ha ugyan meg nem unják az üresen tátongó ellenfeles térfelet, kaput. De nem ez történt. A nemzetállami csapat rendesen kínlódott a nemlétezők ellen. Mi több, ki is kapott. Elvesztette a kupát. (Nem normális gondolati ívben: elárulta a hazát.) Ezt az ellentmondást már sokkal nehezebb feloldani: lehetetlen, hogy a levegő ellen veszítsenek. Ide már intenzív terápia kell. Mindennek a tetejébe megint felhangzott az az ijesztő himnusz, megint lobogtak az ijesztő zászlók.
A hivatalos nem normális nézőpont csak ennyit látott. Azt nem látta, hogy – identitárius szinten – a normalitás zajlik a szemek előtt. A „nemlétező” csapatban mindenféle identitású emberek játszanak, egyfelé húzzák a szekeret, sőt, mindkét érvényes gólt egy „létező” -föld létező identitású játékosa rúgta. Konkrétan: egy román identitású játékos szerezte a székelyföldi csapat góljait.
Végezetül: a fiatal, egységes és oszthatatlan ország beteg elméi számára van egy jó hírem. Létezik a gyógyszer! És ráadásul ingyenes: picit változtatni kellene a gondolatoknak árján. El kellene fogadni, hogy ez a -föld létezik. Az a neve, hogy Székelyföld. Van neki zászlója. Meg himnusza. Saját identitása. Saját nyelve. Viszont nem termel a fiatal ország életére törő terroristákat, például. Nem ássa alá a nemzetbiztonságot, például. Ellenkezőleg: hozzájárul. A maga módján.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.
További híreink: elhunyt Kincses Előd, a marosvásárhelyi fekete március nagy tanúja, leégett a Vlegyásza-csúcson levő meteorológiai állomás, és van ahol idén már másodszor virágzik a cseresznye…
Két fiatal vesztette életét egy közlekedési balesetben vasárnapra virradóan Râmnicu Vâlceában. A rendőrség üldözte őket, miután nagy sebességgel közlekedtek, és nem álltak meg a jelzésre – közölte vasárnap a Vâlcea megyei rendőrség.
Országszerte spontán munkabeszüntetést robbantottak ki hétfőn az adóhatóság, a nyugdíjpénztár, a munkaerő-közvetítő és a szociális kifizetési ügynökség alkalmazottai a kormány által tervezett, a közszféra dolgozóit érintő megszorító intézkedések miatt.
Életét vesztette a Ratosnya közelében történt baleset egyik áldozata vasárnap délután, egy másik személyt mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.