Mondani se kell: az embereknek tele van a hócipőjük a pandémiával, illetve a vele járó járványszigorral. Mindenki szeretne visszatérni az oly sokat emlegetett normalitáshoz, még akkor is, ha az nem lesz éppen olyan, mint a víruskorszak előtt.
Azon sem érdemes vitatkozni (persze megy a szájtépés azért, orrvérzésig, de halkan mondom, hiába), hogy a „bilincsek” kulcsát a lakosság minél nagyobb arányú beoltása jelenti. És örömmel látom, hogy a felelős román járványhatóságok végre rájöttek (ha megint kicsit későn is): nem csak a valamilyen külföldi minták hivatalnoki lemásolása a tuti. Vannak sajátos román módszerek is, amelyek adott esetben az oltakozási kedv növekedését eredményezik.
Ilyen például a manelesztárok bevonása az oltáskampány népszerűsítésébe. Elismerem, nehéz szembenézni azzal, hogy egy ország sorsát irányít(ani próbál)ó politikuséhoz képest egy gagyi díszletek közt ágáló manelesztár üzenete sokkal, de sokkal több emberhez elér. Magyarán: Florin Salam vagy Tzanca Uraganu sokkal több embert tud meggyőzni az oltakozás szükséges voltáról, mint Florin Cîțu, Ludovic Orban, Dan Barna és Kelemen Hunor elképzelt kórusa. És tessék, maga a nemzeti oltáskampány vezetője, Valeriu Gheorghiță is elismerte az elemi igazságot. Tudtommal konkrétan oltásra buzdító manele nincs még, de a jelek szerint hamarosan lesz, és akkor táncolva-dalolva vonul majd sok-sok ember a tű alá.
És itt egy másik példa: bejelentkeztek az oltáskampányba a legfontosabb hazai fogadóirodák és nyerőgép-működtető cégek is. Felelősen játszunk, beoltjuk magunkat, ez a kampány címe. Televíziós klipek, beszélő fejes buzdítások, utcai plakátok, online kampány, ömleni fog a pozitív üzenet a félkarú rablók és fogadóirodák irányából is. És ismét csak bólintani tudok: így kell ezt csinálni! A pókerarcú államelnöki buzdítások és a botrányokkal, buktákkal, lemondásokkal tarkított politikai ösztökélés nagyon nem elég. (Egy nevetés erejéig azt is elképzelem, hogy oltópontokat rendeznek be a játéktermekben: az ember bemegy, veri a félkarú rablót, közben ügyesen beoltják. Na de ez vicc.)
És akkor: ez mind fasza, csak például minket, magyarokat (akik még mindig elég sokan vagyunk a román utódállamban) nem lehet ezzel szurira biztatni. Amint hogy azzal se, amit nemrég Székelyföldön járva láttam: volt a városokban oltásra izgató plakát jó pár, de… csak és kizárólag román nyelven! Mi erre a helybeli ember reakciója? (***********, vagy elegánsabban: tojok rá.) Itt jegyzem meg: Székelyudvarhely például éppen akkor vörösödött be, amikor a korábbi „vírusközpontok”, Kolozsvár, Temesvár, Bukarest sorra sárgult.
Na de akkor kérdem: mi, magyarok, mit tehetnénk azért, hogy oltásra buzdítsuk egymást? (Vannak-e sajátosan romániai magyar módszereink?) Azt ne már, hogy a derék (és dögunalmas) politikusaink, egyházi vezetőink, közéleti személytelenségeink lapos videoklipekben mondják el sorra, hogy mennyire fontos a… mert itt már vagy odébb kattint az ember, vagy elalszik.
Oké, és akkor? Mik a magyarok lelki ajzószerei? Gondolkodom itt, és nem jutok semmire: nekünk nincsenek manelesztárjaink, nincsenek influenszereink (akik azoknak tekintik magukat, hát…), nincsenek médiaszemélyiségeink, nincs nekünk senkink, aki bedobhatná magát. Persze, megkérhetnénk például Böjte atyát, álljon ki még jobban. De takaros összegbe fogadnék, hogy nagyobb lenne a szájkarate a Facebook-os kommentszekciókban, mint az eredmény.
Van viszont egy helyileg komoly tőkeerejű vállalkozói rétegünk. Akik szorgalmasan dolgoznak, gyűjtögetik a vagyont, nagyon helyesen. Kérdem: nem lenne itt az ideje, hogy valamit visszaforgassanak, a közösség érdekében? Például a Csíki sör vezetősége eldönthetné (persze, tessék ezt humorérzékkel olvasni), hogy minden beoltott ember kap egy totálisan tiltott csíki sört. (Azért ez is csak félig vicc: láttunk már vendéglőben oltópontot.) És akkor hátha… Csak hát, mint annyi mindenhez, ide is akarat kellene. És közösségi érzés. Bármit jelentsen is az.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
Az Avram Iancu emlékének szentelt cebei (Țebea) ünnepségek alkalmából megfogalmazott vasárnapi üzenetében Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy a tisztelet kifejezése mindazok iránt, akik hozzájárultak a román nemzet emancipációjához.
Több mint száz ország mintegy háromezer sportolója között álltak rajthoz felső-háromszéki lovasok a Kirgizisztánban megrendezett VI. Nomád Világjátékokon.
Három, közlekedési szabálysértést elkövető sofőrrel szemben indítottak büntetőeljárást a rendőrök szeptember 13-án Hargita megyében. Két esetben ittas sofőrt azonosítottak, egy 18 éves fiatal pedig jogosítvány nélkül ült a kormány mögé.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.